Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megregulázzák Árkos és Bereck patakát

Megregulázzák Árkos és Bereck patakát Kovászna megye

Hamarosan saját medrében folyhat az Árkos patak, hiszen jó ütemben haladnak a mederszabályozási munkálatok, melyet az Országos Vízügyi Hivatal saját erőforrásaiból végeztet.

Hirdetés
Hirdetés

Az árkosi úttól az Oltba való beömlésig terjedő szakasz szabályozásra azért volt szükség, mert egy-egy huzamosabb esőzés vagy kiadósabb felhőszakadás után a patakmederből kiáradó víz egészen a Kökényes patakáig elárasztotta a területet, többek között egy városszéli lerakat és az épülő Sapientia kampusz területén is megállt.

A vízügy 1,5 km hosszan kimélyítette és kiszélesítette a patakmedret – ez időre a vízfolyást elterelték – a patakpartot kikövezte és a 11-es országúttól az Oltig egy 600 méteres szakaszon megemelte a gátat, így igazodott ahhoz az európai előíráshoz, mely szerint lakott területen a patakmedernek meg kell bírnia az 1 százalékos hozamot – tájékoztatott Sándor László, a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal főmérnöke.

Ez az egy százalék körülbelül annyit tesz, mint amennyi a Debren patak 2010-es áradásakor a város utcáin folydogált, tetemes károkat okozván az alsó városrészben.

Hasonló szabályozási munkálatokkor – bár inkább a nagyobb folyók esetében – ilyenkor számolni lehet azzal, hogy vizes élőhelyek vesznek el, illetve a víz gyorsabb lefutása miatt a talajvízszint is csökken, de hát „valamit valamiért” alapon kell ezeket kivitelezni – közölte a főmérnök, hozzátéve, hogy a munkálatok tavaly kezdődtek és valószínűsíthetően októberre fejeződnek be.

Ugyancsak árvízvédelmi célokból az Országos Vízügyi Hivatal megyei kirendeltsége Bereck patakán is dolgozik, itt azonban a 3,5 km hosszan elvégzendő támfal-megerősítési munkálatok a szűkös finanszírozás miatt csak jövőben fejeződhetnek be.

Fotó: Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. augusztus 9., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez marhaság, a Sapientia területére, ahová a Campus fog épülni, egyáltalán nem áradt ki semmi, legalábbis az elmúlt hat évben biztosan nem. Csak annyi történt, hogy azon a területen olyan a talajszerkezet, hogy az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű esővíz nem tud elszivárogni azonnal, főleg ha az alsó 10-15 cm-es, agyagos talajréteg még meg van fagyva (kora tavasszal) s ezáltal egy vízzáró réteget képez. Így abban a néhány, maximum 0,3-0,5 m mély talajmélyedésben 5-10 napra megáll, pang a víz. Az egész, mintegy 10 hektáros területen ez az időszakosan vízborította terület nem több, mint pár száz négyzetméter, és ismétlem, csak a mélyedésekben, csak kora tavasszal és csak rövid ideig tart. Ez idő alatt persze nem lehet azokon a részeken talajmunkákat végezni. De nincs azzal semmi gond, mert ahogy a fagyott talajréteg kiolvad, a felgyülemlett víz pár nap alatt elszivárog. Nagy esőzések után – amik egyre ritkábbak – elvétve nyáron is előfordul. Mondom, semmi probléma ezzel. Én személy szerint még örülök is annak, hogy némi víz még akad azon a területen. Ettől függetlenül, sem az Árkos patakához, se a Bereck vizéhez nem szabadna hozzányúlni, legalábbis nem ennyire drasztikusan. Sőt – és ez nemcsak az én véleményem – a vizet minden módon, minden eszközzel meg kell tartani. Ha valaki olyan tökkelütött volt, hogy a patak árterületére épített lerakatot, az legyen az ő baja, vegye körül védőfallal, emelje cölöpökre vagy csolnakázzon, de ezért ne kelljen egy patak komplett élővilágát tönkretenni, kiirtani!