Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mentálisan beteg férfi zavarja a járókelőket – az intézmények tehetetlenek

Mentálisan beteg férfi zavarja a járókelőket – az intézmények tehetetlenek Kovászna megye

Kovászna városában az utóbbi hónapokban egy feltehetően pszichés beteg férfi botránkoztatta meg a járókelőket, sokakban riadalmat is keltett. A probléma megoldásában az önkormányzat tehetetlen, a többi állami intézménynek pedig meg van kötve a keze.

Hirdetés
Hirdetés

Néhány hónapja tűnt fel Kovászna város utcáin egy fiatal férfi. Helyi lakosról van szó, de a városlakók szerint azért nem lehetett egy ideig látni őt, mert börtönben volt. Azzal váltott ki most közfelháborodást, hogy félmeztelenül jár az utcán, lecsúszott nadrágja többet enged látni annál, ami társadalmilag elfogadott.

Karját széttárva úgy közlekedik, hogy akik ki akarják kerülni, az úttestre kényszerülnek. Esetenként fekvőtámaszokat is végez az utcán. Ennél nagyobb baj azonban, hogy bemegy az üzletekbe, el-elemel élelmiszert vagy egyéb terméket, az elárusítók pedig félnek rászólni, mert azonnal agresszíven viselkedik. Előfordult az is, hogy az utcán hozzáütött egy nőhöz, vagy késsel fenyegetőzött.

Az önkormányzat tehetetlen

Gyerő József polgármesternek is tudomása van a szomorú esetről, de a hatásköre korlátozott: átiratban jelezte a városi és megyei rendőrségnek és csendőrségnek, hogy mi a helyzet, és most azt nehezményezi, hogy azóta sem történt semmi, holott a közerkölcs megsértéséért be lehetne kísérni az illetőt a rendőrőrsre.

„Valamit márpedig tenni kellene, mielőtt valami visszafordíthatatlan történne – vélekedik a polgármester –, mert úgy néz ki, hogy a fiatalember közveszélyes lehet.”

Ez ügyben csak a hatóságok tudnak eljárni – világosított fel Papp Adolf, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság vezetője. Ha az illető egy törvényszegést elkövet, a rendőrség megbüntetheti. Arra vonatkozóan is, hogy miképpen deríthető ki esetleges beszámíthatatlansága, arról a rendőrségi eljárások rendelkeznek – húzta alá.

A specializált intézményekbe (melyek gyakorlatilag nem is léteznek) kényszerrel senki nem vihető be, hacsak a törvényszék nem rendelkezik erről. Ezekre a helyzetekre nincs egy konkrét eljárás, és azt is figyelembe kell venni, hogy egymástól nagyon különböző esetek vannak. A szociális igazgatóság is szolgáltatást teremtene az érintettek számára, de ehhez képzett személyzetre van szükség, mert nagy a felelősségük.

Vannak a rendszerben 16-17 éves problémás fiatalok is, egyelőre még meg van oldva a sorsuk, de nagyon sokat kell dolgozniuk a kollégáknak azon, hogy végleges megoldást találjanak számukra. És ha ők azt mondják, hogy nem akarnak a nekik kijelölt helyre menni, akkor tehetetlen az intézmény, hiszen amíg az ügyészség el nem rendel egy orvosi vizsgálatot, és ki nem mondják rájuk, hogy döntésképtelenek, addig nem lehet rendelkezni felettük.

„A pszichés betegeknél pedig igen gyakori, hogy csak a krízisállapotokban döntésképtelenek, azonkívül nem. Tehát őket sem lehet megfosztani az önrendelkezéstől mint emberi jogtól. A személyes szabadság alkotmányos jog” – emlékeztetett Papp Adolf.

„Romániában még emlékezhetünk arra a gyakorlatra is, amikor a kommunizmus idején a rendszer vagy a közösség számára kényelmetlennek ítált embereket bezárták a pszichiátriára, és a gyógyszeres kezelésük nyomán azt is elfelejtették, kik is ők. Kétségtelen, hogy nagyon kényes területről beszélünk: nagyon sok vita folyik még a pszichiátriai intézeteken belül is, hiszen ha »benyugtatóznak« valakit, az olyan, mintha bezárnánk valahová. A törvénykezés is hiányos, nem egyértelmű. De ez egész Európában problémát jelent” – magyarázta az igazgató. 

Ha az illető késsel jár az utcán, akkor viszont már rendőrségi beavatkozás szükséges és az illető büntetőeljárás alá vonható. Ugyanakkor gyakori az a tényállás is, hogy a börtönből szabadulók egy része már nem igazán képes visszailleszkedni a társadalomba – vont párhuzamot.

A rendőrség szerint megtették, amit megtehetettek

A kovásznai esetben a Kovászna megyei rendőrség álláspontját is kikértük. Dinu Gabriela szóvivő a következőket közölte:

„A kovásznai fiatal ügyében a városi rendőrség már több esetben is eljárást indított lopás és ütlegelés bűncselekménye miatt, illetve jelenleg ellenőrzik ezeknek az állításoknak a valódiságát. A vizsgálat részét képezi egy szakértői orvosi vizsgálat is, amelynek célja a fiatalember beszámíthatóságának megállapítása. Jelenleg ennek eredményére várunk, a további intézkedésekről az ügyész rendelkezik majd. Meg szeretnénk jegyezni, hogy akkor, amikor a rendőrség munkatársai napi járőrözésük során észreveszik, hogy az illető a közrendet vagy közerkölcsöt sértő magatartást tanúsít, bekísérik a rendőrösre és meghozzák a szükséges intézkedéseket, a törvény és az emberi jogok tiszteletben tartásával.”

Képünk illusztráció.

Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. augusztus 23., 11:21
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Mentálisan beteg ez az egész romániai társadalom. Erről nemegyszer tettek tanúságot a parlamentben pöffeszkedők , kritikán aluli viselkedésükkel. Nem csoda , hogy a törvényeket kieszelők észjárása jellemzi magukat a törvényeket is. Az eredmény pedig ez. Egyszerűen nevetséges és ugyanakkor döbbenetes !!

  • User
    Dátum: 2024. augusztus 23., 11:13
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Az illető éjjel az utcán kezeit feltartva, mintha volánt markolna, brummog az egyik általa kiválasztott sávon, mintha ő is jármű lenne. Persze, ha valaki megelőzi óvatosan, hogy véletlenűl se a járdán kerülje ki amiért a jogosítványát is felfüggeszthetik, agresszíven förmed rá az autósra. A kék ruhás legény épp arra jár szolgálati autójával, észreveszi az esetet, rászól a félig pucér alakra, megkéri menjen a járdán. A felszólításra csak vállat von, mire jön az újabb kérdés, hogy miért nem akar a járdán menni. További válasz hiányában a közrendet biztosító személy is vállat von, majd tovább áll járművével. Csak feltételezni merem, hogy az őrsre az irgalmatlan bűze miatt nem lehet bevinni, amit már akár 10 méter távolságból is érezni lehet, de lehet az akár 25 is, széljárástól függően. De mi azért reméljük, hogy a folyamatosan fenyegetést jelentő személy nem sokáig fog garázdálkodni.

  • User
    Dátum: 2024. augusztus 23., 14:28
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Az a helyzet, hogy ezek az újonc 40 kilós rendőröcskék félnek ettől az embernek nem nevezhető lénytől. Még csak rá sem mernek nézni.

  • User
    Dátum: 2024. augusztus 23., 15:04
    ÉRTÉKELÉS: 7

    “A szocialis igazgatosag is szolgaltatast teremtene az erintettek szamara de…” nem teremt mert ez gonddal,bajjal,dologgal jar. Igy konnyebb,gondolom a fizetesuket mindenkepp megkapjak.

  • User
    Dátum: 2024. augusztus 27., 13:40
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Gyermekre rá támad alig 7 éves:( nagyon szomorú ez a helyzet a gyermekkel kocsival közlekedünk a városban . Nehogy valamely uton módon találkozzunk vele ! Ha le kell menjek az üzletbe akkor is előbb körbe nézek,hogy hol mászkál. Szemem láttára futott át az úttesten , hogy egy járókelőre a levegőbe üssön a szeme előtt. Nincs higiénia nagyon büdös már messziről lehet érezni ha szembe megy az ember vele . Nem lehet leülni a padra sem a parkba mert akárhol vagy felbukkan . Nekem is nekem jött en azota felek tole . Gyermekem imád biciklizni de sajnos az emult hetekben inkabb maradunk itthon minthogy bajunk essen . Vagy megyunk vagy 5 km a Tundervolgy fele hogy nehogy belebotoljon az ember. Egy nőt fel is pofozott a telefonját akarta ellopni epp miközben a no beszélgetett telefonon ! A parkba egy macska kölyök nyakát vágta el egy turista elott . Tehát nyugodtan az ember nem tud közlekedni a varosba. Lépten nyomon mindenhol ott van . Uzeletesektol halottam ha nem adnak neki cigit akkor elvágja a nyakukakt.szerintem is mielőbbi intézkedéseket kellene tenni . Mert ez a férfi közveszélyes . Nem csak ránk hanem az egesz városra

  • User
    Dátum: 2024. augusztus 28., 10:18
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha ilyen esetben a közintézmények tehetetlenek, akkor miért vannak és mit érnek? Kár az ilyeneket közpénzen fenntartani!

  • User
    Dátum: 2024. augusztus 28., 19:06
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ezt az illetőt addig hadják szabadon, míg tényleg olyant fog csinálni, hogy valakinek komolyabb baja lessz… Vagy ne adj isten, gyilkosságot csinál, akkor mit fognak csinálni?!
    Lehet ez a céluk vele, sajnos vagy nem tudom,de ideje lenne lépni.
    Csak úgy néz ki, hogy nincs aki.
    Valaki írta egy macskát ki csinált, akkor mással hogy fog tenni?!