Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Komolyságot kér a kórházigazgató

”Nagyon közel állunk a vörös mutatóhoz. Rajtunk múlik, hogy a gyermekeink mehetnek-e iskolába az új tanév elején” – mondotta sajtónyilatkozatában András-Nagy Róbert, a megyei sürgősségi kórház mene-dzsere, aki szerint aggodalomra ad okot a koronavírus-fertőződések számának emelkedése az utóbbi napokban.

Felkéri a lakosságot, tartsák be az egészségvédelmi különleges és elemi szabályokat, járuljanak hozzá ezáltal a vírus terjedésének megfékezéséhez. Az igazgató rámutatott, Háromszék jelenleg a sárga övezet kategóriájába sorolandó, de nagyon közel került a vörös zónához az új fertőződések számának emelkedése okán, és az 1000 lakosra jutó esetek hányadosa most 2 körül van. A kórházvezető felhívja a figyelmet, voltak olyan súlyos betegek, akik egyenesen az intenzív osztályra kerültek, ahol olykor már az orvosok is tehetetlenek.
Dr. András-Nagy Róbert hangsúlyozza, a fertőződések elkerülésére való figyelés és óvintézkedés hozzájárulhat ahhoz, hogy a megye olyan besorolásban maradjon, ami lehetővé teszi a tanévkezdést közvetlen iskolai tanóra-látogatással, nem pedig otthonüléssel, számítógépes távoktatással.
Az 1–12. osztályosok számára a 2020–2021-es tanév kezdésének tervezett időpontja szeptember 14. A zöld övezet iskolába járást enged, a sárga besorolás 1–3 új esetet jelent ezer lakosra, az előkészítő és 1–4. osztályosok, valamint végzősök számára szavatolhat közvetlen iskolába járást, a többieknek maradt az online távoktatás módszere. A vörös az iskolák zárva tartásával jár, a teljes oktatás informatikai rendszeren történik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás