Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mindenkitől türelmet igényel a Tamási Áron Színház felújítása

Mindenkitől türelmet igényel a Tamási Áron Színház felújítása Kovászna megye

Idén elkezdődik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház felújítása, ami mind az intézmény, mind a városlakók számára „izgalmas” folyamatnak ígérkezik. A végeredmény egy modern, ám sokkal kisebb nézőtérrel rendelkező színház lesz.

Hirdetés
Hirdetés

„Jelenleg a közbeszerzési eljárás utolsó fázisában vagyunk, annak eredménye, vagyis a kivitelező kiléte csak február 3-án derül ki” – árulta el érdeklődésünkre Pál Ferenczi Gyöngyi színházigazgató. Az eredetileg három évre tervezett felújítás során a színház homlokzatának visszaadják az eredeti arculatát, ám a falak között nagy változások zajlanak, és a főépület hátsó részére még ráhúznak egy emeletet. Ugyanakkor próbateremmel, több színészöltözővel is bővül majd az intézmény, amire nagy szüksége mutatkozik. Ebben az évben a munkálatok nem érintik a nagytermet, abban ugyanúgy folynak tovább az előadások, mint eddig, de a társulat életét mégis megbolygathatja a felújítás.

A Tamási Áron Színház főépületének felújítása és bővítése a munkálatok későbbi fázisában történik, így a nagyteremben még változatlanul megtarthatják az előadásokat. Fotó: Planshow

A munkálatokat a főépület mögötti, szolgálati lakásokat és raktárakat magába foglaló D-tömbnél kezdik, erre az évre annak és az irodákat magába foglaló C-épülettömbnek a részleges felújítása szerepel az ütemtervben, de az, hogy milyen mértékben tudnak haladni, elsősorban az intézményfenntartó önkormányzat költségvetésétől és több más tényezőtől is függ. Erre az évre 8 és 10 millió lej közötti összeget igényelne az átépítés, de addig, amíg nincs országos, illetve helyi költségvetés, ennél pontosabbat nem tudnak mondani – mondta az igazgatónő.

Annak ellenére, hogy az előadótermet magába foglaló főépülethez most nem nyúlnak hozzá, „forgalmas lesz” az a két kis utca, ahol az előadások díszleteit mozgatják – már ez a változás is kihívást jelent a napi munka során. Pál Ferenczi Gyöngyi szerint a munkálatok próbára tehetik a társulatot és a közösséget is, ezért fokozott türelmet kérnek mindenkitől, mert ez senki számára nem ígérkezik könnyűnek.

A felújítás során az egykori városháza fog megszépülve visszaköszönni ránk. Fotó: Planshow

A színház átalakítása azt a célt szolgálja, hogy egy korszerű infrastrukturális lehetőségeket biztosító épület, illetve a 21. századhoz méltó színháztechnika és a térélmény jöjjön létre. A jelenlegi 400 fős előadóterem helyett egy kisebb, 130 fős, amfiteátrum jellegű mobil nézőtőrrel és 60 személyt befogadó karzattal rendelkező teremben játszanak majd a színészek. Az 1856-ban felhúzott színházat többször átépítették, épületrészeket toldottak hozzá, 1899-ben renoválták – akkor városházaként működött. A mostani felújítás során kibontják az 1950-es években befalazott ablakokat, és visszaépítik a homlokzati erkélyt is.

Fotó: Planshow

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük