Milyen nyelven imádkozott?

Vajon a félelem miatt ült annyi millió ember a képernyő előtt? Nem, barátom, ezen a napon még egy nyúl se félt egész Csíkországban, de még a Fülöp-szigeteken sem, sehol egy szál ember meg nem didergett a csíki pápalátványtól. Soha hitben ennyire biztos nem volt a keresztény ember nálunkfelé, mint Ferenc pápa ittlétekor. Igaz, százhúszezer ember között maga a római pápa is biztonságban érezheti magát. Istenem, ki keményebb katolikus: a magyarságában s mindenestől elnyomott csíki székely vagy fenn Finnországban a másik?

Sose érezhettük eleddig, hogy a pápának és az együttlétben magában s a keresztény hitben, annak igazában hívő tömeg ilyen erőt adhat a törékeny embernek. Borult bennünk, egyenkénti magyarokban a rend, de csak annyira, hogy minden, de minden az igazi helyére került. Kétezer esztendő nem rázkódhat meg benned, bennem. Picik vagyunk ahhoz. Másfél óra alatt viszont úgy emelkedtek a székely földből ég felé az emberi jóság és igazság arany rózsái, hogy az már örök értékű. Ferenc pápa egy, egyik volt a hatalmas tömegben, olyannyira, hogy Csíksomlyón a nyereg s az erdő érintkezésénél összetett mancsokkal állott rezzenetlen a bennszülött medve, két lábon.

A férfiak fehér ingben,

Zöldben levelez az Isten.

A tekintet ezen a napon nem vibrált, úgy éltem; együvé teremtve láttam mindent, zuhogott a zöld mindenfelé, és mindeneket láttam, együtt imádkoztam a sok gyermekkel, mert együtt voltunk. Soha ennyi nyitott csodát! Vajon a világ hány településén irigyelték szeretetben Csíksomlyót, a magyar népet, hogy élő lélekben járt nálunk a pápa…

Messziről, magasból látta a világ, és magam is úgy, hogy zubogott a frissen fésült csíki erdőrengeteg és az egész medence. Hittem, amit láttam, és megéltem. Azt is hiszem, ez a világ is döbbent aggodalommal és szeretettel vette tudomásul a magunk, a kereszténység, Erdély meglétét.

Ma nem kérdi a csíki bozót,

Ki milyen nyelven imádkozott.