Mindekozben Baroton….
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A 2021-ben elindított bölcsőde-program keretében épülő, negyven gyerek befogadására alkalmas bölcsőde építésével az ütemterv szerint haladnak, jelentette ki megkeresésünkre Szilveszter Szabolcs. „A tetőszerkezetet fejezik be, majd a tűzfalak és a tető következik. A héten befejezik az ivóvíz-és szennyvízvezeték elhelyezését, a fő gázvezetékre való rácsatlakozás ügye is jól alakul. A tető befejezését követően a belső munkálatokhoz látnak hozzá. Úgy vélem, júnus közepére már pirosban áll majd az épület. Látványosan, megfelelő ütemben haladnak a munkával, a jelek szerint augusztusban elkészül az épület” – nyugtázta. Hozzátette, az említettek mellett a bejáratnál helyet kapó zsiráf elhelyezéséhez szükséges alapot is kiöntötték.
Kivonulófélben az építő
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával a Bod Péter Tanítóképző udvarán nyolcvan kisóvodás befogadására alkalmas épületnél az utolsó simításokat végzik. „A fürdők fajanszozása is megtörtént, az önterülő gumi-járófelület kiöntése van még hátra a két emeleten, mondhatni, onnan már kivonulófélben van az építő” – jelentette ki. Hozzátette, a játszótér-elemek és a bútorzat megrendelését és elhelyezését követően ősszel reményeik szerint az új épületben indulhat az oktatás.
Nyár végére megújul az iskola
Jól haladnak a nyujtódi Jakabos Ödön Általános Iskolának a 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében az ingatlan energetikai hatékonyságának növelését célzó projekttel is. „Az épület hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, új fűtésrendszer és mechanikus szellőztetőrendszer kiépítése is a benne foglaltatik a projektben” – sorolta.
Hozzátette, régi épületről lévén szó, nem képezte a pályázat részét a tető újjáalakítása, ám azt az önkormányzat önrészből finanszírozta. „Nyár végére befejezik a felújítást, remélhetőleg az őszi iskolakezdésre át lehet venni a munkát” – összegzett az elöljáró.
Mindekozben Baroton….
mi a bajod barotal te nagykepu ostoba fajnicsar
Analfabetaknak nem jar kulon magyarazat.Zarojelben,a Barot varos bolcsodejerol emlitettem…azaz az elkepzelesrol…mert mig Kezdin mar a tetot huzzak,nalunk meg mindig szaval a polgi,na meg halasz-vadasz napot szervez.
mi a bajod barotal te nagykepu ostoba fajnicsar ,, beszolonak,,uzenem,menj muvelodj egy keveset a szavalo polgarmestertol kicsit,balfek! az otthoni 7 eved nagyon latszik!
te és a polgármestered. elástátok Barótot úgy hogy a nagyviz se mossa ki többet.
Én csak csendben szeretném megkérdezni ,hogy a KÉZDI TEJGYÁR mikortol indul be. kössz.
Azt egy tehéntől kéne megkérdezni😅A tejet a tejgyárban feldolgozzák…csak úgy mondomA csavargyárban tényleg csavarokat
gyártottak,na meg fusiban tv antennákat is.
A nyújtódi iskola felújítása is jó ütemben zajlott?! Lassan 2 éve forgolódnak körülötte! Közben a C○nic○ cég Anl tömbházat és óvodákat fejezett be! Még jó, hogy csak pár gyerek maradt a faluban, akik falusi létükre jól bírják a gyűrődést az egyik kolektív pajtában!