Lemhényi lányt választottak az év junior tájépítészévé Magyarországon

Középiskolásként, pályaválasztásra készülve ismerkedett meg a tájépítész szakmával, ami annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött: e szakirányon folytatja felsőfokú tanulmányait. Előbb Marosvásárhelyen, majd Budapesten fejlesztette tudását, idén pedig elérkezettnek látta az időt, hogy egy rangos szakmai versenyen is próbára tegye magát. Munkáját siker koronázta, hiszen május 3-án, Budapesten az év junior tájépítészének választották. A lemhényi származású Dani Eszterrel beszélgettünk szakmájáról, a nyertes pályaműről, illetve jövőbeli terveiről.

– Hogyan ismerkedtél meg a tájépítész szakmával, és miért választottad ezt a területet?

– Még középiskolás koromban, pályaválasztás előtt hallottam, hogy van ilyen szak a budapesti Corvinus Egyetemen, ezért keresgélni kezdtem otthon az országban, hogy van-e ilyen képzés magyarul. Így jelentkeztem a Sapientia EMTE Tájépítészet alapképzésére, Marosvásárhelyre. Majd, hogy bővítsem a tudásom, folyattam Budapesten a mesterképzéssel. Nagyon foglalkoztatott, hogy tulajdonképpen mit is rejt a szakma, mindig is érdekelt a természet, a növényvilág és a művészet is, és ez az a terület, ami véleményem szerint ezt a kettőt a legjobban összeköti, valamint lehetőséget ad a kreativitás kibontakozására a sokoldalúsága miatt.

– Mi motivált arra, hogy jelentkezz a pályázatra?

– Elsőévesként alapképzésen elvittek minket az Év Tájépítésze Díj gálára, akkor láttam először, hogy diákoknak, fiataloknak is van esélyük megmutatni a tehetségüket, és azóta egy kisebb álomként szerepelt ez a fejemben. Akkor még viszonylag elérhetetlennek tűnt, de ahogy fejlődtem az évek során, egyre közelebbinek éreztem, hogy képes vagyok jó pályázati munkát benyújtani.

– Mit jelent számodra ez a szakmai elismerés?

– Egy hatalmas elismerés volt ez számomra, főleg, hogy most pályáztam először, nem voltam tisztában vele, hogy melyek a konkrét elvárások, vagy hogy mi a mérce, csak annyit tudtam, hogy nagyfokú szabadságot kaptunk. Egyetemista éveim során több ösztöndíjra pályáztam sikeresen, de az Év Junior Tájépítésze díj egy sokkal másabb elismerést jelent, mivel a pályaművem várhatóan meg is valósul, és nekem mint hallgatónak ez nagyon nagy dolognak számít.

– Kérlek, mutasd be röviden a nyertes projektet. Mi volt a koncepciója és célja?

– A pályázat helyszíne a Népliget volt, mely már régóta elhagyatott, és nélkülözi a neki járó figyelmet és látogatottságot. A Népligeten belül a Centenáriumi parkrészre kellett tervezni egy ideiglenes, interaktív, egyedi land art jellegű installációt. A Centenáriumi parkrészt Pest, Buda és Óbuda egyesülésének százéves évfordulójára hozták létre, a megyék egy-egy emlékművel vagy installációval képviseltették magukat ezen alkalomból. Az idők folyamán a parkrésznek ez a funkciója és szándéka elvesztette valódi rendeltetését, csupán az emlékezés helye maradt, ezáltal a centenáriumra elhelyezett emlékművek mind a mai emlékezés útmutatói, de ennél sokkal több emléknek adhat helyet a parkrész. Az emlékezéshez meg kell állni, a rohanásban megtorpanni, és előtérbe helyezni az elmét. Erre nyújt lehetőséget az „Emlékezés köre” installáció, mely azzal a gondolattal született, hogy megállásra késztesse az embereket, akik csak áthaladnak a parkon. Egy olyan hely kialakítása volt a cél, ami attól lesz jó, ami most a leginkább hiányzik a parkból: az emberektől, a néptől.

Ahogyan a park is az ürességből fejlődött ki, az egyes elemek, parkrészek kialakítása követte egymást, mint a vasúti síneknél a talpfák, a folyamatos fejlődéssel létrejött egy egység, melyet csak az egyének, az emberek tettek igazán élővé. A kör maga az egység, mely különálló részekből tevődik össze, ezeknek az elemeknek a dinamikája, a hullámzása jelöli a park változásait a történelem során: a folyamatos fejlődés, majd hirtelen hanyatlás. A talpfák növekedésükön kívül dőlésükben is még több dinamikát adnak az installációnak, mely nem csak a múltra visszatekintve értelmezhető szimbolikus elem, hanem kivetíthető a mai világ és a társadalom folyamatosan hullámzó változásaira, melyeknél a megállóhelyek elengedhetetlen részt képeznek a rohanás megszakításában.

– Mennyire jelentett kihívást a versenyfeladat?

– A feladat nem volt teljesen idegen számomra, mivel az egyetem alatt voltak land art feladataink és munkáink, valamint egy pályázaton is részt vettünk, amelyen a Fiumei úti sírkertbe kellett egy emlékművet tervezni. Minden feladat más és más, így ez is egy más jellegű téma volt, az installáció anyaghasználatában és minimalista megjelenésében a land art jelleget és ökológikusságot próbáltam megjeleníteni a vasúti talpfák felhasználásával, újrahasznosításával. Formavilágával és dinamikus hullámzásával pedig a mélyebb szimbolikus jelentések kihangsúlyozására törekedtem, a park történelmi változásaira utalva. A kihívás az volt, hogy nagyon sokféle szempontnak kellett megfelelnie az installációnak. (A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit monumentális szabadtéri installációk létrehozásához alkalmazó művészeti irányzat – szerk. megj.)

– Milyen közösségi vagy környezeti előnyökkel jár a projekt? Hogyan illeszkedik a környék arculatába?

– A projektnek reflektálnia kellett gondolatébresztő formában a 21. század kihívásaira, amely felhívja a figyelmet a közpark történeti és ökológiai értékeire, pozitív üzenetet fogalmaz meg a Népliget jövőjére nézve. Ezeknek a feltételeknek kellett megfelelnie, az anyaghasználattal, a vasúti talpfákkal az újrahasznosítás fontosságára akartam felhívni a figyelmet, valamint a népliget magas ökológiai értékeire, a fák kivágása helyett más, megmaradt, rendeltetésüket vesztett anyagok felhasználásával. Közösségi hasznosulása pedig az emberek megállításában, megtartásában nyilvánul meg, mivel a Népliget egyik legnagyobb problémája az elnéptelenedés a fejlesztések és a karbantartás hiányának következtében. E folyamat megváltoztatásának első lépését olyan helyek létrehozása jelenti, melyek vonzzák és meg is tartják a látogatókat.

– Honnan merítettél inspirációt a tervezéshez és mennyi időt igényelt a munka?

– A pályázati munkán a kiírás szinte első percétől kezdve gondolkodtam – ez február közepén volt, a végleges ötlet pedig a leadás előtt tisztult ki teljesen, így elégséges időm maradt a pályamű kidolgozására. Körülbelül két hónap állt rendelkezésre a projekt elkészítésére, mely időszak alatt többször is meglátogattam a helyszínt, átolvastam a Népliget kerttörténeti dokumentációját, valamint stratégiai tervét. Így a park teljes megismerésével, a problémákra reflektálva alakult ki az ötlet, a különböző kisebb megoldási lehetőségek összességéből jött létre a végleges terv. A fő inspirációs forrásom úgy gondolom, hogy maga a helyszín volt, annak a hangulata és legköre.

– Mi a következő lépés? Mikor készülhet el a valóságban is az installáció?

– Sajnos ezzel kapcsolatban nagyon kevés információm van, a pályázat kezdeményezőinek szándéka a kiírás és a díjátadón való bejelentés alapján is az installáció tényleges megvalósítása, de több részletet nem osztottak meg ennek a pontos idejéről és folyamatáról.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve a tájépítészet területén?

– A jövőben az a célom, hogy minél több és szerteágazóbb projektben vehessek részt, munkámmal a jövő városait, településeit és lakóinak az életét tegyem jobbá a zöldfelületek növelésével, valamint olyan terek kialakításával, melyek élhetőbbé teszik az egyre urbanizálódó világunkat. Pár évig még itt, Budapesten szeretnék gyakorlati tapasztalatokat szerezni, majd pedig otthon erősíteni a tájépítészeti szakmai köröket.

– Milyen tanácsokat adnál azoknak a fiataloknak, akik pályaválasztás előtt állnak és esetleg szintén a tájépítészet irányába szeretnének elindulni?

– Azokat a fiatalokat, akik azon gondolkodnak, hogy ezt a szakmát választanák, mert szeretik a természetet, a művészetet, a tervezést, jobbá akarják tenni a településeket, vagy az emberi környezetet, arra bátorítom, hogy ne féljenek belevágni. Alapképzés alatt is volt olyan ismerősöm, aki hozzám fordult ezzel kapcsolatosan, hogy információval szolgáljak a szakmát illetően, és mindenkit csak bíztattam, hogy szerintem megéri, nagyon érdekes, szerteágazó és folyton fejlődő szakma.

A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata (MÉK-TKT), a Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) és a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft. 2011-ben alapította meg az Év Tájépítésze díjat és annak junior kategóriáját, az Év Junior Tájépítésze díjat, amelyeket 2012 óta minden év áprilisában adnak át, ünnepélyes külsőségek között. Az Év Junior Tájépítésze díj a kiemelkedő pályakezdő tehetségek szakmai elismerését, bemutatkozását célozza. A díjat évente egy alkotó nyerheti el az évente meghatározott ötletpályázati felhívás alapján kidolgozott projektjével, amelyet a felkért szakmai zsűri bírál el. A díjjal nagy értékű tárgyjutalom és emléktárgy jár. (Wikipédia) 

Fotó: Év Tájépítésze Díj/Facebook, Dani Eszter