Szép kezdeményezés! Gyerekkoromban a kapuk elejét díjazták a párttitkárok! Ott legalább látszott az ember munkája!
Pár éve vki 70.000 lejt fizetett hivatásos kertészeknek az udvaráért! Gyönyörű, de annyi pénzt….
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az első alkalommal sorra kerülő udvarszépségversenyre maximum három fotóval lehet benevezni, amelyeket szeptember elsejéig kell elküldeni üzenetben a Lécfalvi Minta Facebook-oldalnak. A szakmai zsűri az első három helyezettet értékes jutalomban részesíti. A díjazásra és a nyeremények kiosztására a hónap második felében kerül sor. A zsűritagok nevét egyelőre nem árulták el a szervezők, de annyit lehet tudni, hogy vannak köztük kertészmérnökök, akik majd érdemben hozzá tudnak szólni a fotókhoz, igény esetén pedig hasznos tanácsokat is tudnak adni a jelentkezőknek.
Szabó Bernadett, az ifjúsági szervezet elnöke érdeklődésünkre elmondta, régebb gondolkodnak azon, hogyan tudják megszólítani a falu felnőtt lakosságát, így született meg a jelenlegi verseny ötlete. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttek, hogy Várhegyre is kiterjesztik, hiszen a két falu nagyon közel van egymáshoz, és szeretnék, ha több közös eseményt is sikerülne megvalósítani. <<
Szép kezdeményezés! Gyerekkoromban a kapuk elejét díjazták a párttitkárok! Ott legalább látszott az ember munkája!
Pár éve vki 70.000 lejt fizetett hivatásos kertészeknek az udvaráért! Gyönyörű, de annyi pénzt….
A szarazsag idejen a gyepp nyirast csak ovatossan tessek vegezni, azaz magassabra kell nyirni a fuvet, hogy a gyokere arnyekban maradjon, hogy ne perzselodjon ki.
A menedzsernek és az orvosigazgatónak meghatározott feladatköre van, még akkor is, ha egyesek itt provokatív bölcseleteket írnak.
Igy van, a menedzser reprezental,az orvosigazgato meg nyalja a polgi feneket.Ja,bocs,ez nem Sztgy-on van,de mindegy.
A megyei kórház udvara a legszebb. Amióta Robi menedzser és halottkém orvosigazgató vezeti . Mit szól ehhez H és Antal Árpád ?