Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már a makett sem tetszik

Már a makett sem tetszik Kovászna megye

Amint arról már több alkalommal is tájékoztattuk olvasóinkat, Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány kezdeményezésére a nyár folyamán pályázatot írt ki Petőfi Sándor egész alakos szobrának elkészítésére. A szakmai zsűri a beérkezett öt pályamunkából Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész makettjét választotta nyertesnek, ez azonban a közösségi médiában nagy felháborodást váltott ki.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, olyan szobrot állítani, amelyik elnyerheti a szentgyörgyi lakosság döntő többségének tetszését, szinte lehetetlen feladat. Huszonegy évvel ezelőtt a központi áruház előtti téren felavatott Szent György-szobor verte ki a biztosítékot. Azóta Harmath István munkáját a helybéliek nagy része elfogadta, sőt, a város egyik szimbólumává vált. Valószínűleg a jövő júniusban avatandó Petőfi-szobor sorsa is hasonlóan alakul, egyelőre azonban több százan fejezik ki nemtetszésüket az online térben.

Vannak, akik úgy gondolják, a költő életművének és eszmeiségének megcsúfolása a szobor. Sokan egy anorexiás, alultáplált személyt látnak az alkotásban, amolyan 21. századi szivárványgyereket. Egy hozzászóló arról értekezik, hogyha annak idején egy ilyen cingár Petőfi állt volna ki elszavalni a Nemzeti dalt, akkor a márciusi szél lefújta volna a pódiumról, és így elmaradt volna a szabadságharc. Többek szerint a makett által ábrázolt személy inkább hasonlít Antoine de Saint-Exupéry francia író kis hercegére, mint a nagy költőre, de akad, aki már annak is örvend, hogy nem nőként ábrázolják a forradalmárt. Egy másik hozzászóló pedig a következőket írja: „Egyszer már tévedtünk Süsüvel és a rajta ülő vitézzel, később egy normálisabb Szent György-szobrot kellett készíttetni. Most egyet és jót!”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. december 6., 9:59
    ÉRTÉKELÉS: 18

    „Úgy tűnik, olyan szobrot állítani, amelyik elnyerheti a szentgyörgyi lakosság döntő többségének tetszését, szinte lehetetlen feladat.” Ez így egyszerűen nem igaz. Számtalan szobrot állítottak Szentgyörgyön, csak Süsü verte ki a biztosítékot, most pedig a Petőfi, és joggal. Miért olyan nehéz elfogadni a bírálatokat a „szakmai” zsűrinek ? Kinek állítják azt a szobrot, maguknak ? Miért jó az, ha a lakosság többsége úgy érzi, hogy megcsufolták Petőfit ? Ami pedig Süsüt illeti, elfogadni elfogadtuk (mégis mit tehettünk volna ?), de nem érezzük a város szimbólumának.

  • User
    Dátum: 2022. december 6., 13:59
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Vannak Petőfiről nemzetőri ruhában készült festmények, azokon mégiscsak másképp mutat, mint a modell, amely egy hiányos öltözetű alakot ábrázol! Nem értek egyet a bizottság döntésével!

  • User
    Dátum: 2022. december 6., 15:46
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Szólt valaki a művész úrnak, hogy a szobor egy székelyfoldi város közterületére kell, nem egy newyorki gyűjtő magángyűjteményébe és hogy Petőfi Sándor egy nemzet költője nem egy frissen végzett színinövendék? Na?

  • User
    Dátum: 2022. december 6., 15:05
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szeretném látni az egészalakos változatot, nehogy tűsarkú cipőt húzzon a lábára az,
    , önérzetes művész „úr!

  • User
    Dátum: 2022. december 6., 22:33
    ÉRTÉKELÉS: 2

    „Egyszer már tévedtünk Süsüvel és a rajta ülő vitézzel, később egy normálisabb Szent György-szobrot kellett készíttetni…”.
    A „normálisnak” mondott második szobor pedig egy miniatür (törpe) szobor.
    Na de ez a Petőfi makett, hát ez nem semmi. Ha ebből lesz szobor, hát szívet neki…

  • User
    Dátum: 2022. december 11., 12:38
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ebből is látszik, hogy a választás mellőzése nélkül, ismeretség által odatett sok „művész” vezetőink, meg a jó fizetéssel bekerült haveri kör nemcsak vezetésre alkalmatlan, hanem szakmailag is alkalmatlanok feladataik ellátásához. A hétköznapi városlakó 80 éves Boriska néninek nagyobb művészi érzéke van, ő kell megmondja, hogy túl művészietlen alkotás?
    Szégyen!

  • User
    Dátum: 2022. december 11., 23:39
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ebből is látszik, hogy a választás mellőzése nélkül, ismeretség által odatett sok „művész” vezetőink, meg a jó fizetéssel bekerült haveri kör nemcsak vezetésre alkalmatlan, hanem szakmailag is alkalmatlanok feladataik ellátásához. A hétköznapi városlakó 80 éves Boriska néninek nagyobb művészi érzéke van, ő kell megmondja, hogy túl művészietlen alkotás?
    Szégyen!!