Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Három személy vesztette életét a frontális ütközésben

FRISSÍTVE: Három személy vesztette életét a frontális ütközésben Kovászna megye

Két személyautó ütközött frontálisan vasárnap reggel a 11-es országúton, Kézdivásárhely és Kézdisárfalva között. A balesetnek két halálos áldozata és három súlyos sérültje van. FRISSÍTÉS: Az egyik sérült a kórházban elhunyt.

Hirdetés
Hirdetés

A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint az ütközés nyomán öten sérültek meg: két személy életét nem sikerült megmenteni, a másik három áldozatot többszörös sérülésekkel szállították kórházba.

A forgalom a mentés és a helyszínelés ideje alatt félsávon zajlott, a közlekedésrendészet irányításával.

FRISSÍTÉS

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint egy 24 éves férfi Onești irányából Brassó felé tartva előzésbe kezdett és összeütközött egy ellenkező irányba közlekedő autóval, amelyet egy 73 éves férfi vezetett.

A baleset következtében a 73 éves sofőr és egy 22 éves nő, aki az előző járműben utazott életét vesztette. A 24 éves járművezetőt, egy 22 éves férfi utasát, illetve a másik autóban utazó 72 éves nőt kórházba szállították orvosi ellátás céljából. Az elszenvedett sérülések következtében a 72 éves nő a kórházban elhunyt.

A 24 éves férfit megszondáztatták, a teszteredmény szerint nem fogyasztott alkoholt. 

Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés és emberölés miatt indult bűnügyi eljárás.

Fotó: Gáspár Attila/Kézdivásárhelyi közlekedési INFO Facebook-csoport

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 5., 11:23
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mi a francert van , hogy szinte mindig az artatlan szenvedo alanyok halnak meg csak azert mert a fiatalember nem tudta kivarni hogy biztonsagosan elozzon!

  • User
    Dátum: 2024. március 5., 19:42
    ÉRTÉKELÉS: 3

    25 év alatt nem szabadna jogsit adni. Agyilag éretlenek. Főleg a fiúk! Lassan 14 év lesz a korhatár az autógyártók lobbija miatt.

  • User
    Dátum: 2024. március 5., 20:02
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Uzon-ojtoz DN 11 HALÁLSZAKASZ lett .
    Szörnyü a közlekedés
    Több rendört ki erre a szakaszra!
    Az emberélett mindenek elött!!!!

  • User
    Dátum: 2024. március 5., 21:27
    ÉRTÉKELÉS: 7

    24 eves 22 eves,bla bla bla ….73 eves 72 eves blabla..de hogy hova valosiak vagy valami ertelmes kozles az NINCS.

  • User
    Dátum: 2024. március 6., 16:07
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Minden masodik bokorba radart kellene bujtatni, mint Magyarba, aztan csak postan erkezne a buntetes, jo borsosan.

  • User
    Dátum: 2024. március 6., 17:22
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Minden bokorba radart, minden fa mögé rendőrt, ugye? Neked utak nem is kellenek. A magadfajta hétvégi sofőrök miatt van néha kilométeres sor, amikor a hatvankáddal araszolsz Brassó és Kézdi között… Utak kellenek, kétsávosak. Gyorsak belső, lassúak külső sávon. Így van ez minden civilizált országban.Nem vétek a sebesség, csak ne kerüljön más életébe. Nem 60 a megengedett sebesség. Hermány és Brassó között mindenki 130-al boxolja. Nincs baleset, mert van út. Brassóban a városban kb. 90-es az átlagsebesség. Nagyon ritka a baleset, mert három sávon megy a forgalom. Ne rendőrt kérj és radart, tata. Egy plusz sáv kell. GYORSforgalmi út!

  • User
    Dátum: 2024. március 6., 21:17
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Hát persze.A radar olyan olcsó mint a tökmag.Miért minden második bokorban?Legyen minden bokorban! Jó,viccelödünk,azt úgy kell megoldani ,hogy egy szakaszon radarozni a búntetés meg olyan legyen hogy alkú nincs…ennyi volt és kész,nincs apeláta.Bemérték,a kózponthoz megy a fénykép ,ennyi volt ,a búnti ennyi a csekk megy az elkövetőhöz meg xy büntetőpont.