Pedig úgy hallom néptáncban erősek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az országos átmenési arány az összes vizsgázó eredményét figyelembe véve 72,8 százalékos; ez azokra is kiterjed, akiknek korábban nem sikerült az érettségijük, és idén újra próbálkoztak. A tavalyi végleges eredmény 75,2 százalékot tett ki.
Idén összesen 125 352 diák vett részt az érettségin, közülük 91 246 érte el az átmenéshez szükséges minimum 6-os átlagot a vizsgasorozaton. A legjobb eredménnyel Kolozs megye szerepelt az idei érettségin, ott 82,9 százalékos az átmenési arány, a legrosszabb eredményt pedig az Ilfov megyei érettségizők érték el, ott mindössze 48,2 százalékos az átmenési hányad (a bukaresti érettségizők eredményét külön számolják).
Ha csak az idei végzős középiskolások érettségi eredményével számolunk, akkor 78,4 százalékos az országos átmenési arány, de ez is kisebb a tavalyi eredménynél, amikor 80 százalékot értek el az akori végzősök. Az érettségizők által hétfőn 18 óráig benyújtott óvások alapján az elkövetkező napokban javítják újra az érintett dolgozatokat, majd július 7-én teszik közzé az idei érettségi végleges eredményeit.
A három megye közül Maros megyében a legjobb az átmenési arány, noha csak kevéssel marad el attól a Kovászna megyei eredmény. Maros megyében összesen 3274 diák vett részt az érettségin, közülük 2178-an érték el az átmenéshez szükséges 6-os vagy annál nagyobb átlagot. Ez 66,5 százalékos átmenési arányt jelent, ami 5,5 százalékkal kisebb a tavalyi végleges, 72 százalékos átmenési hányadnál. Csak az idei végzősök jegyeivel számolva az átmenési arány 71,6 százalékos, szemben a tavalyi 77,3 százalékkal.
A gyengébb eredménynek egészen biztosan köze van ahhoz, hogy az idei érettségizők középiskolai tanulmányai nagy részét végigkísérték a járványügyi korlátozások és a helyzet okozta bizonytalanság – véli Antal Levente Mihály, Maros megye főtanfelügyelő-helyettese. „Ez a generáció egyáltalán nem megszokott módon végezte el a középiskolai tanulmányait, és ennek a hatása meglátszott az érettségi eredményeken. Gyakorlatilag ezek a gyerekek csak idén és a kilencedik osztály első félévében jártak iskolába maszk és korlátozások nélkül” – mondta.
Kovászna megyében az összes érettségiző 65,4 százalékának sikerült az érettségije, ez 7,1 százalékkal kisebb, mint a tavalyi 72,5 százalékos végleges eredmény. Csak az idei végzős középiskolások érettségi átmenési átlaga 71,2 százalékos, ez mintegy 8 százalékkal alacsonyabb az azonos kategória tavalyi végleges eredményénél. A megyében összesen 1163-an érettségiztek idén, és a jelenlegi állás szerint közülük 761 ért el átmenő átlagot a vizsgasorozaton.
Az érettségizők számára idén is a román nyelv és irodalom vizsga okozta a legnagyobb nehézségeket, és ez az, ami megkülönbözteti a három székelyföldi megyét az ország többi részétől, és ami miatt nem lehet összehasonlítani a székelyföldi megyék eredményeit más megyékével – mondta megkeresésünkre Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő. „Ugyanakkor vannak olyan teljesen román megyék is, amelyek nagyjából ugyanolyan százalékpontot értek el, mint például Kovászna megye” – tette hozzá.
Szerinte a legrelevánsabb összehasonlítás az volna, ha a Kovászna megyei, román tagozaton végzett érettségizők eredményét vetnénk össze más megyékével – akkor az élmezőnyben szerepelne Kovászna megye, hiszen ez az arány ott 79,1 százalékos. Alapvetően azonban nem tartja észszerűnek az eredmények összehasonlítását sem más megyék, sem korábbi évfolyamok vizsgázóinak eredményével.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy milyen négy év áll az idei végzősök mögött, hangsúlyozta a főtanfelügyelő, megemlítve ő is a korábbi járványügyi korlátozásokat, amelyek miatt az idei végzősök már kilencedik osztályban megtapasztalták a jelenléti oktatás felfüggesztésének a következményeit, és idén az általános tanügyi sztrájk idején fejezték be tanulmányaikat.
Széchely István
Pedig úgy hallom néptáncban erősek.
Viszont csak négyen buktak meg ott…. Ellenben a Plugorban 74-ből 37 (vagyis a fele) megbukott. A Berdében 27-nek sikerült a 69-ből (ez a felénél is kevesebb). A Brancusiban csak 7 ment át, a Puskásban 9 (50-ből). Egyedül a Mikesben sikerült elkerülni még a kudarcot, 5 bukott tanulóval és 1 meg nem jelenővel. Na, ezek alapján jobb képet látunk az oktatás és az oda járó gyerekek minőségéről.
Plusz adalék, hogy a Plugoros diák román szakos volt. Ez nem von le az érdemeiből, csak ne hasonlítsuk a magyar iskolákkal. Az első magyar szakos diák a Mikóban a 31. lett volna. Írom mindezt úgy, hogy Plugoros gyerekem van, bár nagyon bízom, hogy ő nem a második feléhez fog tartozni…
Meg 20 ev mulva is a jarvanyra fogjuk a gyenge eredmenyeket?Vagy a tanarok sztrajkjara? Mikor ismerjuk mar be,hogy lusta generacio,elcseszett tananyag es eletunt tanari kar a „kimagaslo” eredmenyek oka?Esetleg nem art bevallani,hogy a roman nyelv „ismerete” a legfobb ok…na,de hogy lehet nyelvet tanulni,ha nem beszeljuk?
A járvány miatti gyenge eredmények tények, amíg a szülő munkában volt másfél évig a gyerek gyakorlatilag azt csinált a gép előtt, amit akart.
Szentgyörgyön a legjobb középiskola a Váradi s a legvagányabb lici a Mikes. Érettségi eredményekben sincs semmi különbség a két lici között. Csak a Mikóban nagyobb a rongyrázás. Már a jó képességű diákok sem akarnak mind odamenni.
„ Szentgyörgyön a legjobb középiskola a Váradi ” – melyik Szentgyörgyről tetszett hozzászólni, mert nálunk a Váradi még nem az….
Nem, valóban, de akkor is a legjobb.
A Váradiban van egy rendkívül jó gyerekállpmány, amilyen nem volt az utóbbi 20 évben és nem valószínű, hogy lesz a következő 20 évben. Amúgy jó iskola, szó se róla! A Mikes valóban a legbulisabb cuki lici! És aki tanulni akar megy a Mikóba! Ennyi!
Pici, cuki, luki, cici, lici, buli, puki, licicici.
Minden baromságot összeír! Ne haragudj, de a véleményedre nem lehet adni. Te is csak 12 évet kellene újrajárjad, mert látom kihagytad!
Ha olyan színvonalas iskola lenne, a 8. és 12. osztályos vizsgáknál a Mikósoké lenne az első 30 hely, de nem úgy van. Ami a Váradit illeti, nem csak ebben az évben jók az eredmények, visszamenőleg legalább 10-12 éve. 3 gyermekem járt a Váradiba, majd egyik a Mikóba, a másik a Mikesbe s a harmadik a Berdébe. Űgy, hogy tudom miről beszélek.
Az agyondícsért Váradisok hol folytatják? Ők benne vannak az első 30-ban?
Igen, még lehet nézni.
munk es annakidejin azett mentunk at az ereccsegin mert volt szaz tetel es ahoz kidolgozva a megoldasok csak le kellet xerokszolni anyi volt a dolgunk de lustak voltunk arra is es megkertunk mast arra is
zero tanulasal puskaztukle az egeszet
csak a nagyon hujeknek nem sikerult akkor vagy aki elkapott egyegy szigoru matektanart felugyelonek aki nem engedte pont azt a termett puskazni pekkje volt
aki egesz evbe tanult pont azt nem hagytak puskazni met pont abba a terembe kerut mig nekunk akik egy evbe sem tanultunk pofonegyszeru volt egy ora alatt mindent lemasoltunk es vartuk hogy mikor alhatunk fel elmenni meginni egy jo shert az izgalomtol hogy mindent hagytak nekunk leirni
az elso tanulok meg mehettek potvizsgazni ahol megint pekjikre kikaptak egy szigoru romantanart es epp hogy atmentek vagy a legjobb tanulo jovoresikerult atmenjen kicsi jegyekkel kacakgtuk oket
mi meg eleg nagy jegyeket is kaptunk radasul de most azt se tudjak mit kel megtanuljanak azt se tujak mibol tanuljanak mert nincs tananyag keszitve.
bocsi a hejesirasi hibakert de be kel valjam tanulni sose szerettunk de nem is kellet ezrt es jobban ervenyesultunk az eletben nagy fizut megkapjuk enelkul es! akko meg minek nem?
Pont ez ilyenek miatt mint te,kell az az „ereccsegi” !
Nem azt mondom,hogy analfabéta vagy,de ha a helyesírási szótárnak határa lenne,akkor kettős állampolgár lennél.
Vegyék már észre, hogy az „éreccségizett” úr (vagy hölgy, de a stílusa után inkább mégescsak „úr”) csak szivassa magikot a mesterséges hejtelenirásával. S ha etetik, akkor hízik… azaz írogat tovább.
Tiszta igazad van, s volt korábbról is. Minden a felügyelőktől függött, s akiknek pechjük volt, azok izzadhattak egy – egy hisztis tanárnő miatt.
Igen, az irónia az intelligens emberek fegyvere. Aki a cuki licit nem érti, nem baj. Attól még tud létezni a saját egyszerű szintjén.
Az a baj, hogy egyesek okosnak hiszik magukat és próbálnak ironizálni, de nem jön össze nekik sehogy sem. Inkább saját magukból űznek gúnyt. A gond csak az, hogy észre sem veszik ezt, hogy mindenki rajtuk röhög legalább egy jót.
Erre a szintjükre meg én nem vagyok hajlandó lesüllyedni! Úgy sem értik most sem😏
Jaja, nalunk meg abbol volt erettsegi utan a veszekedes, hogy volt aki a puskat lusta volt lemasoltatni is, sosem tanult es semmi nelkul allitott oda.
Elkerte mindig a mellette uloktol es azoknal mindenbol egy ket jeggyel nagyobbat kapott.
Ez ,,locsi , pocsi” fiam .
Ezt most le is írjátok dicsekedve! Gondolom vannak gyerekeitek.Nekik is elmeséltétek, hogy hogyan kell érettségire készülni? Amilyen a szülő, olyan a gyerek. És ti rinyáltok!?
Természetesen a könnyelmű ember nem tudja, hogy gyermeke, mitől lett könnyelmű.
Talán titokban avanzsált a Váradi a középiskolai besorolásba?
Halistenek akorjaba sikerut leteni az erecsegit mert eza mostani jo nehez lehet ha csak enyinek sikerul
Nehogy azt képzeljétek, hogy a Váradisok az okosabbak. Amikor én vizsgáztam, a magyarázótanár lediktálta felét, hagyott egy lapot, arról felírta a táblára a felügyelőtanár a többit. A kamera az alatta lévő részt és az oldalsó sarkakat nem rögzíti. Ezt az öreg vénróka tanárok is tudják hova kell állni, halk beszédet a terem másik felében a mikrofonok nem veszik fel. Egyébként a felvételeket senki nem nézi meg utólag, sose volt baj belőle. Az elit sulikból többtől hallottam ugyanezt, de kussol mindenki erről.
Kérem a Váradi iskola vezetőségét, hogy tegyen feljelentést a névtelen beíró ellen, akinek a kilétét könnyen felfedik a bűnüldöző szervek az IP alapján, mivel azzal gyanúsítja az iskolát, hogy csalás történt a vizsgák alatt, és annak tulajdonítható a tanulók által elért jó eredmények. Kapjon lehetőséget a törvényszéken is bebizonyítani alaptalan vádaskodását. Szülőként cáfolom az állítást.
Én egy szóval sem írtam, hogy a Váradi iskolában történt ez. Azt sem írtam, hogy érettségin történt volna. Azt sem írtam, hogy iskolában történt volna. Csupán „külföldön” történhetett ez 20 évvel ezelőtt.
Akkor most kit és miért kellene feljelenteni?
Nem ertem minek kell egybol feljelentesre buzditani masokat amikor a Varadi iskolat csak hasonlatnak hasznalta nem tett egyertelmu kijelentest hogy ott ilyet tettek volna.
Ugy latom egyeseknek nem megy a szovegertelmezes mert felreertelmezte. Irhatott volna barmilyen iskolanevet.
Amiert egyeseknek nem sikerult a legjobbat kihozniuk magukbol attol meg a mas gyereke is lehet okos es ugyanolyan ugyes mint a Varadisok.
Kinek nem inge az nem veszi magara tartja a mondas!
na lassatoke ez lesz ha egy olyan anyuka akinek valahogy van vagy negy osztalya es hozamegy egy penzes kutyahoz rogton fenyekedni kezd mert nagykutyanak erzi egybol magat. de ebul megszerzet dolog ebul vesz el nefeled!
Nem itthon hanem külföldön történt az eset!
Nem kell félreértelmezni!
Le a kalappal, hogy itthon tanulással érték el a diákok mindezt!
Amióta fehérnépek(gyengébb nem🤦♀️) dirigálják a Mikót , azóta zuhanórepülésben van minden téren !! Mit lehetne még tenni azon kívül ,hogy az ősztől ez a helyzet megszűnjön és ne garázdálkodjanak tovább az elmeddült kecskék a Mikó káposztásában !!
aki hozzaszol legalabb irjon helyesen .felhaborito,hogy egy mondatban tobb helyesirasi hiba van es sokszor megvaltoztatja az ertelmet.[en nem tudok pl. ekezeteket hasznalni de azert tudom ,hogy az ,,i betu t betu elott hoszu ..stb.ennel sulyosabb amikor az illeto 1 massalhanzo-val irja ahova 2 jar .
Igazad van, enber! De akkor minek irogacc ide?
A,, lejtőn lefele rohanó” Székely Mikó Kollégiumban ettől függetlenül minden szinten többszörös túljelentkezés van… Ennyire szeretik az emberek a szakadékot??
Nem kell felelőtlenül vádaskodni. Konkrét neveket szeretnénk. Ellenkező esetben egy gerinctelen, az ismeretlenségben meghuzodó féreg vagy.
Az érettségire a tanárok felelőssége felkészíteni a diákokat. A vezetőtanács és az igazgató tartson számonkérés!
A tanár nem tudja a diák helyett megtanulni az anyagot. Ezért van az, hogy ugyanaz a tanár egyik diákja 9,50-et, a másik 5,50-et kap. Akkor hogy is állunk a,, felkészítéssel”, kedves hozzászóló? Ugyebár a hozzászólás és a hozzáértés két különböző dolog is lehet!
Nyugi.Igyal meg egy sort.
A tanár kötelesség egy átmenő jegyre felkészíteni az érettségire jelölt diákot. Ennek érdekébe meg kell oldani az iskolában egy néhány tesztet. Ezt a tevékenységet utólag is lehet ellenőrizni. Ismerem az oktatásunk vérző pontjait.
Nem vagyok megyöződve, hogy a 9,50 az iskolai tanár érdeme. Tudom nagyon jól, hogy miről beszélek.
Hozzászólásom. hozzáértésen és évtizedes tapasztalaton alapszik.
Tehát a jó jegy a diák érdeme, a rossz jegyért a tanár a felelős. Ez a hozzáértésed. És ez a tapasztalatod. Értem. Hát menj a fenébe a magadfajtákkal együtt!
Az erecsegi nagyon fontos volt akor az imaszaba csak azal vetek fel.
Hajrá! Megígértük, megittuk!
Ezek szerint téged nem vettek fel!
azt senki nem emliti talan elfelejtettek hogy ha nem straykoltak volva a tanarok akkor hanynak sikerulhetet volna meg az erecsegije. de ne varjuk azt hogy a mostani tanari felvetelin otost kapo tanarok diakjai miert nem kapjak az atmenot se
,,Éreccségi”!!!??? Te veszed a szádra az ötöst író tanárt? Hát van bőr a pofádon, nem mondom.
Erecsegi nekul senkik nem lenenk az eletben johogy sikerult akorjaba.
13.30- as hozzászóló önnek biztos akkor sem sikerült volna ha sohasem sztrájkolunk volna,inkább böngéssze a helyesírási szótárt több haszna lenne mint a tanárokat mocskolni
Tudtad, hogy külön repülőgép-járat indul ezentúl a Vidombák-Dubaj vonalon? Tanárokat fognak szállítani, exkluzív! Szólj a másik (legalább helyesen írni tudó) dubajozó haverodnak is!
Lekarmolom magam, ha önnek van érettségije…
10:27es tanarnenyje buszke lehet magara hogy elertek a fizuemelest a nemdolgozom semitevesukre. masnak azert meg ejel is kel dolgoznija azer a penznek a negyediert nem csak napi 4 oracskat hanem 12+ orakat. meg is laccik a straykolas eredmenyesege a tanarok egymas utan posztoljak a kozosegi oldalakon a kulfoldi nyaralasos kirandulgatasaikot. magiknak van a legtobb vakacijo amikor meg „dolgozniuk” kene akor is 4 orat per nap ha tanitanak ha ugy van kedvik de sirnankoznak hogy kell keszulni az orakra. a masik 4 orara alat tudnak keszulni az boven eleg. de az a tanar egy tantargyat kel tanitson ha egyszer megtanulja minden evben azt kel leagyja a tanuloknak nincs mi keszuljon. a diakja is amit modjuk kilencedikbe felhagy tanulni a tanar pont ereccsegire is tisztan kelemlekeznije. azt meg tudjuk szamolni a fizuemeles utan hany tanar alt oda akor es mondta hogy ha a strayk alat ha mar nem dolgoztam csak ingye kaptam a fizut mer kevesletem akor odaalok most a diakjaim mele es felkeszitem a potereccsegire: senki se. kepzelje megvan az ereccsegim igaz nem dicsekedem vele okosba megoltuk annak idejiben tudom hogy en helytelenul irok de ez valahol azok a tanaraim rovasara irhato akik az ilyen pedagogusi magatartas miat nem tanitotak meg rendesen nem adtak le a tanayagot. egyet akkor en is kerek magatol: en a heljesirasi szotart hamarab megtanulok kivulrol szerintem minthogy egy tanar is magaba szaljon es megszivlelje es megertse amit leirtam
kivanok nekik jo utat Dubajba de egyet kerek: csak odaut legyen nekik. megeri a penzet az osszes
eleg ele al maga is hogy no letemre ferfinak titulal csak azer mer nem irok helyjesen. vagy szimplan eltereli igy a figuelmet mer nem akar a kenyes igazsagokra valaszolni?
14:56os hozaszolo ha ferfi lenek en meg mar reg lemarkoltam volna magam atol hogy ilyen okos hozaszolasokat irnak tanult emberek
Mekkora bunkó lehettél, ha így szenvedtél annak idején az iskolában…!? Na de mivel a bunkók is szaporodnak, sőt, akkor ki tanítaná a tiédet? Vagy annyira szerencsés a társadalom, hogy nincs?
Tecet vona tanulni, ako mozs nem kéne sirni. Vátásba se dógozni. Éreccségi s eggyetem. S nagy szabaccság!
Aki 23:52-kor posztol ilyen helyesírással az inkább aludjon, mert nem a váltás fogja kinyírni, hanem a megerőltető intellektuális tevékenység, amit írás-olvasásnak hívnak!
23:45,, Suszter, maradj a kaptafánál! ” De kár, hogy az összes tanárod hülye volt. Nehéz lehetett mindazt túlélni! Mondd már, előfordult, hogy az autópályán is szembe ment veled mindenki? Mert a magadfajta zsenikkel gyakran megesik az is!?
Ugy latom egyesek meg aszt is irigylik hogy masok erecsegisztek.Lehet nekuk ez se sikerut.
Azt kell mondjam, hogy itt a sok tanár hozzászóló mellett a helytelenül író, talán két osztályos hozzászólónak van mégis igaza! A tanáraink levizsgáztak itt most is, mert a nekik címzett hozzászólások nagyon betaláltak ám!
Valakinek dolgozni is kell, hogy az ilyen beképzelt agyoniskolázottaknak legyen miből fizetést kapjanak.
Tudod azt szokták mondani, hogy én megtanultam írni, te akkor inkább tanulj meg olvasni.
„Be kár, hogy apád paraszt volt és te is az maradtál”-látom te sem estél messze az almafától, nem panaszkodhatsz, hiába próbálod a másikat gúnyolni.
10:52 te most kelhettél ki az ágyból és a párnák közül írod mindezt. A másik sem kevesebb nálad, ő legalább dolgozik, amíg te lógatod a nyári vakációban a lábadat. Az a baj, hogy a diákok vannak manapság a tanárért és nem fordítva. Ő legalább tesz is valamit, hogy jobb legyen mindenki élete, nem pedig a hűtött szobából ugat ide.
Ha a tanárok is minden évben kellene vizsgázzanak, sokszor megbuknának az biztos!
a tanáraink itt már szóhoz sem jutnak vagy elmentek nyaralni🤣
17:43 Dubajban vagyok, baj?
17:00 Feküdj le korán, holnap meló!
eleg szegyjen hogy csak mas szemibe latyjatok a szalkat de a tieitekben a gerendat nem latyjatok. legalab azert en sem vagyok egyedul es masok is akadnak akik az en velemenjemen vanak. raadasul ok meg helyjesen is irtak szerintem. 17:00kor nem is volt hozaszolas az okosabat hiaba probaltad kioktatni mer alulmaradtal. ulj le fiam mert 1es vagy matematikabol mer meg a szamokat se ismered nemhogy a pontos idot
Szégyent hozott a Mikó kollégium, 18. a megyei listán a Mikó legjobbja. Még a Plugor S. liceum diákja is megelőzte.