Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól megvetette lábát Szentgyörgyön a Becatex

Jól megvetette lábát Szentgyörgyön a Becatex Kovászna megye

Másfél millió eurós befektetés után már áprilistól működik és stabil megrendelőkkel, felvásárló piaccal rendelkezik a sepsiszentgyörgyi vállalkozások körét gyarapító új német tulajdonú cég, amely az L-RO volt nadrággyár épületében lelt új otthonra. Az avatóünnepségre kedden délben került sor a tulajdonosok és működtetők, illetve a korábbi gyártulajdonos, Keresztes Zoltán jelenlétében.

Hirdetés
Hirdetés

A Leineweber nadrággyár korábbi tulajdonosa, Keresztes Zoltán idén márciusban jelentette be, hogy eladta vállalkozását, amelynek lényegében a járvány tette be az ajtót, emiatt vesztette el ugyanis piaca, megrendelői nagy részét.

Az új sepsiszentgyörgyi vállalkozás, mint Becatex anyacég is, osztott tulajdonban van, mindkét társtulajdonos jelen volt az avatón. Bettina Breese-nek, az általa vezetett német, bielefeldi székhelyű Becatex vállalkozásnak 50%-os részesedése van, övé a működtetés, a cégfejlesztés felelőssége. Az egység másik felét Dietmar Uhlenbruch, a Hum Homecare und Medizintechnik cég tulajdonosa birtokolja, illetve az épület a Hum kizárólagos tulajdonában van. Érdekesség, hogy Dietmar Uhlenbruch úgy vásárolta azt meg, hogy személyesen nem is látta, a kulcsot csak most az avatón vette át, de elégedettségét fejezte ki, hogy egy jó állapotú, funkcionális épületet szerzett meg a cégnek.

A németországi és a szentgyörgyi Becatex exportra szánt, speciális rendeltetésű táskákat varr, így mentőstáskákat, kerékpártáskákat, vitorlázó- és utazótáskákat, de magasban dolgozóknak vagy mozgáskorlátozottaknak is gyártanak olyan felszerelést (hámokat), amelyekkel biztonságosan emelhetők. Alapanyagaik nagyon tartósak, például vitorlavászonból varrnak utazótáskákat, újrahasznosított tengeri műanyag hulladékból gyermektáskákat, és ezeket az anyagokat elsősorban az országból szerzik be, ha egy mód van rá.

Termékeik hosszú életűek, mert a környezettudatosság is szívügyük, mondta Erika Rosenberg, a Becatex helyi menedzsere, de ők akár cipzárt is cserélnek rajta, vagy megvarrják a valamely hibával visszavitt táskákat. Ez elhangzott annak az adománynak az átadásakor is – jó néhány speciális, fertőtleníthető mentőstáskáról van szó – amelyet a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház mentőállomásának hoztak, hogy a helyi közösség felé is tegyenek egy szép gesztust.

Amint Bettina Breese elmondta, már tavaly elkezdték az országban a megfelelő épület keresését, ugyanis tervezték egy romániai termelőegység létesítését. Nagyon elégedettek az épülettel, a helyi emberekkel, külön megköszönték Keresztes Zoltán egykori cégtulajdonos segítségét a helyi ügyintézésben.

A szentgyörgyi gyáregység már április óta foglalkoztat 15 alkalmazottat, főleg szakképzett munkásokat, de szakképzetleneket is betanítottak, illetve vannak köztük a Leineweber egykori dolgozói közül is. Borboly Corinna, a sepsiszentgyörgyi ügyvezető lapunknak elmondta, azt szeretnék, hogy év végéig legalább ötvenre növeljék a foglalkoztatottak számát, végül pedig elérjék a 250 fős létszámot, ezzel párhuzamosan folyamatosan keresik annak lehetőségét, hogy milyen új termékeket gyártsanak és milyen új technológiákat alkalmazzanak. A fizetések szintjéről pedig annyit tudhattunk meg, hogy nem minimálbéreket fizetnek, hanem annál „jóval többet”. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások