Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kutyákat kell elaltatni

Kutyákat kell elaltatni Kovászna megye

Január végén jártak először az illetékes hatóságok a szépmezői kutyamenhelyen, ahol az ellenőrzés után felszólították annak vezetőségét, hogy tartsák be a törvényes határidőket, szabályokat, és altassák el azokat a kutyákat, amelyeket nem vettek örökbe a befogástól kiszabott határidőn belül, illetve a megengedett létszámba nem férnek bele. Múlt héten újabb ellenőrzést tartottak.

Máthé László, a szépmezői kutyamenhelyet adminisztráló Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, a januári ellenőrzés óta igyekeztek bővíteni a menhely befogadóképességét, új kenneleket építettek, hogy megnöveljék a kutyamenhely férőhelyét.

Hirdetés
Hirdetés

– Az ellenőrzés után több mint 20 kutyát kellett volna elaltatnuk harminc napon belül, hiszen ennyi volt pluszban az engedélyekben meghatározott férőhelyhez képest. A múlt heti kontroll során újra kifejtettük, hogy célunk az örökbeadás, és csak szükség esetén – kivételes agresszivitás, betegség miatt – alkalmazzuk az altatást, rámutattunk, hogy újabb kenneleket is építettünk, ezzel növelve a férőhelyet. Igyekszünk esélyt adni az utcáról befogott kutyáknak. Jelen pillanatban tíz kutya sorsa bizonytalan. Arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy vegyen örökbe ebet – részletezte Máthé, elárulva, hogy a megyei állategészségügyi igazgatóság ellenőrzései mellett, az újonnan megalakult állatrendőrség vizsgálódásától is tart, hiszen ha a hatóságok „két fronton” kezdik el a bírságolásokat, akkor muszáj lesz altatni.

Máthé nem tudta a választ arra a kérdésünkre, hogy ennyi év után miért pont most került célkeresztbe a menhely, összegzésképpen elmondta, hogy az örökbefogadás nem bürokratikus (egy személyazonosságival le lehet bonyolítani 2 nap alatt), a kutyusokat a helyszínen, vagy előzetesen a menhely Facebook-oldalán is ki lehet választani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 1., 11:41
    ÉRTÉKELÉS: 36

    A hatosagok mar tettek keresztbe a tavaj is eppen eleget!Egy csomo penzt kellett a menhely kifizessen buntetesre.Szegyeljek magukat ott ahol segiteni kellene onnan vesznek el.Es mit artottak azok a szegeny kutyak azzal,hogy nem kerult nekuk gazdi eppen hataridon belul.Nem ok kell etessek hanem a menhely amely igyekszik minden tole telhetot megtenni.En arra buzditok mindenkit,hogy minden allat megerdemel egy kis torodest megha nem tul piacos a kinezetu is.En 4 vevel ezelott vettem orokbe egy kutyust ami eppen nem is volt kivalasztott.2-3 masik jelolt volt amelyikre palyaztunk,aztan a sors ugy hozta,hogy ennek a kutyanak a kennelje elott kezdtunk beszelni az eppen szolgalatba levo onkentessel.A kutya valasztott minket.Annyira probalta testbeszeddel felhivni a figyelmunket,hogy a vegen ot hoztuk el.Es mondanom sem kell nem bantuk meg.Egy csodas allat,kb egy evig szinte nem ugatott,lelki beteg volt,mindent ragott ossze ,szorongott,de vegul kigyogyult.A szeretet amivel naponta elarasztottuk,a torodes,a sok-sok simogatas megtette a hatasat. Kesobb kapott egy kolyok izgaga kutyus tarsat amelyhez hihetetelen turelemmel viseltetik mind a mai napig.Minden kutya mas ,de mindenikbe van valami szeretheto egyedi tulajdonsag.Az elso kutyank is menhelyes volt,ami mar sajnos elpusztult es hatalmas urt hagyott maga utan.Sokan valasztanak kolyok kutyust mert azt hiszik,hogy azt sajat kedvuk szerint alakithatssak,nevelhetik.En azt mondom minden allat tanithato ,meg egy oregedo kutyus is.Sot ha az emberekrol veszunk pl.akkor egy gyerek az csintalan marad ha raszolsz meg akkor is neha-neha,de egy felnott az mar ert a szobol.Adjanak egy eselyt azok akik szeretik az allatokat ezeknek a kutyusoknak,hogy eljenek es boldogga tegyenek minket embereket!!!

  • User
    Dátum: 2021. március 1., 12:26
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Ilyen hírek hallatán szakad meg a szívem!Törvények!Emberség is van a világon!Szívesen befogadnék,de már van egy befogadott nagytestű kutyánk,akit kölyökkorában dobtak ki a Hargitán,és nem merjük megkockáztatni,attól félünk nem fogadná el.Imádkozom,hogy találjanak gazdára mind!

  • User
    Dátum: 2021. március 1., 15:54
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A DSV ,papabb akar lenni a pápánál!Sietnek a törvény alkalmazásával, minden téren, féltik a széküket!Máshol még nem is hallottak róla, de ők már életek felett döntenek!Az idő malmai lassan,de őrölnek!!Ők is sorra kerülnek egyszer!!

  • User
    Dátum: 2021. március 1., 16:01
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Annak kéne utána nézni civil segédletek hogy kiknek vannak önök az útjában, aki/kmagura uszitottak a szerveket, akiknek azért nem az lenne a feladatuk hogy megolessek a kutyákat, rendsletre hivatkozva! Azok teszik ezt akik minden allatkinzas, egészségügyi kivanalmat sem kérnék számon akik rendelesre dolgoznak, rossz irányban! Bihary Ferencne

  • User
    Dátum: 2021. március 1., 20:13
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Sokszor elgondolkodtam azon, hogy az állategészségügynek van e köze az állatokhoz és azok jólétéhez és rájöttem semmi.Ott csak aktatologató személyek vannak akik magasról tesznek arra hogy mi történik egy állattal.Ők csak büntetni szeretnek és nem megoldásokat találni.Gyalázat, hogy pár szerencsétlen kutyától is sajnálják az életet. Nem a kutyák azok akiket bántani kell, hisz miért hibásak,hogy beleszülettek vagy belekerültek egy kilátástalan helyzetbe,hisz ki akar család , szeretet nélkül élni, még egy kutya sem.Akkor miért kell bántani őket? Mi alapján választják ki ki él és ki hal meg?! Kiszámolják majd a rimánkodó tekintetektől követve embertelenül megölik őket mert én hiszem és vallom hogy egészséges állatot leölni , elvenni tőle az életet igenis bűn és gyilkosság !Milyen állatorvos az aki arra kényszerít egy állatmenhelyet, hogy leölje a lakóit? Szégyellhetik magukat, remélem következő életükben menhelylakók lesznek,hogy megtudják milyen érzés amikor elveszik tőlük az élet jogát! Micsoda barbár népség, elolvashatnák Márai írását a kutyákról és azok szeretetéről.
    „Ne szégyelld, ha szereted az állatokat! Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, és azt mondják: »Az emberektől lopja el az érzéseket, amelyeket a kutyájára pazarol! Önző, rideg fráter!« – ne törődj velük.
    Szeresd csak nyugodtan kutyádat, azt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, te sétálj nyugodtan kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt.”
    Sajnos ezeknek az embereknek alig mondható lényeknek fontosabb a papír és a bónusz amit kapnak arra, hogy elvegyenek életeket.Szégyelljék magukat pedig tudom az ilyeneknek nincs szégyenük.

  • User
    Dátum: 2021. március 3., 10:57
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az allatrendorseg feladata gondolom az allatok vedelme lenne minden korulmenyek kozott.Az allatorvos pedig gondolom bar nem tudom biztosan de ugyanugy esku letetelevel kellene szolgalatot teljesitsen mint minden orvos.Romaniaban elunk es a felelme Mate urnak jogos,mivel itt minden ami torvenyes kene legyen eppen az ellenkezoje.

  • User
    Dátum: 2021. március 3., 15:17
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nagyon szomorú, hogy altatással próbálnak ráhatni a Menhelyekre! Nem ez lenne a megoldás, hanem a kormány is segíthetné ezeket a menhelyeket, mikor mindenki tudja milyen szűkős anyagi helyzettel bírnak!