Szerintem az „íjvessző” sem helytelen megnevezés, hiszen az íjból lőjük ki. Valóban Nyílvesszőként, vagy nyílként szoktuk emlegetni, ám a magyar nyelv igen kifejező, szemléletes tud lenni.
Üdvözlettel: Gyarmati Gábor 🙂
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A vesszőfogók között voltak kötelező jellegűek, olyanok, melyek minden versenyen ott vannak, de a célpontok mintegy feléről a szervező egyesület gondoskodik, ők döntik el, hogy milyenek legyenek. A felsőrákosi versenypályán láttunk mozgó célpontot is, olyan is volt, hogy fentről, egy töltés tetejéről kellett célozni egy lent elterülő, állat (őz, vaddisznó) alakú, háromdimenziós vesszőfogóra, vagy például egy másik vesszőfogónál az íjásznak egy keskeny farönkre kellett felállnia és úgy céloznia.
Amikor megszólal a csengő
Érdekes volt az a versenyhely is, ahol egy keskeny, alig pár centi széles, szabadon lógó vesszőfogót kellett eltalálni, melynek az aljában egy csengő volt. Maximális pontszámot ért el az a versenyző, akinek lövése után a csengő megszólalt.
A versenypálya kialakítása nem kevés munkájukba került a szervezőknek. Elmondták, hogy a pálya környékét és magát a pályát előbb le kellett kaszálni, majd a szeméttől is megpucolni, aztán elhelyezték a vesszőfogókat. Biztonsági szalagot is kihúztak az íjászverseny helyszínén, azon belül csak a versenyzők tartózkodhattak. A legtöbb célpontnál sátor is volt, ami hasznosnak bizonyult, hiszen a sok júliusi hűvös idő után, szombaton tűzött a nap a helyszínen, kellemesebb volt árnyékban tölteni az időt, a versenyzők ott palackozott ivóvizet is kaptak. A szervezést maguk a versenyzők is dicsérték. A felsőrákosi versenyre nyolcvankét íjász érkezett, zömében erdélyi íjászklubok tagjai, például nagyváradiak, csíkszeredaiak, marosvásárhelyiek, alsósófalviak, korondiak, torjaiak, kézdivásárhelyiek, dévaiak, brassóiak és természetesen, barótiak. De jelen voltak Arges megyei íjászok is, sőt Ciprusból is volt egy versenyző.
Hagyományos öltözet a kánikulában
– A verseny megszervezésére a legnagyobb támogatást a helyi kereskedőktől, kisvállalkozóktól kaptuk, továbbá a helyi és a megyei tanács is segített. Köszönetet mondunk a támogatásukért – fogalmazott Demeter Vilmos, a Kárpátok Őrzői Egyesület elnöke, aki egyike volt azon kevés íjászoknak a helyszínen, aki a nagy meleg ellenére is hagyományos öltözéket viselt. Rajta kívül még volt pár íjász, aki ragaszkodott a hagyományőrző íjászviselethez, mások azonban egyesületi trikóban, rövidnadrágban versenyeztek.
A verseny lejárta után íjászok és nézelődők a pihenőhelyre vonultak, ahol lacikonyha is volt felállítva, enni, inni lehetett. Külön üstben is ebéd készült, a főszakács Oláh-Kátai Tibor volt, több női segédlettel.
A szervezők azért is választották ezt a viszonylag félreeső helyszínt, mert itt, a volt külszíni bánya helyén a talajt lágy, puha pala alkotja, ami azért volt lényeges, mert a célt tévesztett, abba fúródott vesszők hegye így nem törött el. Mint megtudtuk, egy vessző ára kb. 25 lej, így a rosszul célzóknak drága mulatság lett volna a verseny, ha ez a dolog nem így van. A versenyen egy adott célpontnál több versenyző is lőtt, mielőtt a vesszőfogóhoz mentek volna, így kíváncsiságból megkérdeztük, honnan tudják, melyik vessző kié a sokszor sündisznónak kinéző vesszőfogóban, de kiderült, az íjászok nemcsak íjaikat, de saját íjvesszőiket is ugyanolyan jól ismerik. A legnehezebb célpontoknak – mint a versenyzők fogalmaztak – a háromdimenziós, állat alakú célok bizonyultak, azonban itt sem volt mindegy, hol éri találat az „állatot”.
Nagy értékű vesszőfogókat nyertek
Mivel az eredményeket csak késő délután hirdették ki, azokról telefonon érdeklődtünk. Mint kiderült, a Kárpátok Őrzői íjászegyesület tagjai több első helyezést és dobogós helyet is megszereztek. A felnőtt kategóriában férfiaknál első lett Demeter Vilmos, második Tóth Levente, a nőknél az első helyet Demeter Éva szerezte meg. Junior kategóriában Pető Elemér léphetett a dobogó legmagasabb fokára, mini kategóriában a lányoknál első lett Tókos Zonga, a fiúknál Oláh Regő, Csog Attila és Toma Ioan volt a rangsor. A felsoroltak mindannyian a Kárpátok Őrzői Egyesület versenyzői.
A díjkiosztó után tombolahúzást tartottak, melyen nagy értékű vesszőfogók találtak gazdára, aztán szabad, szórakoztató programokkal folytatódott az íjásznap. Lakatos Ágnes népdalokat énekelt, korondi fiatalok táltosdobon doboltak, végül őseink hagyományaihoz híven a helyszínen szertüzet is gyújtottak a késő estig maradók, zenélt a marosvásárhelyi Tűzvarázs Együttes.
A Kárpátok Őrzői Egyesület által szervezett szombati, Rika-vár Kupa elnevezésű verseny része volt a Hét vár – Erdély Kupa versenysorozatnak, melyet idén először szerveztek meg, a Rika-vár Kupa ennek negyedik versenye volt. A következő versenyt augusztus 24-én Kisjenőn, Arad megyében szervezik.
Szerintem az „íjvessző” sem helytelen megnevezés, hiszen az íjból lőjük ki. Valóban Nyílvesszőként, vagy nyílként szoktuk emlegetni, ám a magyar nyelv igen kifejező, szemléletes tud lenni.
Üdvözlettel: Gyarmati Gábor 🙂
Íjvessző…?:-D. Ammilyenszerzet?