zöldséget termeszteni?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Keresztes Zoltán, a bérmunkában dolgozó nadrággyár vezetője a sajtónak eljuttatott közleményben magyarázta meg a helyzetet, amelyben a már említett intézkedés lehet az egyetlen megoldás. A cég már két éve a bíróság által kimondott fizetésképtelenségi folyamatban van a munkaerőhiány és az ügyfelek elvesztése miatt. Ebben az időszakban a tulajdonosok, a cég vezetője és a csődbiztos-társaság adminisztrátora kapcsolatba léptek más külföldi társaságokkal is, de eredmény nélkül. A vállalat írásban fordult mind a kormányhoz, mind a Vészhelyzeti Bizottsághoz, és felajánlotta, hogy gyorsan átállna orvosi védőfelszerelések előállítására, ha ennek technológiai alapját a kormány segítene megteremteni, de felvetésük válasz nélkül maradt.
Keresztes Zoltán úgy látja, a média által (amúgy hivatalos források alapján – szerk.) terjesztett információknak, miszerint a technikai munkanélküliségre küldött alkalmazottak bérének 75%-át állami forrásból támogatnák, nincs semmi gyakorlati alapja, mert a sürgősségi igazolás megszerzésére még procedúra sincs, a jövedelemcsökkenés bizonyítása, a bérek visszaigénylése hónapokig eltarthat, viszont az alkalmazottaknak azonnali támogatásra van szükségük, és ezt a cég nem tudja felvállalni. A gazdasági támogatást annál is inkább elvárná a cég, hogy mint írják, az elmúlt 20 év alatt egyetlen napot sem késtek az államnak a fizetések után járó illetékek befizetésével. A vállalat minden erőfeszítést megtesz, hogy a felmondási időszak alatt minden munkavállaló megkapja legalább az alapfizetését, és még a 20 napos felmondási idő alatt is keresik a tevékenység folytatásának módját – áll a közleményben.
Rendi Ferenc, a 27 éves Dalia cég alapítója, tulajdonosa és vezetője megrendülve adta tudtunkra, mekkora csapást jelent a cégre nézve ez a járványhelyzet: a teljes bevétel 65-70%-át ugyanis az egynyári dísznövények tavaszi értékesítéséből valósították meg, a nagy áruházláncok pedig, amelyeknek beszállítói voltak, minden rendelésüket visszamondták. Minden tőke a mintegy másfél millió cserépnövénybe van forgatva, normális körülmények közepette ilyenkor naponta 30-50 ezer darabot szállítanak ki, ez az állomány most jórészt odavesz. Ötvennégy dolgozó elbocsátása után a maradék 31-gyel két, egymással nem érintkező csoportban megpróbálják a növények egy részét megmenteni, hogy ha netalán két hónap múlva éledezne a piac, legyen mivel folytatni. Ha egy mód lenne rá, technikai szabadságra küldené az alkalmazottakat, de az állam még soha semmilyen segítséget, támogatást nem nyújtott a dísznövénytermesztőknek – mondta keserűen a tulajdonos.
Mint Kelemen Tibortól, a munkaerő-ügynökség vezetőjétől megtudtuk, a napokban több más cég is érdeklődött a személyzet leépítésének lehetőségei felől, többek között a Bálványosi Grand Hotel, a kovásznai TTS hotel, a Heidemann Fashion konfekciógyár és több kisebb szállító- és könyvelőségi cég.
zöldséget termeszteni?
En meg egyszer meg szeretnem kerdezni a tisztelt megye vezetoseget, fokeppen a prefektus urat, hogy mig minden egyes kisvallalkozo es maganfirma, meg a tobbi gyarak szerre mennek csodbe, mert be kell tartjak a karantenra es kijarasitilalomra ervenyes szabalyokat, addeg, hogy letezik az, hogy a faskocsik karavanjai, szuntelenul hordjak romania erdoit be a retyi Schweighoffer udvarara ?!! Csak az ejjel tobb mint 30 ilyen faval megrakott kamion haladt at Kezdivasarhely centurajan, de napkozben is latni egy ket ronkfaval megrakott kamiont. Talan erre a vallalkozasra, marmint a ronkfaexportra mas szabalyok vonatkoznak ?! Nem egyebert csak nehogy mire veget er a kijarasi tilalom, azon kapjuk magunkat, hogy egyetlen erdo sem maradt hegyeinkbe. Tisztelettel egy olvasojuk ! Varom a prefect ur valaszat !
Varjad te barom!!! Az erdoket ki kell termelni mert hanem ott rohad a fa az erdobe es kint a kitermelesbe lehet dolgozni, ha nem ertesz hozza miert szolsz bele!!!
Ez ilyen aki nagyot akar fogni van hogy kevesebb sikerul. Az aki egyik naprol a masikra el, mert nem fizetik meg rendesen most pont olyan helyzetben van mint a ceg vezetok.Mi a baj? Mindenki igy van!!!!
Szegeny embernek levagjak az oseitol orokolt erdejebol a fat es elopjak Kezdi „centurajan”,vagy talan irigysegbol mas ember tulajdonat busulja
Amikor a helyi fa maffia a fat mint gombfa exportalta,senkit nem zavart,visszont Timber Production (Schweighoffer) a Romaniaban kitermelt es kulfoldrol behozott fat is kornyekbeli munkasokkal dolgoztatj fol .Igy tobb szaz csalad megelheteset biztositva.
Megis zavaro a jelenlete nehany szemely szamara.
Várható volt, hogy az éhbérmunkában dolgoztató működő cégek fogják elsők közt bedobni a törölközőt, s nem föltétlen a helyi cégvezetés hibájából. Európa ülepe kilóg a nadrágból. A uniós szolidaritás jegyében most azok a külföldi cégek is beszállhatnának a helyzet kezelésébe, akiknek évtizedeken keresztül a Trousers Valley asszonykezei hozták a profitot.
Ügyesek! Ezért nem kapnak munkást, mert aki őket választotta is azokat sem becsülték meg!
Erre persze senki nem gondol, itt csak pensii si salarii van., maradj otthon, aztan egy honap mulva felvesz az ehseg. Persze a primarian mennek a fizetesek es sok mas allami helyen. Aki a mindennapi munkaja utan el, annak jovo honaptol nem lesz szamlat fizetni es enni sem.
Ilyen esetben az állami alkalmazottak önkéntesen le kellene mondjanak min. 20%-ról a fizetésükből, ha nem, akkor lecsökkenteni államilag,
Rengeteg állami alkalmazott nem sokkal keres többet az átlagnál!!! Ezt ne felejtse el kedves hozzászóló!😤 16-18 évet tanul,ahhoz, hogy kiszólgálja a társadalmat! Tehát, hogy ön is megértse tyúk tyúkkal, lúd lúddal!😆
Most volna itt az ideje annak hogy azok akik a nagy fizetéseket fölvétek lemondjanak legalább egy havi fizetésükről és támogassák azt aki próbál segíteni az egészségügyön hogy legyen megfelelő védő felszerelés a kórházaknak. Mert a helyzet elég siralmas a marosvásárhelyi kórházba még egyhasznalatos maszkot sem kapnak a rezidensek nemhogy megfelelő védőruhat .
És mi mind virág termesztésel foglalkozó személyek akiknek csak a megélhetési lehetőség ez az egy biztosító forrása volt, és most minden pénzünket bele raktuk plusz a munkák mind termelő, nem kapunk kiutat és segítségét sem senkitől. Kérdem én mi lesz velünk és a családunkal? Szotyorban vagyunk csak több mint tíz család aki mint magán termelő és ez az egyetlen jövedelműnk.