Levél a Fortyogó utcából (X)

Kézdivásárhelyi vagyok, ott is lakom és büszke vagyok rá. Ha kilépek a városból, büszke háromszéki, ha elhagyom a megyét, büszke székelyföldi, és ha más országban járok, akkor büszke erdélyi ember vagyok.

Gyerekkoromat a céhes városban töltöttem, Budapesten tanultam, onnan jöttem haza dolgozni és családot alapítani. Azért, mert hazahúzott a szívem. Feleségemmel ezt tanítottuk mindhárom gyermekünknek, ahogy nekünk is a szüleink: történjen bármi, Kézdivásárhely, Háromszék, Székelyföld mindig az origót jelenti.

Egyetemista gyermekeink már abban a kicsi magyar világban nőttek fel, amely Székelyföldet jellemzi, és amelyet látszólag semmi sem fenyeget. Nekik már természetes, hogy minden kapható, nem rezdülnek össze, ha a vámos, a rendőr rájuk mordul, filmek, zenék, olvasnivalók minden elérhető magyarul. Magyar iskolában jártak, anyanyelvükön tanultak. Abba nőttek bele, hogy biztonság van, büszkén vállalhatják székely identitásukat. Ez is a normalitás. Hála Istennek, hogy nem kellett mást megtapasztalniuk. Mi, akik többet éltünk, tudjuk, hogy a jót és a szabadságot amilyen könnyen meg lehet szokni, olyan könnyen el is lehet veszíteni.

Szinte biztosak lehetünk abban, hogy alig pár száz kilométerre tőlünk, a kárpátaljai magyarok sem gondolták, hogy háború lesz, és lám, több mint két éve dörögnek a fegyverek. Ugyanígy nem gondoltuk, hogy büntetlenül táncolhatnak nagyapáink sírján az úzvölgyi temetőben, és mi, akik ott voltunk, megtapasztaltuk, milyen erővel tud kitörni az elvakultság, a düh. Azokból a huligánokból nőtt ki az AUR, amelynek holdudvara azóta is kitartóan hinti nemcsak a magyargyűlöletet, hanem az agresszivitást is. Innen Háromszékről is követtük, ahogy a parlamentben üvöltik: „kifele az országból a magyarokkal”. Majd aztán a mézesmázas hangot is: „magyarul beszélő román testvérek”. Most már arról is beszélnek, hogy nem kell magyar iskola, legyen tilos a magyar könyv a közkönyvtárakban. Az AUR négy évvel ezelőtt bejutott a parlamentbe. Most az Európai Parlamentet és az önkormányzatokat célozta meg. Én biztos vagyok benne, hogy semmi jóra nem számíthatunk részükről. Hogyan lehet megállítani őket? A demokrácia eszközt adott mindannyiunknak a kezébe, szavazati jogunk van, ennek erejét kell most felhasználjuk, mondjuk meg mi is, hogy merre van az arra. Az AUR hívei hangosak és harcosak, ők nagyszámban elmennek szavazni is. Mi, erdélyi, háromszéki magyarok mit teszünk? Hogy nem tudunk azonosulni ezzel a csürhével, az biztos. De a félreállás, a távolmaradás sem a jövőt szolgálja, hanem az AUR térnyerését. Ha mi kimaradunk az Európai Parlamentből, lehet, hogy a holnapunkat nem változtatja meg, de a következő évtizedet igencsak átalakítja. Az én édesapám azt tanította, hogy családunkban nemcsak a holnap a fontos, nemcsak a mi életünk a fontos, hanem az is, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak is olyan otthont hagyjunk hátra, ahol biztonságban lehetnek. Nagy kérdés számomra, hogy ha az AUR kerül hatalomra, megmaradhat-e még ez a mi kicsi magyar világunk itt, Háromszéken, Székelyföldön? Őket követve, azt látom, ha AUR megerősödik, biztosan nem engedi, hogy továbbra is éljük szeretett és megszokott világunkat. Most kell felismernünk mindannyian, akik itt élünk, hogy a veszély itt toporog az ajtó előtt. Szánjuk rá azt a 10-15 percet a szavazásra, vigyük el családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy legyen magyar jövőnk biztosítva. Június 9-én félmillió igenre van szüksége az erdélyi magyarságnak, beleértve a háromszéki magyarok szavazatait is. Hiszek abban, hogy együtt győzni fogunk!