Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még egy ideig a szülők kell csomagolják a tízórait a háromszéki diákoknak

Még egy ideig a szülők kell csomagolják a tízórait a háromszéki diákoknak Kovászna megye

A tanév második felében járunk, de továbbra sem sikerül útjára indítani a tej és kifli programot Kovászna megyében a kormány időhúzása és a megnehezített közbeszerzési folyamata miatt. A megyei önkormányzat egyelőre nem tudja megjósolni, mikor kaphatják meg a tízóraikat a diákok, de továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a pék- és tejtermékek helyett sokkal egészségesebb volna áttérni a meleg étkeztetésre.

Hirdetés
Hirdetés

Megkeresésünkre Henning János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke felidézte, hogy javában zajlania kellett volna a programnak tavaly ősszel, a kormány azonban késett a módszertan közzétételével, ezért a megyei önkormányzatnak is bonyolultabb dolga volt a közbeszerzési eljárással. A folyamat előrehaladtával abban reménykedtek, hogy legkésőbb februárra már mind a 23 ezer iskolás megkaphatja a tejből, kifliből és gyümölcsből összeállított tízórait – viszont azóta sem jelentkezett vállalkozó a beszállításra, így továbbra is tart a közbeszerzés.

Nem özönlenek az ajánlatok

A kormányhatározat szerint az értékküszöb minden óvodás és iskolás esetében adagonként 70 bani a gyümölcsre (áfával együtt); 1,11 lej a tejtermékre és 65 bani a kiflire. Mivel ezeket az összegeket nem emelték, a cégek kevesellhetik, az alelnök szerint pedig éppen ez a magyarázat arra, miért nehéz vállalkozókat találni a szolgáltatásra. Így több mint 3 ezer óvodás, 11 ezer elemi osztályos és 8,4 ezer általános iskolás várja még a tízórait ebben a tanévben, amiből már csak kicsivel több mint három hónap van hátra.

„Mi keretszerződést szerettünk volna, és azt is hirdettünk meg. Nekünk már volt egy jó tapasztalatunk a keretszerződéssel olyan szempontból, hogy egy évig ugyan elég sokat kínlódtunk, de utána három évig nem voltak problémák, mivel négyéves szerződést kötöttünk” – magyarázta.

Tízórai helyett meleg ebéd  

Kovászna Megye Tanácsának már évek óta az az álláspontja, hogy tízórai helyett jóval egészségesebb és szükségesebb volna a meleg ebéd program kiterjesztése. „Megyei önkormányzatként külön programot is kiírtunk a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal együtt, hogy a gyerekek meleg ebédet kapjanak. Épp ezért örömmel fogadtuk a hírt, hogy a kormány ú.n. pilot programjában ezenfelül hét Kovászna megyei önkormányzat is részt vett” – fogalmazott az alelnök.

Egyébként a meleg ebédről egészséges ebédre átkeresztelt országos programban a keddi Hivatalos Közlöny szerint a 2024-2025-ös tanévben 21 Kovászna megyei iskola részesül, köztük 19 vidéki és 2 városi. Ezzel együtt azonban ismét felvetődött a probléma, hogy a vidéki tanintézmények közül 17-nek nincs megfelelő helyisége, amely megfelelne a gyerekek étkeztetésére, ezért számukra csak előrecsomagolt szendvics, vagyis meleg helyett hideg étel járna.

„Az elmúlt években is láttuk, hogy voltak olyan önkormányzatok, amelyek nem tudták megoldani az étkeztetést. Ebben az évben a Kovászna Megyei Tanács ebből az okból kifolyólag egy új programot indított: 25 ezer lej támogatást kapnak az önkormányzatok az ebédlők létrehozására, azzal a feltétellel, hogy ugyanennyi önrészt is vállalnak” – fedte fel az egyik lehetséges megoldást Henning László. A megyei tanács álláspontja szerint 50 ezer lejből minden önkormányzat létrehozhat egy étkezésre alkalmas helyet, hogy a gyerekek szendvics helyett valóban meleg ételt fogyaszthassanak, akár helyszíni előállítás vagy megrendelés útján.

Fotó: Veres Nándor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 1., 15:50
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Sebaj, március van!
    Még jó, hogy azt a mocsok teljes kiőrlésű/ festett lisztből készült kiflifélét nem kapják! + abból az apró íztelen almából sem gazdagodik tovább valamelyik ügyeskedő!
    Addig is a sok politikus segítségével nő továbbra is! a cigi és energiaital fogyasztás iskolai időben & sportrendezvényeken!!!

  • User
    Dátum: 2024. március 1., 16:47
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Most jöttek rá fél év után, hogy még a borzasztó minőségű keksz és a műízű tej sincs? Semmi gond. Ne foglalkozzanak ilyen aprósággal.Nem baj, ha a gyerekek nem esznek. Ukrajna, klímavédelem,okostábla, okosút, lézerriasztó, lézer falfestés, ezek a fontosak!

  • User
    Dátum: 2024. március 1., 16:03
    ÉRTÉKELÉS: 15

    A szülők nem tízórait pakolnak, hanem adnak tíz lejt. Abból isszák az energiaitalt a gyerekek. A végén marad egy kiflire is. Aki nem hiszi járjon utána.

  • User
    Dátum: 2024. március 1., 16:36
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Szégyelljék magukat! Vannak helységek az országban ahol minden kormányzati buktató ellenére van tízórai vagy akár meleg ebéd . 6 hónap már eltelt a tanévből!!Nem a kifogásokat hanem a megoldást kellett volna keresni. Két kézzel szórják a pénzt mindenféle ifjusági hacacáréra de ilyesmire nincs akarat. Minek már , mindjárt eltelik a tanév?Most a választások fontosabbak. A gyerekek nagy része még úgysem szavaz de a bulizó ifjuság igen. Remélem , a szülők is ennek megfelelően!!!!

  • User
    Dátum: 2024. március 1., 19:34
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Jobb igy, legalabb nem dobigaljak el a kifliket , lathatja mindenki, hogy a nebulok nem alacsonyodnak le nemi kiflire es tejre, naluk az energiaital a meno.

  • User
    Dátum: 2024. március 3., 12:52
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Lassan 50 eves vagyok, a mi idonkben sem voltak hatalmas fizetesek a szuloknek, de mindenki rakott tizorait a gyereknek. Ezt a problemat kar tovabb feszegetni, ha akar az allam segiteni utalja at azt a 2.5 lejt (alma kifli tej ara)a szulonek aki iskolaba jaratja a gyereket, mert ugyis o kell etesse ha 10 lejbol, ha 2.5bol. Ha ennyire nem lehet leegyszerusiteni, akkor egyeb all a hatterbe!!

  • User
    Dátum: 2024. március 4., 1:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Mocskos egy rendszerben élünk jó emberek.
    Itt a legnagyobb hibásak (párttól függetlenül) a mi politikusainak, képviselőink. Nem állnak ki az emberekért,semmiben.
    Akik börtönben vannak,ingyen kaját,vizet stb stb kapnak.
    Viszont a gyermekekért semmit nem tesznek,hisz ők nem bűnözők ,hanem ennek a tetves országnak a jövője. Nem csodálkozom már semmin. És ahogy fentebb írták,okos út,okos parkoló, lézer stb stb sok buta vezetővel az élen…

    • User
      Dátum: 2024. március 4., 13:00
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Itt nem arrol szol a fama hogy a gyerekek ingyen tizorait kapjanak itt arrol van szo , hogy a befuto ceg megtomi a bankszamlajat es kihord az iskolaba minden ehetetlen szart !

      • User
        Dátum: 2024. március 4., 22:34
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Persze,én fogalmaztam rosszul és félre érthetően.
        Bocsi.
        De ezt le számítva,a többi mint valós. A parlamentben esznek a nagyurak aprópénzért minden jót, addig mit is ellenőrizni a cégeket,akik le kell szállítsák az iskolába a mocskot. Tudom H mit kaptak,mert a kutya se ette meg tejbe áztatva az iskolás kiflit.
        És itt az ember panaszkodhat,míg mindegyik polcon lévő megkapja a busás fizetést,és annak a kölykének mindegy mert max el se veszi amit adnak,vagy kukába landol és otthon nem szól semmit mert reggel már 50 lej zsebpénzzel indul ki az ajtón. Így mit is érdekli azokat a szülőket,H más gyerek mit kap. És kevesen vagyunk akik felszólalunk,és azt is névtelenül tesszük,és sokan még névtelenül sem….