Holnap ha a szekerek és lovak elkerülnék a főtért az udemeré nagyjai egymásnak olvasnák fel a szpiccseiket!😆😆😆🌷
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Sepsiszentgyörgyön 16-án is emlékeznek
Március 14-én, kedden a sportkedvelőket várja a sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Fuss a Hősök emlékére! címet viselő eseményre. Az amatőr futókat megcélzó emlékfutás 17 órától kezdődik. Március 15-én, 14.45-től a főtéren ünnepi felvonulást, majd 16 órától a Szabadság téren ünnepi műsort rendeznek. Felvonulnak a hagyományőrző huszárok, beszédet mond Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, az ünneplő közösséget Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke áldja meg. A főtéri színpadon a helyi középiskolák diákjai, valamint a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar, az Egyesített Kórus és a Kincskeresők Néptáncegyüttes lépnek fel. 19 órától a Classical Singers Symphonic együttes ünnepi hangversenyét tekinthetik meg az érdeklődők a Tamási Áron Színház nagytermében.
Március 16-án, az ünnepi programsorozat zárásaként a nemrég alakult Székelyföldi Nagyprodukció Társulat Rabok legyünk vagy szabadok? előadását tekintheti meg a színház nagytermében.
Látványos felvonulás és ünnepi előadás Kézdivásárhelyen
Március 14-én, 13 órakor a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző és az Apor Péter Szaklíceum diákjai a Nyergestetőn mutatják be ünnepi műsorukat, majd 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadóban tartják a Te szent magyar hazám! című, Molnár Levente operaénekes, a Magyar Rhapsody Projekt, továbbá Mihály János és Elek Ágota színművészek közreműködésével, Lung László Zsolt rendezésében készült ünnepi előadás előbemutatóját.
Március 15-én a helyi iskolák, lovashuszárok, hagyományőrző csapatok és a falvak képviselőinek 11 órakor induló látványos felvonulását követően délben kezdődik az ünnepi műsor, amelynek díszvendégei Cseke Attila fejlesztési miniszter, valamint Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az ünneplőket Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere köszönti, Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Tóth László főkonzul tolmácsolja. Az ünnepi áldást ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke végzi, nt. Beder Imre lelkipásztor és t. Olasz Béla segédlelkész mellett.
A kulturális részben közreműködik az Ego Sum zenekar, Dimény Kata, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium diákja, a Tanulók Klubja fúvószenekara, valamint Mihály János színészhallgató. 18 órakor a Vigadóban bemutatják a Te szent magyar hazám! Című előadást.
Megemlékezés és gálaest Kovásznán
Kovásznán március 15-én a lovas felvonulást követően 15 órakor a központban rendeznek ünnepi megemlékezést, melyen többek között Könczei Csaba parlamenti képviselő és Gyerő József polgármester beszédét hallhatják a résztvevők, majd 19 órától a Városi Művelődési Központban tartanak gálaestet.
Erdővidéken is fejet hajtanak
Március 14, kedden 14 órai kezdéssel a bodvaji kohónál rendeznek ünnepi megemlékezést, melynek díszszónoka Potápi Árpád János lesz, 17 órától Baróton, a Zathureczky temetőben emlékeznek a hősökre, majd 19 órától az Ultima Sacra Társulat és a Brassói Vándorszínház mutaja be a Feloldozás című produkcióját a baróti művelődési ház kistermében. Szerdán 11 órától Köpecen, 12.30 órától Baróton és 14 órától a véczeri emlékműnél tartanak megemlékezést, ahol többek között Benedek-Huszár János baróti polgármester szól a résztvevőkhöz. Az erdővidéki rendezvénysorozat záróakkordjaként a Bujka énekegyüttes 19 órakor kezdődő ünnepi előadását tekinthetik meg az érdeklődők a baróti művelődési ház nagytermében.
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
Holnap ha a szekerek és lovak elkerülnék a főtért az udemeré nagyjai egymásnak olvasnák fel a szpiccseiket!😆😆😆🌷
Most kéne a jó friss házi tojást, a drága hazafi rmdsz-esekra rá dobni, ejjj micsa műsor lenne, nekünk 😏
Egy darabig nem feletkeznének meg erről, sőt nem is ártana nekük, mivel ez egy nagyon enyhe dolog lenne velük szembe!
Udmr közeli cégek melóval ünnepelnek mint anno !
Elo kozvetites?
Mi van már magyarul sem tud,látszik,hogy román barát.”udmr”
Az 1,5 lejes tojast nem dobigaljuk! Maga normalis? Nem lehet gazolni,csak ugy,jo a husvet!
Sikerult ujra megusszak egy udemerajos unnepelyt.
Hajra polgamesterur csigy tovab a valasztasoskon ujra szamicson reank.
Az ikrek bevonultak az allomasrol, onnan, amivel nem torodnek egy ficetnyit se maskor. A jardakon kellett volna megjaratni az Imasa fele, botladozzanak egy cseppet.
Kézdivásárhelyen mikor jönnek már végre rá,hogy a felvonulást a műsorok és beszédek után kellene rendezni,mert ahogy sok éven át meg tapasztalták nem a nyakkendős politikai beszédre kíváncsi a közönség,hanem a felvonulásra.