A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A tanácsülés elején az asztalra volt fektetve a magyar és a székely zászló, amit el kellett távolítani abból az ötös csomagból, amit 2016 végén Kulcsár-Terza József RMDSZ színekben parlamenti képviselői helyhez jutott polgári párti politikus adományozott a tanácsnak. A zászlóegyüttes többi tagja, az amerikai, a német és az izraeli zászló a helyén maradhatott. Kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: bírósági ítéletet hajtottak végre akkor, amikor levették a két zászlót. A pert, egyáltalán nem meglepő módon, Dan Tanasă indította.
– Dan Tanasă egy rendszer arca. A bíróság arra kötelezett, hogy a magyar és a székely zászlót eltávolítsuk, de korábban el kellett távolítani a megyezászlót is. A többi ország zászlója ott maradhatott, ami nyilvánvalóan jelzi, hogy a bíróságon is kettős mércét alkalmaznak, hisz jogilag semmi különbség sincs a magyar és az amerikai zászló között. Látszik, hogy kétféle állampolgár és kétféle önkormányzat van. Számtalan romániai településnek lehet zászlója, de székelyföldi településeknek nem – nyilatkozta Tamás Sándor.
A zászlók (többek között a „törvénytelen” megyezászló) levételét a brassói fellebbviteli bíróságon rendelték el, amely előtt ott leng Brassó megye zászlója. A megyetanácselnök elmondta: az ítélet megtagadásáért naponta a minimálbér 20 százalékát kellene bírságként kifizetni.
Az ülés legfontosabb napirendi pontja a megyei tanács és az alárendelt intézmények költségvetésének elfogadása volt. A költségvetés összesen 310 millió lej, azaz nagyjából 66 millió euró, ez a legnagyobb összeg az elmúlt négy évben, tavaly 269 millió lej volt. A tanácselnök szerint „be tudjuk bizonyítani, hogy jobb gazdái vagyunk a közpénznek, mint az állam”. Elmondta: idén minden intézmény kiadásait teljes egészében fedezik, a működési, fejlesztési költségek le vannak fedve, van pénz a gyerekvédelemre, amely miatt a tavaly számos fennakadás történt.
A büdzsé két nagy részre oszlik: a működésre 43, a szociális és gyerekvédelemre, a többi intézményre összesen 57 százalék jut. Továbbra is 1050 gyerekről és 5990 fogyatékkal élő személyről gondoskodnak, és ezek száma évről évre nő.
A költségvetés fejlesztésekre szánt részéből kell kezelni a hat futó európai uniós projektet. Saját és kormányzati költségvetésből építik meg a helikopter leszállópályát, a tüdőbeteg gondozót, felújítják a megyei kórház belgyógyászati osztályát, megépítik a stroke-központot, orvosi műszereket vásárolnak, és felújítják a csatornahálózatot a kórháznál. Egyéb részletekre visszatérünk.
Sajat katonasagotok nincs,sajat rendorsegetek (magyarokbol) nincs,a 64 Varmegyet foloszlattatok,igy hat nincs semmi a kezetekben amivel a roman soviniszta agresszioval szemben megvedjetek onmagatokat es a kozosseget amit kepviseltek. Tudjatok barataim,az eletben mindeg az az erosebb akinel a fegyver van,de nektek meg parittyatok sincsen. Ide vezetett a 30 eve tarto sunyi,megalazkodo es megalkuvo politika,amit eloszeretettel uztetek. Most mar nincs mas valasztas,mint engedni az agresszornak ! Ezert kene a politikatokon azonnal valtoztatni,ameddig meg teljesen nem lessz keso !