A hatodon keresztul a godroket szamoltake ?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Demeter Zoltán meghívottjai rendre arról beszéltek a hallgatóságnak, hogy miért is kell komolyan vennünk a márciusban kezdődő népszámlálást, miért fontos az, hogy részt vegyünk az áprilisi magyarországi választáson, de szóba kerültek olyan napirendi témák is, mint a Háromszéken áthaladó autópálya ügye vagy Barót és környékének fejlesztési lehetőségei, illetve a térség lemaradásának okait is boncolgatták.
A népszámlálással kapcsolatban Tamás Sándor kifejtette, annak lélektani és gyakorlati oldala is van: fennáll a veszélye, hogy a történelem során először az erdélyi magyarság száma az egymilliós lélektani határ alá csökken, de településfejlesztési gondok is adódhatnak abból, ha híjával találtatunk. Az a kérdés, hogy magyarnak vagy székelynek valljuk-e magunkat, szerinte megoldódott, lévén, hogy a székely nemzetiséget a magyar részeként könyvelik el. Antal Árpád erre a kérdésre úgy felelt, hogy ő egészen biztosan magyarnak fogja vallani magát: attól még székely marad, ám most a népszámlálásnál az érdek, hogy az erdélyi magyarság minél nagyobb létszámban találtasson.
Benedek-Huszár polgármester az erdélyi magyarok létszámának 1990-től való folyamatos csökkenésére reflektált, azt mondta, azóta Barót térségében 3000 emberrel vagyunk kevesebben. Mint hangsúlyozta, a népszámlálás azért fontos, mert megszerzett anyanyelvi jogokat veszíthetünk el, ha a magyarok aránya 20% alá csökken egy településen, és ez a veszély különösen a szórványban áll fenn. Tehát oda kell figyelnünk a népszavazásra, akár segítséget is kérhetünk, amennyiben szükséges – hangoztatták.
Egyhangúlag foglaltak állást a magyarországi választásokkal kapcsolatban is. Mint mondták, figyelmen kívül kell hagyni azokat a hangokat, melyek megkérdőjelezik szavazási jogosultságunkat, mert minket az elmúlt 1020 évnyi együttélés jogosít fel a szavazáson való részvételre, de a 2010 óta tartó, szinte mondhatni „második kicsi magyar világ is”, melyet egyértelműen a Fidesz–KDNP-kormánynak köszönhetünk. Ez esetben is elhangzott, hogy akár adott helyszíneken is segítséget fognak nyújtani a szavazásban, s ehhez az önkormányzatok is hozzájárulnak azért, hogy minden mindenki számára érthető legyen. <<
A hatodon keresztul a godroket szamoltake ?
Olyan lehetőség van-e a népszámláláskor, hogy valakik székely-magyar-nak vallják magukat? Mert, hogy magyarok vagyunk, az biztos, de hogy székelyek is vagyunk, az még biztosabb! S hogyan akarnak Önök Székelyföldnek autonómiát szerezni, ha ennek a régiónak nem lesznek székely lakói csak magyarok? Legyen egységesen székely-magyar, s akkor minden rendben! Minden ember, aki csak magyarnak vallja magát, az már nem székely! Uraim, Önök vannak közel a törvényhozás berkeihez, s kéne tudják, hogy valami nagyon sántít ebben a népszámlálási törvényben!
Miért van az, hogy Jánoska minden héten szerepel az újságban?
Csökken a lakosság, mert a sok fiatal mivel nem tartozik a haveri brancsba, kénytelen ott is külföldre menni.