A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A tanszereket forgalmazó üzletek széles termékkínálattal várják a vásárlókat, árban és minőségben egyaránt mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet: a vonalas és kockás füzetet legolcsóbban 1 lej körüli összegért vásárolhatunk, a felsőbb osztályokban használt A4-es méretű füzetek ára 3–17 lej között változik. Felszerelés nélküli tolltartót akár 12 lejért is be lehet szerezni, de az írószerekkel, radírgumival és órarenddel ellátott változatért 29–90 lej közötti összeget kell kifizetnünk. A táskák ára formától, mérettől és minőségtől függően 57–325 lej között mozog.
Vásárhelyi Annát, a Zenit Plusz írószer- és kreatívhobbi-szaküzlet ügyvezetőjét a tanfelszerelések árának változásáról, illetve egy első osztályos diák beiskoláztatásának költségeiről kérdeztük. „Vannak olyan termékeink, amelyek ára az elmúlt tanév kezdetéhez képest változatlan maradt, másrészt bizonyos termékeink esetében 3–5 százalékos áremelkedésről tudok beszámolni. Ez azt jelenti, hogy például egy A5-ös formátumú füzet a tavalyi árához képest jelenleg pár banival kerül többe. Egy elsős számára az alapvető tanfelszerelés 250–280 lejért beszerezhető, gyengébb minőségű termékek választása esetén ez az összeg 150 lejre csökkenthető. Tehát az elsősök tanszercsomagjának tekintetében sem változtak az árak jelentős mértékben” – válaszolta kérdésünkre az ügyvezető.
A tanszerek árának változásával kapcsolatosan felkerestük Sepsiszentgyörgy központjában található Diákboltot is. Keresztes Emese elárusító elmondta: minimális mértékben forgalmaznak tanszereket. „Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a szülők többsége az áruházakban vásárolja meg az iskolakezdéshez szükséges felszerelést is, áraink a tavalyhoz képest nem változtak – fűzte hozzá az elárusító.
A Dr Office papíráru- és irodaszer-kereskedés üzletfelelőse, mivel nagyon sok terméket forgalmaznak, nem tudta pontosan megmondani, hogy a tanfelszerelések esetében hány százalékos drágulásról beszélhetünk. „Mint minden terméknek, a tanfelszereléseknek is állandóan változik az ára, amely többek között a beszállítók ajánlataira és az euró–lej-árfolyam alakulására vezethető vissza” – fogalmazott Székely Tamás. Szerinte nehéz meghatározni egy első osztályos diák beiskoláztatásának költségét, hiszen az igényelt tanfelszerelések listája iskolánként változik, ugyanakkor az sem mindegy, hogy átlagos kinézetű termékeket választunk, vagy pedig a kedvenc mesehősűnkkel díszített termékek kerülnek kosarunkba.
Annak is utánajártunk, hogyan alakult a digitális oktatásban használt laptopok és táblagépek ára az elmúlt egy évben. Az általunk felkeresett, elektromos eszközöket forgalmazó üzletláncok képviselői szerint jelentős mértékben nem változtak az árak. Ugyanakkor arról is tájékoztattak, hogy a tavaly szeptemberhez képest jelentősen visszaesett a kereslet ezen termékek iránt.
Gocz Tibor
Ha az ember egy dragabb laptopot vasarol, az elmeletileg megfeleloen/elfogadhatoan kellene mukodjon minimum 3-5 evig, ha viszont a valasztek aljarol vasarol, akkor az mar helyben nem fog eleg gyorsan mukodni. Az Intel Nxxx proceszoral mukodo laptopokat nem is szabadna arulni, hiszen az mar ujon nagyon lassu, az elektomos hulladek, de az eladok sem villagositsak fel a naiv vevoket a valodi teljesitmenyukrol, azok a proceszorok nagyon keves aramot fogyasztnak, de a teljesitmenyuk is nagyon gyenge es nem is lehet cserelni a proceszorokat, mert az alaplapra vannak forrasztva. Javaslom, hogy mindenkinek, hogy nezzen utana es ne bizzon vakon az eladok tanacsaban, mert nekik minden elado.