Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kritikus tömeg: kerékpáros felvonulást tartanak Kézdivásárhelyen

Kritikus tömeg: kerékpáros felvonulást tartanak Kézdivásárhelyen Kovászna megye

Kerékpáros felvonulással hívják fel a figyelmet a két keréken közlekedők biztonságára Kézdivásárhelyen. A KSE-napok kertében sorra kerülő megmozdulás idén is a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat sportirodájának együttműködése révén valósul meg.

Hirdetés
Hirdetés

A Kritikus tömeg elnevezésű felvonulás többéves hagyománnyal rendelkezik a céhes városban, általában évente kétszer – a májusi sportnapok és a szeptemberi autómentes világnap alkalmával – szervezik meg. Célja felhívni a közlekedésben résztvevők – elsősorban az autósok – figyelmét arra, hogy a kerékpárosok is a forgalom részei, ezért oda kell figyelni biztonságukra.

Az idei KSE-napok alkalmával május 7-én, 18 órától indul a demonstráció a Kicsid Gábor Sportcsarnok előtti térről. A biciklisek mintegy négykilométeres távot tesznek meg Kézdivásárhely utcáin, kis sebességgel haladva, majd visszatérnek a kiindulóponthoz. A menetet a helyi rendőrség biztosítja.

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, a rendezvényre minden 14 éven felüli biciklist szeretettel várnak, az ennél fiatalabbak részvételét az érvényben levő jogszabályok nem teszik lehetővé. „Taposóval, háromkerekű- vagy pedál nélküli biciklivel nem lehet részt venni. Viszont, ha a szülő kerékpárján van plusz ülés, vagy utánfutó van hozzá csatolva, akkor a kisebb gyerekét is magával hozhatja” – magyarázta a civil szervezet vezetője.

A menetet a helyi rendőrség vezeti fel. Fotó: Zöld Nap Egyesület

Azért, hogy a felvonulás valóban a városi biciklizés érdekeit szolgálja, és mindenki számára kellemes emlék maradjon, a szervezők néhány szabály betartására kérik a résztvevőket. Ráduly Attila hangsúlyozta: fontos, hogy a kerékpárosok kerüljék a balesetveszélyes helyzeteket, ne mutassanak be különböző mutatványokat, ne hajtsanak fel a járdára vagy a zöldövezetre és ne legyenek ittasak, ellenben haladjanak végig az úttest jobboldali sávján, figyeljenek az úton átkelő gyalogosokra, és kövessék a szervezők utasításait. „Nem arra van szükség, hogy megmutassuk, milyen »ügyesen« tudjuk a kerékpárt használni, hanem hogy az egészségünk és a közösség érdekében egyet mozogjunk, és népszerűsítsük a kerékpározást” – fogalmazott.

A kerekezők biztonsága érdekében azt tanácsolják, hogy csak lámpával és csengővel felszerelt, megfelelő műszaki állapotban levő biciklivel induljanak útnak, ugyanakkor javasolt a bukósisak használata is – mondta a Zöld Nap Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy az eseményen való részvételhez nincs szükség előzetes regisztrációra.

A Zöld Nap Egyesület szervezésében szerdán 17 órától malombajnokságra is sor kerül a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, csütörtökön 17 órától pedig családos futást tartanak a Sinkovits Stadionban.

Fotó: Zöld Nap Egyesület

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. május 7., 9:17
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Es ahol bicikli sáv van ki alakitva ott használják a biciklisek a számukra ki alakitott részt. Azt mondja a törvény.

  • User
    Dátum: 2024. május 7., 10:16
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A gond ott van hogy nagyon sok bicajos – tisztelet a kiveteleknek – a bicikliut helyet az utat hasznalja holott ott van melette a bicikli ut megis az uton szedeleg !!!

  • User
    Dátum: 2024. május 8., 10:08
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Nem egy bicajos és motor rolleros csak úgy rátér a zebra gyalogjáróra, mintha szándékát nekem a követőnek kellene kitalálnom. A gyalogátkelő, mint a neve mondja, gyalogosan MEGTEENDŐ.

  • User
    Dátum: 2024. május 8., 12:26
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Meg van értve komám , mindig a biciklis a ,,hibás” szerinted . Amikor az autosok sorra elfoglalják a járdákat meg a bicili utat akkor ahoz mit szólsz ? Olyan helyek vannak a városban , hogy nem tudsz bemenni a lépcsőházba .Vagy ez nem számít . Az autósnak mindent szabad .