Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kijelölték a Háromszéken is áthaladó autópálya tervezőjét

Kijelölték a Háromszéken is áthaladó autópálya tervezőjét Kovászna megye

Több mint egy évvel a közbeszerzési eljárás elindítása után, öt halasztást követően a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kijelölte a céget, amely befejezheti a Brassót Bákóval összekötő, Háromszéken is áthaladó autópálya megvalósíthatósági tanulmányát.

Hirdetés
Hirdetés

Cristian Pistol, a CNAIR vezérigazgatója kedden délben a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a vállalat kijelölte a Brassó–Bákó autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertesét. „A szerződés aláírását követően a Consitrans Kft.-nek 81,2 millió lej (áfa nélkül) és legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésére a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére” – áll a bejegyzésben.

Az igazgató hozzáteszi, a szerződés aláírására az esetleges fellebbezések benyújtására rendelkezésre álló határidő lejárta és azok megoldása után kerülhet sor.

Az autópálya megvalósíthatósági tanulmányának és műszaki tervének elkészítésére 2023 májusában három cég – a román Consitrans és Explan, illetve a török Mega Mühendislik – nyújtott be ajánlatot. A CNAIR akkor úgy becsülte, a győztes kijelölése legkésőbb az év októberéig megtörténik, az eredményhirdetést azonban öt alkalommal tolták későbbi időpontra, legutóbb május 13-át jelölték meg az ajánlatok kiértékelésének határidejeként – ezt végül nem kellett kivárni.

Harmadszor próbálkoznak

A 164 kilométer hosszúságú autópálya tervezési munkálatait 2023 márciusában harmadszor hirdették meg, miután az első, 2020-ban megkötött szerződést 2022 őszén a tervező kérésére felbontották, a 2022 novemberében kiírt közbeszerzést pedig ajánlatok hiányában törölték.

Az A13-as autópálya tervezett nyomvonala 2022-ben felháborodást váltott ki Illyefalva és Aldoboly lakóiból, akik úgy vélték, a sztráda túl közel haladna el lakóházaikhoz, ugyanakkor elvágná őket termőföldjeik nagy részétől is. Az érintett településeken élők akkoriban tiltakozó felvonulással próbálták kiharcolni a nyomvonal megváltoztatását, ugyanakkor jogi lépéseket is kilátásba helyeztek a projekt tervezett formában történő megvalósítása ellen.

A tervek szerint a Brassó–Bákó sztráda Kovászna megyei szakasza 76 kilométer hosszú lesz, az Illyefalva községhez tartozó Aldobolynál lép be a megye területére, és Berecknél hagyja el azt.

Képünk illusztráció.

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2024. május 1., 19:22
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Aztot még ők sem tudják. A legjobb lenne, ha egy alagutat csinálnának a megye alá, abban vezetnék át az aatópályát. Mondjuk, kezdődne Aldobolynál és végződne valahol Ojtozon túl. Így nem lenne probléma a nyomvonal. Lehetne repeszteni nyílegyenesen. A termőföldek megmaradnának, nem lenne zaj, por, stb. szennyezés. P. S.: semmi szükség autópályára Kovászna megyében. Az egyetlen haszna az lenne, hogy valamennyire tehermentesítené a 11-es utat. De ebben nem vagyok biztos. Viszont felbecsülhetetlen kárt fog okozni az élővilágnak, eltűnik vagy tönkremegy vagy 250-300 hektár zömében jó minőségű mezőgazdasági terület és még a tájat is el fogja rondítani. Komolyan: kell ez nekünk?

      • User
        Dátum: 2024. május 2., 15:42
        ÉRTÉKELÉS: -11

        A három mínuszolónak: kérem, írják meg, hogy miért nem tetszik a beírásom. Nem kívánok vitába szállni senkivel, csak tudni szeretném…

        • User
          Dátum: 2024. május 3., 6:38
          ÉRTÉKELÉS: -1

          Naív kortársam, ön érveket kér azoktól, akik reflexből mínuszolnak? Azok a szorzótáblához is odanyomják a nemtetsziket. Igyon egy kávét, olvasson egy könyvet, ne várjon logikus magyarázatot a háromszéki keménymagtól.

        • User
          Dátum: 2024. május 3., 11:56
          ÉRTÉKELÉS: -3

          Igen… azt már láttam, hogy úgy a pro, mint a kontra érvek mínuszokat kapnak és nem kizárt, hogy ugyanazoktól. Én nem akarok meggyőzni senkit eme autópálya Háromszéknek vagy akár az egész Kovászna megyének haszontalan voltáról, csak szeket akarok nyitogatni. Tudom, kevés sikerrel. Mert az a bizonyos kemény mag, aki azt képzeli, hogy ez a „fejlődés”? Nos: hát nem az. Fejlődés az, ami által jobban élünk. A megyét általszelő autópálya nem fog nekünk semmiféle fellendülést vagy jólétet hozni (mint ahogyan a híres vidombéki repülőtér sem hozott). Nem akarnék durva szavakat használni, de kénytelen vagyok: akik abban a hitben élnek, hogy milyen jó lesz nekünk ez az autópálya, azoknál komoly bajok vannak a füleik között. Olyanokkal pedig nem érdemes vitatkozni, van ugye az a példabeszéd a galambbal sakkozásról…

  • User
    Dátum: 2024. május 1., 18:07
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Szép álmokat, a régi nyomvonal a legrövidebb, de minden helységet ki kell kerülniök, mindenhol a kertek alatt , és még természeti adottságok által támasztott akadályok is léteznek. Látjuk mit ganyélnak ezzel a semmi Szentgyörgyöt kerülő terelő úttal.

  • User
    Dátum: 2024. május 2., 11:36
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Ön miért nem jár lóval, miért jár boltba, miért nem termel meg mindent amire szüksége van? Ezt nevezik fejlődésnek, jó vagy nem jó ez van.

  • User
    Dátum: 2024. május 3., 8:34
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Kíváncsi vagyok a műszaki megoldásokra az ojtozi szorosban… Ha meg tudják csinálni talán az országban az egyik legszebb látványt kínáló sztrádaszakasz lehet, csak épp tudják megcsinálni… Az a hely vizes, mocsaras, kis csermelyek, patakok által szabdalt, nem épp ideális terep pályaépítésre, ahogy az erdélyi talaj nagy része. Az időjárás és a talajviszonyok miatt itt szinte lehetetlen tartós utakat építeni.

  • User
    Dátum: 2024. május 3., 9:03
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Én szemelyesen szeretnem,h autopalya legyen,mert a 11 es Ut mellett lakom……!Ami meg fontosabb ,h a megyenek gazdasagilag elonyos lemne!( ekezet nincs)

  • User
    Dátum: 2024. május 4., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Már az, hogy a Kökös-Bereck megyei úton valószínű csak mi, Kovászna megyeiek fogunk utazni óriási dolog. A szentgyörgyi kerülőút is nagyon kell. Ha szentiváni kürtőskalács-árus vagy vagy maksai pityókás, akkor pech. Mindenki másnak jó, mert csökkenti a forgalmi nyomást, ilyen egyszerű a dolog!