Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jubilált a Székelyföld folyóirat

Október 21-én huszonöt éves születésnapját ünnepelte a Székelyföld folyóirat. A rendezvény keretében a Székelyföld-galériában plakátkiállítást nyitottunk meg: az elmúlt évek több száz, Léstyán Csaba grafikus által készített rendezvényplakátjából (lapszámbemutatók, író-olvasótalálkozók, könyvbemutatók) válogattunk ki egy kiállításra valót, azzal a céllal, hogy kicsit bepillantást nyújtsunk az itt zajló tevékenységbe, egyfajta időutazás formájában.

Azt követően Zsidó Ferenc főszerkesztő beszélt röviden az ünnepi, októberi Székelyföldről, majd emléklapot nyújtott át Ferenczes István alapító-főszerkesztőnek a Székelyföld folyóirat iránti hűségéért.

A következő momentum a díjátadó volt: Székelyföld-díjban részesült Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató (akit Mirk Szidónia-Kata laudált), valamint Papp Attila Zsolt költő (Zsidó Ferenc laudálta), a Székely Bicskarend Díjat idén Darvasi László budapesti író-költő vehette át (laudálta Fekete Vince), a Homoródalmás Önkormányzatával és a Homoródalmási Unitárius Egyházközséggel karöltve kiadott Szabó Gyula Emlékdíjat pedig Szabó-Biró Brigitta csíkjenőfalvi fiatal író kapta.

Köszönet a rendezvény támogatóinak: a Méhes György Alapítványnak, BÁZ Zrt-nek, Communitas Alapítványnak, Kovács Ferenc magánszemélynek. Köszönet a fenntartó intézménynek, a Hargita Megye Tanácsának, hogy a Székelyföld folyóirat, illetve a Hargita Kiadó tevékenységeit lehetővé teszi.

(Székelyföld-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás