A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A szervezők célja most is az volt, hogy a diákok játékos módon szerezzenek hasznosítható tudást azokról a tudományterületekről, amelyek szerepelnek a középiskolai tantervekben: biológia, kémia, földrajz, angol nyelv, de a Sapientia sepsiszentgyörgyi karának szakjairól és oktatott tantárgyairól is. A vetélkedőre a csapatok egy bemutató elkészítésével jelentkeztek, amelyben a Kovászna megyei erdő- és mezőgazdálkodásban észlelt problémára kerestek a mesterséges intelligenciát is bevonó megoldást.
Mindenki arra koncentrált, ami hozzá közelebb állt, ami neki a legjobban fájt. Az a csapat, amelyiknek a tagjai gazdálkodó családból jöttek, testközelből ismert gondokra javasoltak applikációt: hogyan lehet a talaj összetételéhez és minden paraméteréhez a legjobban illeszkedő növényt termeszteni, a műtrágyázást a legkíméletesebben megoldani, a magokat a legalkalmasabb időben elvetni és learatni, a leghelyesebb vetésforgót alkalmazni.
A Székely Mikó Kollégium diákjainak egyike, Gödri Bíborka kommandói, ő és csapata az illegális erdőírtás azonosítására és jelentésére dolgozta ki a FoRescue applikációt. Mások internet nélkül is hasznosítható adatbázist illetve alkalmazást javasoltak, hogy a gazdák pontosan követhessék a földjeik megmunkálásnak stádiumát, a művelésre legalkalmasabb időt, de még a lehívható pályázatokat is. Az Apor Péter Szakközépiskola, amelyik minden SapiSentia versenyen jelen volt eddig, megmutatta, hogyan hasznosítható az állategészségügy tantárgy keretén belül elsajátított tudás: a lányok a vizes-lápos területeken terjedő májmétely-fertőzés felszámolására javasoltak megoldást. Minden bemutató értékes volt, mert rendszerezett tudásról tett bizonyságot és irányt mutatott a jövőbe, ráadásul úgy, hogy illeszkedett a megszabott öt perces időkeretbe.
Egy következő fordulóban a diákok kvízkérdésekre válaszoltak az előre megadott tematika alapján: megmutathatták, hogy ismerik a Brukenthal-hanga, az árvalányhaj Kovászna megyei élőhelyét vagy a rovaremésztő növényeket, de közben a Sapientia karaival és tantárgyaival is képben kellett lenniük. Végül a harmadik fordulóban angolul kellett egy kis színjátékot előadniuk arról, hogyan győznek meg egy farmert, hogy használja a gazdálkodásban a mesterséges intelligenciát. Miközben zajlott a vetélkedő, a kísérő tanárok csendben izgultak, szurkoltak tanítványaiknak.
Azonkívül, hogy megtöri a hétköznapok unalmát egy ilyen kis kiszállás, más nyeresége is volt azoknak a diákoknak, akik bevállaltak némi plusz időráfordítást a verseny érdekében: az első helyezett csapat tagjai fejenként 250 lejt, a másodikok 200, a harmadikok 150 lejt kaptak, a többi csapat pedig külső akkumulátort és bluetooth-os hangszórót vihetett haza, illetve további meglepetéseket is tartogattak számukra a szervezők.
Végül a sepsiszentgyörgyi kar adjunktusaiból, Rákossy Kingából, Bartha Csabából és Sebestyén Tihamérból álló zsűri döntése alapján a Székely Mikó Kollégium Green Goblins nevű csapata (Gödri Bíborka X.B, Páll Fanni X.B, Veress Brigitta X.B, felkészítő tanár: Benedek Orsolya-Zsuzsa) vitte el a pálmát, de nagyon szorosan a nyomukban második lett a Gép Zsír a Mikes Kelemen Gimnáziumból (Barabás Sámuel XI.B, Béres Zsolt X.B, Szebeni Gergő X.B, felkészítő tanár: Majos Andrea), és ugyanúgy kis pontkülönbséggel az Apor Péter Szakközépiskola diákjai (Álletegészségügyiesek: Huszár Vivien XII.A, Gyerkó Andrea XII.A, Kubát Henike XII.A, felkészítő tanár: dr. Constantinescu Herman) lettek a harmadik helyezettek.
A vetélkedőt Bíró Enikó, a Sapientia Marosvásárhelyi kara Alkalmazott nyelvészet tanszékének adjunktusa szervezte a sepsiszentgyörgyi kar vezetőségének a támogatásával.