Hát, mondjuk, az eper méhek nélkül is megtermékenyül… de ez nem azt jelenti, hogy ne használjunk méhkímélő technológiát! Sőt!
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A lapunk által megkeresett méhészek elmondták, a nyilvánosság előtt nem szívesen vállalják fel nevüket, de még a helységnevet sem, hiszen annak ellenére, hogy a lemérgezett méhek már nem térnek vissza a kaptárba, a vásárlók megriadhatnak, így veszélybe kerülhet megélhetésük, drasztikusan csökkenhet az eladás. Rámutattak arra, hogy egy kis jóindulattal meg lehetne előzni a hasonló incidenseket.
„Természetesen nálunk is vannak méhbarát gazdák, akik permetezés előtt értesítenek, így időben lezárhatjuk a méheket, és megelőzzük az elhullást. Most kedden ez nem így történt, és komoly károkat jegyeztünk. Tudjuk, hogy a méhbarát vegyszerek sokkal drágábbak (egy ilyen termék több száz lej, míg a méhekre veszélyes szer csupán pár tíz lej), de az esti, nyolc óra utáni permetezéssel is megkímélhetnék a méheket a gazdák. Nekünk is rengeteg munkánk, pénzünk van a méhekben. Legegyszerűbb mégis, ha minket személyesen, idejében értesítenek, de a polgármesteri hivatalnak is szólhatnak, hiszen kicsi a falu, mindenki mindenkit ismer, hamar eljut a hír mindenkihez. Legutóbb például Galac megyében permeteztek egy nagyméretű napraforgótáblát, de minden méhészt értesítettek. Ez is jó példa arra, hogy odafigyeléssel megoldható a probléma” – hangsúlyozták a károsult méhészek, akik azért fordultak a médiához, hogy az elkövetkezőkben a gazdák jobban figyeljenek rájuk.
Hát, mondjuk, az eper méhek nélkül is megtermékenyül… de ez nem azt jelenti, hogy ne használjunk méhkímélő technológiát! Sőt!
Hatalmas büntetés a megoldás. Nem kell kérlelni senkit. De értesítési infrastrukturára is szükség van. A méhek világszinten veszélyben vannak.
A sok tudatlan gyorstalpalt „gazdát” nem nagyon érdekli a méhek sorsa, neki az a lényeg hogy az ő terménye jól le legyen permetezve mert abból jön a sok pénz neki, a szegény méhészt még ki is neveti, hogy ne legyen úgy megindulva ha egy két méhecske elpusztúl.
Bizony!!!Mert mi porozza meg a gyumolcsfakat amik eppen most viargoznak vagy epret….Es akkor varjuk a termest mert sok volt a virag de megsincs termes.Ha igy haladunk oda jutunk mint Kinaba ahol emberek vegzik a beporzast mehek hianyaba.