A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
1989 után három évig ideiglenes megyei tanácsok működtek, majd az 1991-es választási törvény megjelenése után került sor az első szabad önkormányzati választásokra. Tagjainak száma a lakosság számarányának függvényében alakult, volt 37 is, jelenleg 31– ismertette az egybegyűltekkel az előzményeket Kolcsár József színművész, az ünnepi ülés konferansziéja.
Napra pontosan harminc évvel a pénteki nap előtt, azaz 1992. június 17-én alakult meg Kovászna Megye Tanácsa, amelynek ennyi idő alatt mintegy kétszáz tagja volt. Közülük több mint harmincan elhunytak, róluk egyperces csenddel emlékeztek meg, de mintegy 120-an megtöltötték a könyvtár nagytermét. A procedúra szerint először a napirenden szereplő ügyeket tárgyalták le, azaz a megye költségvetésének kiegészítését egy millió lejjel, amit útjavításokra, illetve az azt előkészítő dokumentációra, valamint a megyei kórház műszaki felszereltségének javítására fordítanak. Az országos biztosítótársasággal kötött szerződés értelmében a kórház kap közel 5 millió lejt, a megye pedig 100 ezer lejjel támogatja a Flow kortárs táncfesztivál szervezését.
Az ünnep részeként elsőként a 2000–2008 között tanácselnöki tisztséget betöltő Demeter János szólalt fel, aki beszámolt a rendszerváltás utáni közigazgatási rendszeren belül megtapasztalt tehetetlenségéről, majd civil szervezetekkel megélt sikereiről, melyek megérlelték benne egy új rendszerű önkormányzat szükségességét. Beszélt a csapatmunkáról is, amelynek köszönhetően eredményeket tudott felmutatni, amikor polgármesterként, kormányfőtitkár-helyettesként és tanácselnökként dolgozott.
Derzsi Ákos államtitkár szerint most nem könnyű komoly eredményt produkálni, ennek okaként pedig a létszámcsökkenést, a lakosság elöregedését, elvándorlását mutatta fel. Ennek ellenére konstatálta az ebben a megyében történt komoly fejlődést a mezőgazdaság, tanügy, egészségügy, sport terén. Ehhez modern és emberközpontú menedzsmentre van szükség, fogalmazott.
Tamás Sándor tanácselnök megköszönte munkatársainak, a térség egyházi és közéleti vezetőinek a folyamatosan változó rendszerben kifejtett munkáját. De, mint mondta, az, hogy jó-e élni egy térségben, nemcsak az infrastruktúrától függ, hanem attól, van-e a jövőt illetően egyetértés az emberek között, ahol ez megvan, megvolt, azok a községek fejlődtek a legnagyobb mértékben. A következő zűrzavaros időszakban bizonytalanság, a háború miatt kitörő energiaválság, infláció, recesszió, újabb járványok várhatók, így észszerű rend, stabil egészségügyi rendszer, fejlesztések, szociális érzékenység, alázat, empátia szükséges minden, a közösségért tenni akaró ember részéről – fejtette ki.