Maguknak bizonyíthatnak a nők

A glamour (jelentése varázslatos szépség, ragyogás) olyan fényképészeti műfaj, amelynek célja a modell szépségének kiemelt ábrázolása. A stílus gyakran ötvözve használja a sminkelés, fodrászat, retusálás és a világítás technikáit, ezzel is hangsúlyosabbá téve a fotóalany szépségét, elkendőzve esetleges hibáit. Természetéből adódóan az ábrázolt modellek leggyakrabban csinos, fiatal hölgyek, azonban a hasonlóság ellenére a glamour nem azonos az akt-, vagy az erotikus fotó műfajával – olvasható a Wikipedia meghatározásában. Ezt szükségesnek véltük idézni, hiszen nálunk kevésbé ismert, kevésbé gyakorlott fotós műfajról van szó. És mert mindennek oka és célja van – annak is, ha valaki glamourfotózásnak veti alá magát, annak is, ha valaki ebben a műfajban feszegeti alkotói határait –, a műfaj háromszéki pionírjait, Kátai Jocót és Kátai Juditot vetettük alá a keresztkérdéseknek.

– A piac, azaz az ügyfelek kérésére vágtak bele a glamourfotózásba, vagy saját kútfőből született az ötlet?
Kátai Jocó: Is-is. Van, akinek én javasolom, mert látom, hogy csinos, fotogén. Van, aki megkérdezi, vállaljuk-e, de azért ez ritkán fordul elő. Van, aki a férjét/barátját szeretné meglepni egy fotósorozattal, és fordítva is előfordul. Van, hogy megbeszéljük a fotózást, de a pasasok megeszik a nők éle­tét, nehogy levetkőzzenek egy másik férfi előtt. Ezeken a gátakon túl van egy olyan akadálya is a dolognak, hogy ehhez a műfajhoz különleges környezet kell, tágas, világos stúdió vagy különlegesen szép szállodai szoba. Előbbi még nincs, utóbbit busásan meg kell fizetni.
Kátai Judit: Otthon lenni nem szexi. Ki kell mozdítani a nőt a mindennapi környezetéből, egy ilyen fotóban zavaróan hatnának a mindennapi tárgyak. Mert a végső cél megmutatni a nők legnőiesebb oldalát. Ehhez ki kell vetkőzni a mindennapi rutinból. A nőnek nem annyira mást, mint saját magát kell meglepnie egy albummal. Tízből kilenc nő elégedetlen a testével, de mindenkinek vannak szép oldalai. Mi ezeket mutatjuk meg, nem csalunk.

– Egy keveset se?
Judit: Hát lehet a pózokkal, fényekkel a végeredményt befolyásolni, de a képeken a valóság látható. Vagyis inkább valódivá retusáljuk a látványt. Hiszen a fotón látszik minden pórus, holott amikor ránézel valakire, nem azt látod rajta, az összkép nem erről szól.

Zavarban vagyunk…
– Ez az összkép tehát test és lélek?
Jocó: Hát hozzám nem terápiára járnak a nők… Én a domborulatokat figyelem, a fényeket a testen.
Judit: Én azért figyelem az arcát, a szemét is. Persze, Jocó is. Ő szereti a szigorú arcokat, én a bensőségesebb pillanatokat ragadom meg. De van az a tekintet, ahogyan csak egy férfira tud nézni egy nő…

– Hogyan érik el, hogy alanyaik levetkőzzék gátlásaikat?
Jocó: Mindenképpen fontos a személyes találkozás, ismerkedés, mielőtt sor kerül a fotózásra. Aztán persze legtöbbször a fokozatosság válik be. Lassan dobják le a ruháikat, de a ruhás fotó is idetartozik, a másik végleten pedig akár akt is lehet belőle. Olyan nő is volt, aki nem dramatizálta túl: engem hozott zavarba, mert egyből levetkőzött. Percekig babráltam a fotós cuccokkal, míg rá mertem nézni. A bátortalanabbaknak viszont megnyugtató, ha látják, hogy családos ember vagyok, rendes feleséggel, gyerekekkel, és nem sumákolok.
Judit: Ami engem illett, ha erre vállalkoznék, én nem vetkőznék férfi előtt. Magamra is alkalmaznom kellene, amit ilyenkor fotósként szem előtt tartok: hogy saját határain túl kell lökni egy nőt. Utólag hálásak szoktak lenni érte, illetve megbánni, ha nem teszik meg. Sajnos, sokkal ritkábban fényképezek ilyen témát, mint szeretnék, hiszen itt a család. Az is előfordul, hogy ketten egyszerre vagyunk jelen egy fotózáson. Külső embernek – családtagnak, barátnőnek – viszont ilyenkor nincs mit keresnie ott, mert nem tud létrejönni az a légkör, ami kell a jó végeredményhez. Elvonja az alany figyelmét, vagy feszültséget kelt.

– Milyen korosztálynak ajánlható a glamourfotózás?
Jocó: 20 és 50 között. 20 alatt még nem érett rá a nő. A többség 30 és 40 közötti, akikben már van az a fajta magabiztosság, ami kell ehhez. A többit mi tesszük hozzá.

– A téma elég behatárolt. Mennyire ad teret az egyéni alkotói stílusjegyek felmutatásának?

Judit: Kell néhány év, hogy ezek kiforrjanak. De a fotók kiválasztásakor is megmutatkozik az egyéniség. Jocót egyfajta fotósnak és embernek látják az általa közzétett fotók alapján, én pedig látom a többit is, amit ő nem mutat meg. Ha én választanék a fotói közül, másképp láttatnám, másmilyennek látnák őt mások is. Mindketten szeretünk embereket fotózni, és ez jó. Most kamerán keresztül szabadabban tehetem, mintha csak úgy bámulnám őket. Érdekesek és szépek. Én ilyennek látom őket.
Jocó: Az a legnagyobb elégtétel, ha látom, hogy a fotók nyomán valaki lélekben kihúzza magát. A tekintete megváltozik, másképp jár a világban.

– Szóval a férfiaknak nem kell félteniük a kedveseiket?
Jocó: Hát férfiból vagyok én is, aki örömmel nézi a szép női formákat, de a fotós agya ilyenkor átkattan: nem a nőt látja, hanem a témát. A vizuális lehetőséget: a domborulatokat, fényeket–árnyakat, a kompozíciót. Nem lelkizünk.
Judit: Mi, nők, igen. Az viszont veszélyes és kevésbé szerencsés lenne, ha egy nő lelkizni kezdene a férfi fotóssal. Mert akkor biztosan megmozdulna benne valami…

– Terveznek-e kiállítást e témában? Hogy a nők megérezzék az ízét, és hogy mindenki láthassa, miért olyan szerethető ez a műfaj.
Jocó: Ahhoz még sokat kell fotóznunk, és sokat kell tanulnunk. Be van tervezve még néhány workshop is e témában. Lesz majd egyszer egy kiállítás, de némiképp késlelteti a műfaj intimitása: nem mindenki járul hozzá a közléshez. Mi pedig hozzájárulás nélkül nem viszünk a nyilvánosság elé még olyan részletfotót sem, amelyről nem azonosítható a modell. Mindenképpen hálásak vagyunk azonban a nekünk szavazott bizalomért.

További fotók itt