Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kapudöngető rekord

Kapudöngető rekord Kovászna megye

Veszélybe került a háromszéki Torjának a legnagyobb székelykapuval felállított világrekordja, miután az anyaországi Sokorópátkán 10 és fél méter magasat, illetve 16 méter széleset terveznek. A helyzet pikantériája, hogy a monumentális alkotás kivitelezője az a Pethő Sándor lesz, aki annak idején a torjai kapu faragásában is oroszlánrészt vállalt.

A Győr–Moson–Sopron megyei Sokorópátkán a múlt év végén mutatták be a 28 négyzetméter faragott felületű, mintegy 30 millió forintba kerülő székelykapu tervét, amelyet civil összefogás révén készülnek felállítani, és Magyarország első olyan székelykapuja lesz, amely alatt közúti forgalom halad át. A Torjáról pár évvel ezelőtt a településre költöző Pethő Sándor elmondta, technikailag is nagy kihívás elé néz, mert a kész szerkezet körülbelül 11 és fél tonnás lesz. Többek között a hatvannégy történelmi vármegye címere is helyet kap majd rajta, ezek elkészítésére fafaragóművészek jelentkezését várják, lehetőleg minden vármegyéből egyet. A kapu mellett egy parkot is kialakítanak harminc ár területen.

A sokorópátkai tervet bemutató kezdeményezők. Pethő Sándor jobbról a második
Fotó: Csapó Balázs/kisalfold.hu

A világ jelenlegi legnagyobb, 9,45 méter magas és 15,06 méter széles székelykapuja a háromszéki Torja Kézdivásárhely felőli bejáratánál áll. 2005 szeptemberében avatták fel Daragus Attila akkori alpolgármester (2008 óta polgármester) kezdeményezésére, önerőből. Helyi mesterek faragták 20 köbméter torjai tölgyből az akkor 26 éves Pethő Sándor terve alapján, aki két hónap alatt a mintákat is kivitelezte, és aki hosszú éveken át Daragus egyik alapemberének számított a helyi tanácsban.

 

Az autószakosztályt végző Pethő a faragás mesterségét autodidakta módon sajátította, illetve „lopta” el nemezelő édesanyjától és nagyapjától, tizennégy éves korában vett először vésőt a kezébe, azóta több száz kapu hagyta el műhelyét, és került ki Európa számos országába, de ezek mellett életfákat is készített. 2010-ben a Hősök terén megtartott Nemzeti Vágta keretében, az „ország konyhája” bejáratához állították fel közszemlére két kisebb kapuját, egy évvel később a Ferihegyi repülőtér bejáratához rendeltek tőle egy nagyobbat.

A sokorópátkai terv megvalósulásával azonban Torja nem marad rekord nélkül, hiszen 2011 júniusa óta itt áll a világ legmagasabb, 15 méteres, ugyancsak Pethő Sándor keze munkáját dicsérő kopjafája, amelyet a falu első írásos említésének 700. évfordulója alkalmából állítottak fel. Ezt megelőzően, 2008 szeptemberében pedig 240 nő és 75 férfi segédletével, 400 kilogramm kukoricaliszt és 150 kilogramm juhtúrót felhasználásával a világ leghosszabb, 150 méter és 32 centis túrós puliszkáját is torjaiknak sikerült feltűrniük Daragus irányításával. Ez utóbbi a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, és minden falunapkor elkészítenek egy 50-60 méteres „részletet” belőle. A világ legnagyobb, 6849 kilogrammos, egy üstben készült túrós puliszkájával 2015 nyara óta a Hidegség (Gyimesek) büszkélkedhet.

A túróspuliszka-világrekord 2018-as részlete. Dragus Attila polgármester vezényel
Fotó: Kocsis Károly

 

A torjai székelykapu felállítása előtt Székelyföldön – 2004 novemberétől – az alcsíki néprajzi tájegységben található Fiság-völgye bejáratát jelző Akó-kapu számított a legnagyobbnak a maga 5 méter magasságával és 12,29 méter szélességével. Ezt az akkor a nyolcvanas éveiben járó, csíkszentgyörgyi Molnár György faragta a fiaival, Lászlóval és Józseffel. A magyarországi Tapolcán 2004 áprilisában állították fel a gelencei Both László 7 méter magas és 13,60 méter széles, Zabola testvértelepülés ajándékát képező székelykapuját. 2010 áprilisától a Both-fivéreknek saját falujuk bejáratát is díszíti egy 6,10 méter magas, 12 méter széles kapuja, amit az eredetileg 2003-ban felállított, később szélvihar által ledöntött helyébe készítettek. A székelyudvarhelyi Benczédi László 2008 júliusában beszélt a Krónikának egy 10 méter magas és 20 méter széles, Szejkefürdőn felállítandó kapu teréről, amely azonban mindmáig várat magára.

Fotó: Kocsis Károly

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások