A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Két ünnepi hangverseny és színes programsorozat keretében emlékeznek meg idén a sepsiszentgyörgyiek az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra a történelmi esemény 176. évfordulóján.
Március 12-e és 14-e között a Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében került sor az 5-8. osztályos diákok számára Forradalmak nyomában című kincskereső versenyre, és március 14-én Az szép szabadságra… címet viselő ünnepi hangversenyen Sebestyén Márta, Andrejszki Judit és ifj. Szerényi Béla közös fellépésével hangolódhattak az ünnepre. Aznap emlékfutást is szerveztek, a sporteseményen résztvevők az eprestetői csata emlékművénél állnak rajthoz és a szabadságharchoz köthető emléktáblákat, szobrokat és épületeket érintettek.
Ugyancsak csütörtökön közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban, ahol Maksay Ágnes és László Loránd Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! Petőfi Erdélyben című dokumentumfilmjét mutatták be, majd Maksay Ágnes, az alkotás rendezője, forgatókönyvírója és T. Szabó Levente szakmai konzulens és forgatókönyvíró, Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője beszélgettek a filmről.
Március 15-én ünnepi felvonulásra és megemlékezésekre kerül sor a Főtéren. Felvonulnak a hagyományőrző huszárok, beszédet mond Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere valamint Kelemen Hunor szövetségi elnök is.
11 és 15.30 között a sepsiszentgyörgyi, kilyéni és szotyori emlékművek koszorúzásával emlékeznek a forradalomra és szabadságharcra.
Az elmúlt évekhez hasonlóan sor kerül az ünnepi hangversenyre is: a Csíki és Georgius kamarazenekarok koncertje 19 órától kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében.
Idén is lesz SepsiPilvax a főtéri Tein kávézóban, a hajdani budapesti kávéházat megidéző hangulatban, izgalmas programokkal várják az ifjúságot és az ünneplőket március 15-én reggel 9 és 18.48 között.
Kézdivásárhelyen tárlattal, szavaló- és szónokversennyel kezdődött a héten az ünneplés, csütörtökön 13 órától a Nyergestetőn helyeztek el koszorút a Bod Péter Tanítóképző és az Apor Péter Szaklíceum, valamint a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola diákjai és tanárai. A Vigadó Művelődési Ház nagytermében ünnepi előadást mutattak be az 1848 –49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Március 15-én, pénteken Kézdivásárhelyen 9 órától istentisztelet, majd 9.30-tól az oktatási intézmények műsoraira kerül sor. A központi ünnepség 11 órakor kezdődik lovas felvonulással, majd 12 órától kezdődik a műsor. Közreműködik Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt, Molnár Levente operaénekes, valamint a Tanulók Klubja fúvószenekara. Szónokol a Zúg Március szónokverseny győztese, szaval a Gábor Áron szavalóverseny nyertese. Az ünnepség koszorúzással ér véget, majd 18 órától a Vigadó Művelődési Házban adják ismét adják a forradalom és szabadságharc tiszteletére összeállított műsort.
Március 15-én 13 órától ünnepi istentiszteletet tartanak Csomakőrösön. 13.45-kor gyülekeznek az ünneplők Kovásznán a Kálvin és a Dózsa György utca kereszteződésénél, majd lovas felvezetéssel érkeznek a központi ünnepség helyszínére.
Az ünnepi megemlékezést 14.30-tól tartják a város központjában: beszédet mond Gyerő József polgármester, Fejér László Ödön szenátor, a történelmi egyházak képviselői, a diák-szónokverseny győztese, verset mond a szavalóverseny győztese, ezt 15.30-től koszorúzás követi a református templomkertben. A nap zárásaként 19 órától gálaestet tartanak a Városi Művelődési Központban.
Fotó: Bodor Tünde, Kocsis Károly