Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lehangol, leépít a bezártság

Lehangol, leépít a bezártság Kovászna megye

Ami évek óta nem történt meg, most előállt: üres helyek is vannak a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta idősotthonban, a jelenleg ott lakó 29 személy mellett még hat számára van hely. Korábban pedig állandósult a várólista, olyan is volt, hogy több mint húszan szerepeltek rajta.

Hirdetés
Hirdetés

Igaz, hogy nagyon sok a megkeresés, hogy fekvőbetegeket fogadjanak be, ezt azonban a jelenlegi személyzeti struktúrával nem tehetik meg, mondta az igazgatónő. Hogy a járványnak köszönhető-e ez a helyzet, vagy annak, hogy emelkedtek a bentlakás költségei, esetleg mindkettőnek, nem tudni pontosan, de tény, hogy az intézmény vezetőségének erőfeszítései ellenére kicsit más a hangulat a központban, mint korábban volt.

Klárik Mária igazgatónő kérdésünkre elmondta, a meredeken emelkedő árak miatt növelte az önkormányzat a bentlakásos ellátás eddigi 2600–2700 lejes árát 3030-ra, ám ez az emelés gyakorlatilag eltörpül az árak általánosan tapasztalható, 30–40%-os növekedése mellett. Így is spórolniuk kell, a szabad állást sem hirdették meg, mert az növelné az intézmény költségeit. Esedékes lenne az épület felújítása, a 10–12 éves berendezés cseréje, az önkormányzattól ígéretet is kaptak arra, hogy pályázati forrást keresnek a kivitelezésre, illetve kisebb azonnali munkálatokra. Tény, hogy az utóbbi időszakban egymást váltó hivatali ellenőrzések mindent rendben találtak az idősotthonban, sikerült tartani a minőségi standardokat.

A berendezés ilyen-olyan volta nem zavarja annyira az öregeket, mint az, hogy szociális kapcsolataik igen megritkultak, ugyanis a nappali foglalkozásokra még mindig nem járhatnak be azok, akik ezt szívesen megtették eddig. A központbeli szociális munkások ugyan meglátogatják őket, igyekeznek a meglévő kapcsolatokat fenntartani, de ez nem pótolja a megszokott közösségi életet számukra.

A bentlakók megszokott kirándulásai is elmaradtak, hiszen mindenütt medveveszély van, gyakorlatilag csak zárt területre mehetnének, esetleg a városba. A rokonok is csak egy-egy ebéd erejéig kérhetik ki idős hozzátartozóikat, vissza egy gyorsteszt elvégzése jelenti a belépőt, ha pedig hosszabb időszakra mennének ki, akkor PCR-teszt elvégzése után engedik vissza őket, másképp nagy lenne a vírus behurcolásának kockázata. Ez a helyzet összességében a többségükben igen idős, 80 feletti ellátottaknál a korábbinál tapasztaltnál gyorsabb szellemi hanyatláshoz, testi leépüléshez vezet – vélekedett az igazgatónő. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás