Kézműves napok Sepsiszentgyörgyön

Bár Sepsiszentgyörgyön már hagyományosak a havi kézműves- és termékvásárok, az e hétvégén megrendezett esemény, függetlenül azoktól, kicsit másképp zajlott: az érdeklődők ezúttal nemcsak a kész portékákat láthatták a standokon, hanem a szemük előtt formálódtak a használati és dísztárgyak, cserépedények, bőrtáskák, szalmakalapok, szőnyegek.

A mesterségbemutatóval egybekötött termékvásár Veres Ferencnek, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnökének volt az ötlete és a tagoknak az a panasza vezette rá, hogy őket – degradáló módón – sok vásárban kereskedőknek nézik, akik innen-onnan összevásárolják a portékájukat. Ezért aztán a vevők sokallják a termékek árát is, hiszen nem látják benne az egyediség és a kézműves munka adta értéket. „Meg szeretnénk mutatni a nagyközönségnek – mondták a kézművesek az egyesületi elnöknek – hogy valóban mi készítjük a termékeket és hogy ahhoz milyen alapanyagokat használunk, milyen technikákat alkalmazunk. Egyrészt tehát ez volt a rendezvény megszületésének motivációja, másrészt az, hogy az elnökség a tagdíjért cserébe adni is szeretett volna a tagoknak valamit.

Egymás mellett a legújabb trendek és hét generáció öröksége

Négy megye több mint tizenöt településéről 28 kézműves és mesterember költözött két napra a város főterére: volt – többek között – bőrdíszműves Sepsiszentkirályból és Szentgyörgyről, viseletkészítő Oltszemről és Bodosról, korondi fazekas, barátosi szövő, szentgyörgyi fafaragó, budapesti pénzverő. Voltak akik újszerűbb formavilággal kísérleteztek vagy modernebb anyagokhoz nyúltak: ilyen Szőcs Zsolt csíkmindszenti keramikus, a virágszirmokkal díszített műgyanta-ékszereket készítő Mircea Otilia vagy az erdőfülei Márton Tamás, aki cinkelt drótból készített bonsaiokat. Utóbbihoz hasonlót még nem láttunk a helyi vásárokon, mint a fiatalember elmondta, az bátorította fel, hogy céget alapítson és jelentkezzen a vásárra, hogy az eddig hobbiból, a maga számára készített alkotásait mind elvitték a barátok, ismerősök. Az internetes video ihlette bonsai-formákat magyarosítani is próbálta, így egy szomorúfűz képviseli a hazai fákat. Márton Tamás azon kevesek közé tartozik egyébként a vásárban, akik csak mellékes bevételt szeretnének a kézműveskedésből, hiszen legtöbbeknek ez a kenyérkereső, egésznapos foglalkozásuk és bejegyzett vállalkozási formával vannak jelen. Másik végleten a korondó Máthé Imre Levente az 1700-as évekig visszavezeti fazekaskodó felmenőit, ez hét generációt jelent. Apáról fiúra szállt a tudás, a fazekasmesternek viszont csak lányai vannak, de a nőknek nem való ez a foglalkozás – mondja – hiszen egy lábas formázásához emelgetni kell a nehéz anyagot és a korongon megformázni is erőt kívánó feladat. Talán nem is éri már meg, vonja le a következtetést, hiszen a portéka ára ugyanaz, míg a festékek, de a pala, az agyag ára is háromszorosa két évvel ezelőttinek.

Erő kell a pénzveréshez is, még akkor is, ha a munka nehezét maga a prés végzi el. Mint a Budapestre kiköltözött, de nagybányai származású Mák István mondja, az érmék ón-aluminium és kis részben más fémek keverékéből vannak, aminek az a jellemzője, hogy alacsony hőfokon olvad és formázható, de törékeny ötvözet. Drága is, kis befőttesüvegnyi leendő érme, jelenleg még csak korongocska, 100 ezer forint. A vásárló saját keze munkáját is belefektetheti az érmenyomásba, ha segít a mesternek meghúzni a prés karjait, így csodálatos módon az 50 és 100 tonna nyomásnak kösöznhetően kirajzolódik a korongon magyar címer vagy egyéb motívum. Sárgarézhez már közel 200 tonna nyomóerőre képes prés kell, az nem könnyen szállítható, tehát nincs itt, mondja Mák István, aki tulajdonképpen zászlók gyártására szakosodott, de az még bonyolultabb technika és nem mutatható itt be, mondja.

Párban dolgozik a szentkirályi bőrdíszműves házaspár, akik bőrtáskáikat főleg matyó és kalocsai hímzéssel díszítik, de mint Páll Kinga elmondta, a honfoglalás kori magyar motívumokat is szeretnék a mai viseletkultúrába becsempészni, nem mellőzve az általuk hordozott szimbolikus jelentést sem. Ezek főleg a tarsolyokon jelennek meg, melyek a lovas rendezvényeken fogynak a leginkább.

Jönnek a vevők is, különösen vasárnap élénkül meg a forgalom, Babos Zsuzsa megmutatta a vásárfiát is. Mint a hölgy elmondta, nagy pártolója a helyi kistermelőknek, kézműveseknek. Most születésnapra keresett ajándékot és kihasználva a lehetőséget, a vásárból vett egy szalmakalapot az ünnepeltnek.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, DE…

Az idő kedvezett a rendezvénynek, a látogatók nem maradtak el, az árusok elégedettek a forgalommal – egy szeplő esett a vásár arculatán, hogy péntekről szombatra, de szombatról vasárnapra is tolvajok okoztak kárt a kézműveseknek. Talán nem kellett volna a sátorban hagyniuk a portékát, de valahol érthető, hogy a reggeli-esti, minimum egy órás pakolást szeretnék megspórolni. Érthető, de úgy néz ki, nem kifizetődő, hiszen többnapi munkájuk úszik el. Sajnos ez már nem először fordul elő Szentgyörgyön és igencsak rossz fényt vet a városra. Vagy lehet, hogy Máthé Leventének van igaza, aki szerint az a mondás járja Korondon, hogy az a vásár nem is jó, ahonnan nem lopnak?