Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már csak három koronavírusos beteget kezelnek a megyei kórházban

Már csak három koronavírusos beteget kezelnek a megyei kórházban Kovászna megye

Már csak három, koronavírussal diagnosztizált beteget kezelnek a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, az András Nagy Róbert kórházigázható kedden elmondta, az intézmény legkésőbb jövő hónap elejétől teljes egészében újraindítja tevékenységét.

Hirdetés
Hirdetés

Az igazgató közölte, a három COVID-os betegen kívül további 59 személyt kezelnek a kórházban különböző betegségekkel.

András Nagy Róbert elmondása szerint a kórház megkezdte a tevékenység átszervezését, hogy július 1-jétől teljes egészében újrakezdhessék a tevékenységet.

„Zajlik az átszervezés, folytatjuk az átalakításokat, és azt szeretnénk, hogy legkésőbb július elsejétől a kórház újrakezdje a rendes működést” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az igazgató.

Az átszervezés részeként a koronavírussal diagnosztizált, és a fertőzésgyanús betegeket a főépület helyett a fertőző osztály épületébe utalják be.

A Kovászna megyei prefektúra közleménye szerint a járvány kezdete óta a megyében 5.982 tesztet végeztek el, ezek közül 223 bizonyult pozitívnak.

Az egészségügyi miniszter a kórházak megnyitását kéri a nem koronavírusos betegek számára

Nelu Tătaru kedden felkérte a megyei közegészségügyi igazgatóságokat, hogy „sürgősen” mérjék fel a koronavírusos betegeket kezelő kórházak helyzetét, hogy a nem Covid-os betegeke is megkaphassák a szükséges kezeléseket.

„Azt kértem a közegészségügyi igazgatóságoktól, hogy helyi szinten elemezzék ki a beutalt eseteket, a fertőzött, illetve a nem fertőzött betegek különválasztására szolgáló útvonalakat, és azonosítsák a szükséges intézkedéseket, hogy a kórházak megkaphassák a tevékenység újraindításhoz szükséges engedélyeket. Személyesen is fel fogom mérni a helyzetet, mivel jelzéseket kaptam a nem fertőzött páciensek részéről, akik nem jutnak hozzá a szükséges orvosi ellátáshoz. A járványnak egy új szakaszában vagyunk, és meg kell nyitnunk a kórházakat a betegek előtt, még akkor is, ha továbbra is megmaradnak a SARS-CoV-2 megelőzését és korlátozását szolgáló intézkedések” – nyilatkozta a tárcavezető.

(Agerpres/Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 9., 15:06
    ÉRTÉKELÉS: 9

    ha ha erre mit lehet mondani 3 kovid os es a sok kronikus beteg vagy egyszeruen beteg nem tud orvosi ellatast kapni mit lehet erre mondani sajnos semmit

  • User
    Dátum: 2020. június 9., 16:33
    ÉRTÉKELÉS: -2

    MAR VEGRE A SZEGENY EMBEREKET AKIK LEELTEK AZ ELETUKT MUNKAVAL NEM LEHET KEZELNI
    CSAK ILYEN HELYZETBE KERULT EZ AZ ORSZAG
    JO ISTEN ADJA MINEL ELOBB GYOGYULJANAK MEG ES JOJON LETRE AZ EGESZSEGUGYI INTEZMRNY
    KULOMBEN MINDENKI FIZETIAZ EGESZSEGUGYET
    TISZTLETTEL A VEZETOSEGNEK
    EN NAGYON TISZTELEM AZ ORVOSOKT

  • User
    Dátum: 2020. június 9., 16:29
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Sürgősséget nem látnak el, krónikus esteket nem kezelnek. Mit dolgoznak a szentgyörgyi kórházban? Ki dolgozik a szentgyörgyi kórházban? Szép lassan 3 hónapja…
    Az átszervezés az ellenben folyamatos. Minden héten átszerveznek valamit.

  • User
    Dátum: 2020. június 9., 19:35
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Sem a sürgősségeket, sem a krónikus esetek nem látja el a szentgyörgyi kórház. Ezek szerint az egész kórház 60 beteget kezel? A közel 1000 alkalmazott. Szép lassan 3 hónapja.
    Átszervezés ellenben 2 naponként van az igazgató szerint. Mit lehet még átszervezni? A naplopást és semmittevést?
    És még van orcája 2 naponként onlájn sajtótájékoztatót tartani.

  • User
    Dátum: 2020. június 10., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Van egy par orvos ebben a Fogolyanban, akik olyan pokroc modra beszelnek a betegekkel meg most 3 honapos szunet utan is, mintha a s…l rantottak volna ki. Nem artana egy illemtani felkeszitot tartani ezeknek az aranypalantaknak.

  • User
    Dátum: 2020. június 10., 10:33
    ÉRTÉKELÉS: 1

    1ik ismerősöm pár új kézdivásárhelyi orvosról áradozott, hogy milyen közvetlenek, jól felkészültek és lelkiismeretesek! Hajrá dr úrak!!!!