Kézdi mérnök az OTP Bank tetején

A kézdivásárhelyi Szőts Albert civil mérnöknek tanult Kolozsváron. Miután kézbe kapta diplomáját, nyakába vette Európát. Több helyen is remekelt, legutóbbi sikere Budapesten érte, amikor csapatával az OTP új székházát készíthették el. Arról beszélgettünk, hogyan került erre a pályára, és mi vezette el eddig.

– Hol tanult, miért döntött e szakma mellett?

– Kézdivásárhelyen születtem, 2011-ben végeztem a Bod Péter Tanítóképzőben. Hamar kiderült, hogy a fizikával találom meg a legjobb összhangot. A szubjektív dolgok nekem mindig is túl nehezen értelmezhetők voltak, úgy gondolom, túl sok magyarázatot lehet hozzájuk fűzni. Az egyetlen járható út számomra tehát a fizika maradt. Már tizedik osztályban nyilvánvalóvá vált a mérnöki hivatás választása. Ez ugyanis egy gyakorlatias, kivitelezési megoldásokat sürgető, alapos munkát igénylő szakma. Amint letisztázódott bennem, hogy mi szeretnék lenni, mindenáron ragaszkodtam célom eléréséhez. Így mentem a kolozsvári egyetemre, út-, híd- és vasútmérnök a hivatalos képesítésem, amit 2017-ben szereztem meg.

– Hol kezdte a pályát, hogyan jutott Budapestre?

– Amikor végeztem az egyetemen, már volt egy év tapasztalatom, hiszen technikusként dolgoztam a Strabagnak, építési anyagok minőségének méréséért voltam felelős. Aztán amint kezemben tudhattam a diplomámat, a világot is nyakamba vettem. Így kerültem Münchenbe, ahol kezdőként indultam a kivitelezésben, egy teljes lakópark szerkezetéért feleltünk. Kilenc hónapra rá én bizonyultam a legtapasztaltabbnak csapatunkból. A budapesti cég telefonon keresett meg. Jó ajánlattal, barátokkal, otthonias érzésekkel kecsegtetett, így hát igent mondtam.

– Milyen feladatok várták a magyar fővárosban?

– Két évvel ezelőtt az új Puskás Stadion kivitelezésében vettem részt, majd a 10. kerületben egy 270 lakással rendelkező társasház szerkezetének építéséről feleltem. Onnan az Etele pláza már kiásott gödrébe kerültem, Kelenföldön. Amikor az az építkezés már a vége felé tartott, az OTP székházra küldtek ki, a 13. kerületbe. Másfél évet dolgoztunk kollégáimmal, hogy ez az épület elkészüljön. Jelenleg egy harminc főt számláló csoporttal az utolsó simításokat végezzük rajta. Sikerült ezt egy hónappal a határidő előtt befejezni szerkezetileg. Engem kértek meg végül a tiszteletbeli feladatra, hogy a szimbolikus utolsó emelést vezényeljem, vagyis a díszkoszorút és a keresztet elhelyezzem a tetején, az elkészültét jelezve.

– Kik segítették útja során?

– Édesapám ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, ő tanította meg, hogy néha a sáros bakancs jobb az újnál. Vele töltöttem a líceumi nyarakat, amikor nyaralót építettünk Ikafalván. Édesanyám minden elképzelhető segítséget megadott, támogatta szabadidős tevékenységeimet, rengeteget tanított és taníttatott. Aztán a kézdivásárhelyi gyerekek klubjában Jancsó László irányításával fürkészhettem a modellezés tudományát. Távirányítós hajókat, kisautókat, repülőket építettünk. Ott tanultam meg bánni anyagokkal és szerszámokkal. Bíró Tibor, a főépítésvezető pedig arra tanított, hogyan kell az emberekkel együtt dolgozni, a cég érdekeit megfelelően figyelni.