Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiegészült Barót költségvetése, törlesztik az adósságot

Kiegészült Barót költségvetése, törlesztik az adósságot Kovászna megye

Barót város önkormányzatának költségvetés-módosítására kerítettek sort a helyi képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésen. A tanácsülésen a közvilágítás nélkül maradt Köpec és Miklósvár helyzetéről, valamint a november óta javítás alatt álló Szabadság utcáról is szó esett.

Hirdetés
Hirdetés

A mindössze egyetlen napirendi pontból álló ülésen a város költségvetésének módosítását hagyták jóvá a tanácsosok, amely közel 930 ezer lejjel egészült ki. Az összeg túlnyomó részét, 600 ezer lejt a kormány által kiutalt költségvetés-kiegészítés képezi, ami nemcsak késett, hanem csökkent is, körülbelül egyharmada annak az összegnek, amelyben Barót tavaly részesült. A kiadási oldalon így több mint 300 ezer lejt fognak fordítani az önkormányzat dolgozóinak egész évet lefedő bérezésére, továbbá a város működéséhez szükséges javak és szolgáltatások ellátására több mint 428 ezer lejt fordítanak, például járműbiztosításokra, vízszolgáltatáshoz szükséges alkatrészekre, stb.

Benedek-Huszár János, Barót polgármestere kiemelte, még nem fogják maradéktalanul kifizetni a függőben lévő számlákat, amit egy október végi kormányrendelet nem is engedne. Ebben a periódusban a január és szeptember közötti kilenc hónap folyamán végbement kiadásokat fedezik, több nagyobb hangvételű beruházást viszont csak jövő év elején fizetnek ki, amikor hatályát veszti a költségcsökkentő rendelet és megszűnik a fizetési plafon.

Az ülésen felmerült a kérdés, hogy mikor fejezik be Szabadság utcai munkát, amelynek végül csak november elején fogtak neki, az eredetileg beígért tavaszi kezdés helyett. A polgármester tudatta, folyó héten befejezik az úttest és a parkolók felásását, ezután fog rákerülni az alapréteg, majd később a ballaszt, illetve a három rétegű aszfalt. Ahhoz, hogy mindez meglegyen december végéig, Benedek-Huszár szerint „nagyon kedvező körülményekre lenne szükség”, hiszen az alacsony hőmérséklet gátat szabhat az aszfaltozási folyamatnak.

Közben a múlt péntek óta közvilágítás nélkül maradt Köpec és Miklósvár, miután a baróti önkormányzat elmulasztotta azok villanyszámláinak kifizetését. A bonyolult számlázási rendszerben elsiklottak a júliusi hónap felett, Köpec esetében 736 lej, Miklósvár esetében pedig 705 lej kifizetetlenül maradt. Ezért az áramszolgáltató december 8-án lekapcsolta a közvilágítást a két településen, az önkormányzat pedig hiába fizette ki a tartozást röviddel a felfüggesztés után, hétfőn még mindig nem kapcsolták vissza.

A polgármester elnézést kért a lakosságtól, és biztosította őket arról, hogy innentől fogva külön nyilvántartásba veszik a fogyasztási pontokat, és a havi számlázáskor átvizsgálják mindegyiket külön-külön, hogy elkerüljék a kellemetlenséget.

Fotó: covasnamedia.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. december 12., 14:20
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Nehogy roszat irjatok a polgirol! Nem szabad, mert jon a sogor s a boltos Atila s bogyoatila s a tobbi nyalo s ad nektek.

    • User
      Dátum: 2023. december 13., 6:30
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Hat a polginak sok „vedoszentje” van.Ugyvedje,alattvaloja,stb.Ha az ember nem tapsol,azonnal lehurrogjak,hogy senki nem tesz semmit a kozossegert,csak ok,meg hogy mindenben hibat kapunk,ok tokeletesek es hibatlanok.Van egy csapat idos holgy is,akik a facebookon aktivan „gratulalnak” minden bejegyzeshez( ahhoz,hogy felturtak a kozpontot,ahhoz hogy az igert beruhazasok elmaradnak,ahhoz hogy a rontgen mar 5 honapja nincs(!),ahhoz hogy ismet tele vagyunk kobor kutyakkal),holott szerintem tovabb kene lassunk az orrunknal…lehet,regi a szemuveguk.Az igaz,hogy fantasztikus a PR,a reklam,a szoveg megy ezerrel.Ebben verhetetlen.Az elozo polgarmesterek legalabb nem voltak ilyen magamutogatok,csendben csinaltak a semmit.Most is egykutya,csak most orszag-vilag lathatja.Azert engedjek meg,hogy legyen mas velemeny is,ne ocsaroljak le azt,aki nem pendul veluk egy huron.”Aki nincs velunk,az ellenunk van”!Nagy baj az,hogy valasztasok lesznek,s az ilyenfajta ugyvedek,haverok,sogorok s idos holgyek elmennek es szavaznak(meg 4 ev hazugsagra),mig a tobbi kritizalo esetleg mar undorodva,hanyingerezve fordul el az urnatol.

  • User
    Dátum: 2023. december 12., 16:03
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hahaha bocsanatot kert! A sotetseg nemcsak a ket faluban van,hanem az emberek fejeben is,akik ezeket az embereket ujravalasztjak…

  • User
    Dátum: 2023. december 13., 0:46
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kedveseim! A baróti polgármesteri hivatal alkalmazottainak a 2+2 kiszámítása is bonyolult matematikai műveletnek tűnhet, nemhogy egy villanyszámla függvényeinek az értelmezése. Kérjenek egyszerűsített különszámlát, melyiken nagybetűkkel írja mikor, mennyit kell fizetni.. Vicces, az is, hogy a polgármester szerint év végéig befejeződik a Szabadság utca aszfaltozása. Olyan, mintha azt mondta volna, hogy addig átfúrunk Barótról a Föld túlsó felére és kezet fogunk a pápuai bennszülötekkel. Három rétegű aszfalt. Hallj te oda! Honnan hozza a megyei tanács ezt a csodaaszfaltot? Igen, normális esetben, tőlünk távol eső országokban úgy építnek aszfaltutat, hogy van egy alap-, egy kötő- és egy kopóréteg, de ezt a hármat egyszerre itt Kovászna megyében még senki se látta. Általában csak a kopóréteget kaptuk eddig, abból is az ólcsóbbik, a gyorsan kopó fajtát, amelyiknek felét kimossa az első eső. A másik felét szétporlassza az első fagy. Így lesz ezúttal is. Dehát, utánunk az özönvíz! Ez a Kovászna megyei útügy jelszava. Így van ez jól.

  • User
    Dátum: 2023. december 13., 7:40
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Minden egyes villanyszamlan irja ha tartozas van,kapnak felszolitast is,lehet az Electrica oldalan My Electrica-t nyitni,ott lathat minden szamlat.adosagot….de ugye ezt nem kell mondani egy Okos Polgarmesternek es alkalmazotjainak,akik mind tanult emberek!………Hazudjon hihetobbet Polgi!………….Egy intezmeny napra keszen kellene tudja hova mennyivel tartozik,neki mennyivel tartoznak…… Ban Istvan kikeri vigyazz a kimutatast ezutan!

  • User
    Dátum: 2023. december 17., 11:59
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Amilyen év volt Baróton, december 31-én este a városközpontban, a bányász szobor mellett a világvége képzeletbeli óráját hivatalosan is tíz másodperccel közelebb állítják éjfélhez.