Nem csak a maiban ez máskor is megvolt.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Akkor az adta az apropót, hogy – ahogy azt Postoacă Andrei megfigyelte – egy jelzetlen éles kanyarban két éven belül a nyolcadik autó kötött ki az árokban, bár nem zárnánk ki, hogy nem teljesen vétlenül, hiszen másik probléma éppen a száguldozás, a sebességtúllépés, a kanyarok levágása, és – a legutóbbi esetben is – az ittas vezetés.
Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok tegnap megígérte, rövid időn belül kihelyezteti a figyelmeztető táblát. Ez a város feladata, mert az az út kezelője – tudatta lapunkkal a rendőrség is.
A forgalmi rendőrséghez intézett levelünkre ugyanakkor a szóvivő által aláírt válaszban az áll, az út adminisztrátorával együtt a következő periódusban ellenőrzik majd a megfelelő jelzések meglétét, az út jellege azonban nem teszi lehetővé a sebesség megfigyelését. Mindemellett a közeljövőben majd több ellenőrzést fognak végezni azon a szakaszon, hogy szavatolják a forgalom minden résztvevőjének biztonságát.
Nem csak a maiban ez máskor is megvolt.
Sajnos a mai emberekbol hianyzik az onkontroll, turelem es az otthoni 7 ev.