Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két autó ütközött, egy tartálykocsi és egy haszongépjármű az árokba sodródott

Két autó ütközött, egy tartálykocsi és egy haszongépjármű az árokba sodródott Kovászna megye

Két személygépjármű ütközött össze hétfőn a 10-es országút Szitabodza és Zabrató közötti szakaszán, a balesetet elkerülni akaró haszongépjárművek pedig az árokba sodródtak – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A baleset következtében több személyt is kórházba szállítottak.

Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre ismeretlen okokból sodródott át az ellentétes sávra a 19 éves sofőr által vezetett autó, amely ott összeütközött egy másik járművel – derül ki a Kovászna megyei rendőrség tájékoztatásából.

Mögöttük egy haszongépjármű, illetve egy teherszállító autó haladt, amelyek sofőrjei megpróbálták ugyan elkerülni az ütközést, de sajnos a sáncba sodródtak.

Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság

A 19 éves fiatalt, illetve további két sofőrt kórházba kellett szállítani a balesetet követően. A helyszínen három sofőr esetében tudtak alkoholtesztet végezni, negatív eredménnyel.

A rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben.

Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások