A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A nyitás napjára – némi kivitelezési hibák miatt – az első bejelentett átadási dátumhoz (2023 szeptember) képest még jó fél évet kellett várni, eközben csak nőtt a várakozás feszültsége a leendő felhasználókban. A nagy napon, május elsején ragyogó idő volt, rengetegen ellátogattak a parkba (ingyenesen lehetett belépni), de úgy tűnik, a létesítménynek meglesz a stabil közönsége is. Talán a volt szakszervezeti művelődési ház előtti térről is odaszoknak a zöldövezetek támfalain, a tér lépcsőin gyakorló extrémsport-kedvelők, mivel a körülmények sokkal jobbak.
Kisebbek és nagyobbak, fiúk és lányok egyaránt jelen vannak a különböző nehézségű pályákon, főleg rollerrel, gördeszkával és biciklivel, de görkorcsolyával is kísérleteznek, próbálgatják a különböző nehézségi fokozatú elemeket. A skateparkot a Vocalcycle vállalkozás csapatának tanácsait követve alakítottak ki a tervezők európai-szintűre, egyáltalán használhatóvá, működővé (ellentétben a sugásfürdői pályával, ami veszélyes és alkalmatlan a használatra). Az edzést a legkisebbek a pumptrack-pályán (hullámpályán) kezdhetik, a haladóknak ott a a „medence”, a spine (gerinc).
Nyolc- és hatéves fiaival látogatta meg a pályát egy kolozsvári házaspár, akik maximálisan elégedettek az ott tapasztalt körülményekkel, a fiúk pedig 1-től 10-ig terjedő skálán 11-esre értékelték az élményt. A szülők elmondták, a kolozsvári pálya sokszor zsúfolt, sokkal leromlottabb állapotú, és ennek többek között az is oka, hogy felügyelet nélkül működik. A sepsiszentgyörgyi pálya esetében a sokak által kifogásolt belépőár ezt is tartalmazza: a parkot videokamerákkal felügyelik, de egy alkalmazott is ott cirkál az elemek között, és ha kell, figyelmezteti a veszélyre a kicsiket, a pályára óvatlanul bemerészkedő gyalogosokat, de szükség esetén néhány trükköt, elemet is megmutat a kezdő gördeszkásoknak, rollereseknek.
A jegyárban az is benne van a városvezetés szerint, hogy a park közvilágítással, árnyékolókkal, mosdókkal, civilizált pihenőhelyekkel, padokkal is el van látva. Sőt, a gyerekek a kapusháznál ingyen kölcsönözhetnek sisakot, amíg a készlet tart, hiszen ennek viselete kötelező. Ez kapóra jött a már említett családnak is, hiszen eleinte ők is csak kerülgették a parkot, míg rájöttek, hogy sisak nélkül is bebocsátást nyerhetnek.
Mindent összevetve, a megkérdezett felnőttek úgy értékelték a skateparkot, mint a városnak egy újabb „mágnesét”. Többek között emiatt is tekintenek Sepsiszentgyörgyre egyre inkább családbarát városként a fiatal szülők, olyannyira, hogy akár Brassóból vagy Kolozsvárról is hajlandóak lennének Kovászna megye székhelyére költözni.
Décsei Ádám pályafelügyelő érdeklődésünkre elmondta, ő még a város korábbi, kezdetlegesebb pályáján kezdte a biciklis extrém sportot, és már akkor úgy működtek a dolgok, hogy a kisebbek összebarátkoztak a nagyobbakkal, tanultak tőlük, ez pedig itt, az új létesítményben is így van. „Szeretnénk olyan közösséget építeni, mint amilyen nekünk volt anno. Akkoriban motiváltuk, támogattuk egymás fejlődését. Később rendezvényeket is szeretnénk szervezni” – mondja a szerepét elhivatottan felvállaló, 27 éves fiatal.
Mindezek ellenére a pálya balesetveszélyes lehet, a fiatalok pedig merészek, de főleg a kicsik kockáztatnak – tudtuk meg Ádámtól – hiszen bennük még nincs félelemérzet. Már a második napon előfordult egy csuklórepedés, de szerencsére közel van a kórház (szinte átellenben), a gyereket bekísérték a sürgősségre. Hosszabb távon a működtetők azt tervezik, hogy elsősegélypontot is létrehoznak a pályán. Ahogy az lenni szokott, a városvezetés vélhetően most is reagál a skateparkot használók visszajelzéseire, apróbb változások tehát még ezután is várhatók.
A reggel 9 órától este 10-ig nyitva tartó parkba a teljes árú belépő 24 lej, érvényes Sepsi Card-dal rendelkezők számára 12 lej, nagycsaládos kártyával rendelkezőknek 6 lej. Ugyanakkor 18 éven aluliaknak a standard jegy ára 16 lej, érvényes Sepsi Card-dal 8 lej, nagycsaládos kártyával 4 lej. A gyermekeket kísérő felnőtteknek ingyenes a belépés, azonban ők csak a pihenőhelyeket használhatják. Rendszeresen sportolóknak bérletváltásra is van lehetőség.
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
S amikot látják, hogy 24 lej a beugró, akkor elmúlik a mágnes-hatás.