Megmentik az utolsó bölöni vízimalmot

A miklósvárszéki Bölönben száz évvel ezelőtt még 17 malom dolgozott a falu pataka mentén, közülük ma egy működik, de villany hajtja. Ettől nem messze a néhai fekete lovas molnáré is áll még – most ezt próbálják megmenteni, újra működőképessé tenni.

Az Árkosi-hágó orrától hét kilométer hosszan folydogáló Nagy-Bölön-patak, a rajta kialakított hét-nyolc gát, valamint az árkok révén 17 malmot, illetve 22 vízkereket hajtott meg a két világháború között. Merthogy olyan malom is volt, amely két kerékkel dolgozott! Ezek nem mind gabonát őröltek, mert akadt köztük „olajüttető”, fűrész, ványoló, de a lényeg, hogy a víz ereje által működtek. Ezek közül ma csak a Sándor Béláé üzemel, de az is villanymeghajtásra átalakítva.

Egy másikat, a Pap Józsi Györgyét, amely az 1800-as évek végén már biztosan létezett, és a múlt század ’60-as éveiben még nagy hírnévnek örvendett, másfél évtizede vásárolta meg a sepsiszentgyörgyi lakhelyű, de szoros bölöni kötődéssel bíró Albert Zoltán, aki szeretné újra működőképessé tenni. No nem azért, hogy molnárkodásra adja a fejét, de legalább annyira, hogy a hajdani malom épületében kialakítandó panzió vendégei átélhessék ama harmónia varázsát, amit a természet ereje az emberi találékonysággal ötvözve idézett elő egykoron.

„A malom legelőbb az ördögé volt. Ő találta ki. Azelőtt az emberek a famozsárba kölötyölték a gabonát. Azután kitalálták, hogy lapos kövön egy gomolyag kővel taszigálták a szemet. Az ördög oztán kitalálta a malmot, annak minden szerkezettyét, csak éppen a hajtókát (tejkerázót) nem találta ki… egy éjszaka az ember unalmában megfaragta a hajtókát, s akkor ott lehetett hagyni, ezért a találmányért az ördög az emberre hagyta a malmot” – tartják a csernátoni molnárok.

Ozsváth Gábor Dániel gyűjtése

Sikó Imre, Bölön község akkori polgármestere, ugyanakkor közeli rokona 2005 tájékán ültette el a bogarat fülébe, hogy érdemes lenne megvásárolni a fekete lovas molnár kétgaratos, duplaszitás malmát, merthogy így nevezték a faluban meg a környéken. Zoltán, aki akkoriban a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, és végzettsége is az idegenforgalom felé predesztinálja, jó öt évig érlelte a gondolatot, mígnem rá nem szánta magát az üzletre.

Szerencsére sikerült egybegyűjteni az örökösök jó részét, ami nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen az 1889-ben született Pap Józsi Györgynek és nála 20 évvel fiatalabb, Ürmösről „hozott” feleségének tizenkét gyereke született, akik közül kilencen a felnőtt kort is megérték. A közjegyzőnél hét lány és egy fiú írta alá az adásvételi szerződést.

Egy este kopogtak az ablakon

Bár az 1567-es összeírásban még Székelyföld legnépesebb településének számító Bölönt az unitáriusok Rómájaként szokás aposztrofálni, főleg falut uraló, 1894-ben újjáépített, kupolás vártemploma révén, a Hegy utcában azért négy templom is helyet kapott, minden felekezetnek külön. Ennek szomszédságában található az utolsó bölöni vízimalom.

A minap, Albert Zoltán szíves meghívásának eleget téve a mi is ellátogattunk a helyszínre, ahol nagy örömünkre Sikó Imre, a testvére, Endre, valamint a néhai molnár egyik lánya is ott várt ránk a megbeszélt időpontban. A nyugdíjas Pakulár Jolán már özvegy, két fiúgyereket nevelt fel. Mint mesélte, amikor ő legkisebbként világra jött, az édesanyja annyira szégyellte, hogy valósággal rejtegette a szomszédok előtt, ne lássák, már megint gyereket szült.

Negyedik osztályos volt, amikor egy este kopogtattak az ablakukon, hogy a lovaikat be kell adni a közösbe. A kollektivizálásnak eset áldozatul a malom is, ami egy ideig még működött a tsz égisze alatt, aztán édesapjuk 1964-ben bekövetkezett halála után végleg eldugultak a garatok. A bátyjai közül az egyik Ürmösre, a másik Radócra házasodott, nem volt, aki a kerék mellé álljon.

Pedig azelőtt sok liszt került innen Apácára, Ajtára, de „a fél Bölön is ide járt, mert nagyon szerették, ahogy őrölt, jók voltak a kövek.” Az őrölnivaló egy részét maga a fekete lovas molnár hordta ide nagy szekerével a környező falvakból, de sokan személyesen hozták a törökbúzájukat, „azt lemérték, nevet írtak rá, és két nap múlva jöttek az előkészített lisztért vagy hintőért.”

Halparadicsom a malomkerék alatt

Sikó Imre 42 évet húzott le a néptanácsnál, illetve az önkormányzatnál, előbb mint titkár, aztán jegyző, majd közel 20 éven át, 2022-ig polgármesterként. Emlékei szerint a kollektivizáláskor még három vagy négy malom működött a faluban, sőt, a Bokor Béláé még az 1980-as években is, mostanra – a már említett villanymeghajtásos mellett – csak ez maradt meg olyan állapotban, hogy türelemmel, szakértelemmel, nem kis anyagi ráfordítással visszaállítható az eredetihez közeli állapotába. Szerencsére annyi víz még van a patakban, hogy képes lesz meghajtani a malomkereket. Bízik abban, hogy felújítása révén a község idegenforgalmára is pozitív hatást gyakorol.

Bátyja, a közbirtokosságot irányító és helytörténetből kiválóan felkészült id. Sikó Endre elmesélte, gyerekkorában rengeteg hal volt a patakban, különösen az álló vízkerék alatt lehet sokat fogni, amit szorgalmasan gyakoroltak is lelki jó barátjával, a református lelkész fiával. Azt is tudni véli, miért éppen Bölönben épült annyi vízimalom, miközben a környező településeken alig, ő mindössze négy hajdani létezéséről tud Középajtát és Nagyajtát is beleértve.

Miről árulkodnak a helynevek?

Magyarország iparosainak és kereskedőinek 1892-es cím- és lakjegyzékében Bölönből csak Molnár József nevét találjuk molnárként. Janitsek Jenő Miklósvárszék történeti és jelenkori hely- és családnevei című, a Magyar Névtani Dolgozatokban (Budapest, 2004) megjelent gyűjteményébe Bölön belterületén a Barta-malom, Bokor malma, Falu pataka malma, Józsi malma, Kölös-malom, Mircse-malom, Mónár Estván malma, Nagy Estván malma és Pap-malom (Szőkice malma) ismeretes; a külterületén pedig Buksa Sándor malma (ez ványoló, kásatörő és fűrészmalom volt), Dani Miháj malma (Pál malma), Forró Sándor malma, Küsgyőr malma, Pakulár Áron malma (a Pakulár családnév már 1713-ban ismeretes a faluban, a malmot 1818-ban említik először), Szőcs Jócska malma (ványoló és kásatörő), Szőcs György malma és Monár malma.

Seres András néprajzi gyűjtőtől tudjuk, hogy a bölöni Falupataka (újabban Bölön pataka) mentén az első olajütőt és posztóványolót Buksa György készítette a 19. század közepe táján. Fiának, Buksa Dénesnek 13 gyereke volt, akik közül 9 legény tovább folytatta apja foglalkozását. Păcuraru Mihály a Buksa-féle szerkezet mintájára készített hasonlót 1925-ben, Szőcs József pedig 1932-ben.

Szerinte az egykor gróf Nemes János birtokát képező területen a 19. század elején kialakult Bölönpatak első, a szomszédos Nyáraspatakról érkező, főként pásztorkodással foglalkozó, de fúráshoz-faragáshoz kiválóan értő román telepeseknek köszönhető az iparág itteni felfuttatása, és bár 1614-ben már szerepel Molnár nevű család a faluban, olyan jóízű szilvapálinkával kínált, hogy eszünk ágában sem volt vitába bocsátkozni vele. Igaz, tette hozzá, ezek annyira voltak románok, hogy fiatal korában ő tőlük tanulta a legszebb magyar nótákat! Azt már mi tesszük hozzá, hogy ma az időközben közel kétezer fősre duzzadt Bölönpatakát majdnem száz százalékban romák lakják, és legutóbb a község polgármestere is közülük került ki!

A hosszú alkotás öröme

Házigazdánk nagyapja, Albert Zsigmond a faluban gyerekeskedett, míg el nem került Marosvásárhelyre, majd – orvosként – Sepsiszentgyörgyre. A vártemplom falán emléktábla jelzi: a közösség megbecsült tagjának számított. Mindig szívesen tért haza a szülői házba, gazdálkodott is, élő kapcsolatot ápolt az itteni emberekkel. „Sajnos nem tudtunk vele tartani, mert 1984-ben, 61 éves korában meghalt. Bölönhöz és a rokonsághoz való kapcsolatot az izgalmas éves találkozókon tanultuk, amikor a Sikók és a vele kapcsolódó összes ág, Gazdagok, Gergelyek, Schneiderek, Albertek és mások összegyűltek, főként nagymamám, dr. Albert Éva szervezőmunkája eredményeként, aki ez által nevelte a belénk a család, a gyökerek iránti tiszteletet” – meséli Zoltán. Innen tehát a kötődése a településhez, és az inspiráció, hogy meg kell menteni az utolsó vízimalmot, de szerencsére tetszenek is neki az ilyen mechanikus szerkezetek, meg aztán mivel idegenforgalomban dolgozik, befektetésként is tekint rá.

Későn megtérülő befektetésként. Mert ugyan tíz éve kezdték el a munkát, de lakni még nem lehet az egykori malomban. „Nem számoljuk az időt – hangzik a magyarázat. – Az alkotás örömét szeretnénk ebben a projektben megélni. Nagyon sokszor kijövünk ide Ábel fiammal, magunk rakjuk a köveket, teszünk-veszünk, alakítgatunk. Amit magunk, saját kezűleg meg tudunk csinálni, az nagy élmény mindenkinek. Maga az egész építkezés úgy volt elképzelve, hogy bontott anyagokból újrahasznosítunk mindent, amit lehet, egyfajta reinkarnációt biztosítva számukra.”

És tényleg, van itt cserép sepsiszentgyörgyi unitárius templom tetejéről, ajtókeret Barótról és Zaboláról, ablakok Gidófalváról, és még sorolhatnánk. „Én is szerettem volna hamarabb befejezni, és a gazdaságossági szempontok is ezt diktálják, de rengeteg idő kell ahhoz, hogy ezek a dolgok a helyükre kerüljenek, és az egész összeálljon.”

Ürmösről érkezett a mester is

Az egész, ami tizenöt évvel ezelőtt még halmazaira szétesve fogadta őt a vásárláskor. „A kicsi házacska romos állapotban, a malomszerkezet lepusztulva. Csak a kőszék volt meg, a lakószobát akkor már évtizedek óta nem használták. De a kis Szűz Máriától a szentelt víztartókig minden ott volt hagyva érintetlenül, nagyon romantikus hangulatot árasztva magából” – idézi fel az első „találkozás” emlékét Zoltán.

Sokáig nem talált malomszerkezetek felújításához értő mestert sem, mígnem szerencsés véletlen folytán szóba nem elegyedett egy olyannal, aki éppen Bölönből származott el Ürmösre – a fekete lovas molnár felesége szülőfalujába! –, és a vállalta a munkát. Kombinált mesterségről van szó, hiszen nemcsak kiváló ácsnak kell lennie, de érteni kell a vasmunkához, a kővágáshoz is. Bálint Zoltán, az árkosi tájmúzeum alapítója ugyancsak sokat segített neki a régi építőanyagok, gerendák rendszerezésében. A malom épületét a 10 áras telekkel együtt átadta az erre a célra létrehozott (de a székelypetőfalvi Fortyogófürdőre is gondot fordító) Fekete Lovas Molnár Egyesületnek, hogy pályázni tudjon – az végül nem jött össze, ám az akkor elkészített építkezési tervet most jól tudja hasznosítani.

Lassan-lassan tehát elkészülnek ház felújításával, Zoltán már idén nyárra szeretne lakhatóvá tenni két (vendég)szobát, aztán a tetőteret, továbbá konyha-ebédlőt, társalgót a pincébe, amelyek végül is fenntartanák ezt az idegenforgalmi vállalkozást. Aminek tényleg van jövője Bölönben, ezen a nagyon mozgalmas, átalakulóban lévő településen, amelyet gyönyörű völgy köt össze a Vadas-tetővel, és a nagyajtai, nemrég felújított vártemplom is a közelben található. Csak kerülne már végre víz a malomárokba, hajtaná meg a kereket, tapasztalhatnánk meg az őrlés folyamatát! Mert egy ilyen helynek a szelleme csak így tud a hatalmába keríteni, és rávenni a múlt ízelgetésére.

Háromszék, a malomnagyhatalom

Háromszéken legelőször Kézdisárfalván történik utalás vízimalom létezésére, ahol 1315-ben Csomortányi István, „kinek roppant kiterjedésű uradalmai, malmai és halastói voltak”, a ma is meglevő malomárkot levezette a Feketeügyből. A legtöbb vízimalom minden bizonnyal Csernátonban dolgozott, ahol már 1665-ben falutörvény rendelkezett a molnárok segítéséről, „mível a Malmok a Falunak használnak”. Pár évtizeddel ezelőtti gyűjtőmunkája során Ozsváth Gábor Dániel 34-ről talált adatot a Nagypatak és az Ika-patak mentén – ezek közül napjaikban csak egyet, a Malomkertben lévőt indítják be néha-néha, bemutató jelleggel, a vendégek szórakoztatására.

A Pótsa József főispán szerkesztette, 1899-ben Sepsiszentgyörgyön kiadott Háromszék-emlékkönyv statisztikai adatai szerint akkoriban a megye iparágai közt összesen 330 molnárával a malomipar a harmadik helyen állt a kocsmáros és csizmadiamesterség után. Árkoson 11, Bodokon 6, Bodzafordulón 6, Bodzavámon 10, Bülönben 14, Dobollón 5, Kőröspatakon 6, Málnáson 5, Szitabodzán 8, Szárazajtán 7, Almáson 6, Altorján 6, Felsőcsernátonban 26, Gelencén 17, Kovásznán 14, Lemhényben 21, Ozsdolán 10, Zabolán 14, Zágonban 11 molnárt sorol fel.

1957-ben Románia-szerte még 3450 vízimalmot tartottak nyilván, ebből 2787-et Erdély területén. A megyében ma már csak az 1714-ben kilenc gazda általa alapított kisbaconi vízimalom üzemel többé-kevésbé rendszeresen.

Fotó: Kocsis Károly