Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Menthetetlen a belgyógyászat omlásveszéllyel fenyegető épülete

Menthetetlen a belgyógyászat omlásveszéllyel fenyegető épülete Kovászna megye

A kézdivásárhelyi egykori belgyógyászat épülete évek óta omladozik. Voltak elképzelések a megmentését, felújítását illetően, ám ezek meghiúsultak. Bokor Tibor polgármestertől érdeklődtünk az épület sorsáról.

Hirdetés
Hirdetés

A polgármesteri hivatal tulajdonában lévő, a kórház adminisztrációjába helyezett ingatlan használhatatlan. Az okról korábban Canea-Kocsis András, a kézdivásárhelyi kórház menedzsere lapunknak így nyilatkozott. „Az egykori belgyógyászat épülete évek óta használhatatlan, hiszen a jelenlegi szabványok szerint egészségügyi szolgáltatások céljára nem megfelelő, ugyanis a kórtermek túl nagyok. Arra gondoltunk, felújítva más funkciót kaphatna, például létesíthetnének benne öregotthont, azonban erre pályázat révén kell megpróbálni előteremteni a pénzt.”

Bokor Tibor polgármester akkor megerősítette az öregotthon létesítésének tervét. „Az volt az elképzelésünk, hogy a belgyógyászat egykori épületét uniós forrásokból megpróbáljuk felújítani, és öregotthont létesítünk abban, hiszen a kórházmenedzser által említett okokból egészségügyi szolgáltatások céljára alkalmatlan. Ezzel szemben öregotthonnak azért is jó lenne, mert közel van az egészségügyi ellátás, ám ebben a ciklusban európai uniós kiírás öregotthonra egyáltalán nem volt, így ez a terv meghiúsult”, fejtette ki.

Azóta sok idő eltelt, és a roskatag épületet nem újították fel. A miértről és a hogyan továbbról kérdeztük az elöljárót. „Tavalyelőtt szakembert hívtunk az épület állapotának felmérésére, és kiderült, hogy az épület használhatatlan. Omlanak a falak, nemsokára »kimegy« az útra” – érvelt. Hozzátette, a járóbetegrendelő felújítását követően megoldják a hosszú évek óta húzódó problémát.

„A gázvezetéket, amely magasan, a kerítés mellett volt elvezetve egy darabon, a közelmúltban helyeztettük a föld alá, azért, hogy, amint végeznek a járóbetegrendelő felújításával, illetve bővítésével, ígéretünkhöz híven lebonthassuk a régi, rozoga kerítést és megnyithassuk a teret, parkolót és parkot alakíthassunk ki. Erre vélhetően jövőben kerül sor, hiszen egyrészt pénzünk sincs, másrészt az építő sem végez hamarabb a felújítással. Valószínű, hogy az említett térrendezés részeként az egykori belgyógyászat épületét is lebontjuk” – összegzett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások