Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mindig egyvalaki érdeklődjön!

Mindig egyvalaki érdeklődjön! Kovászna megye

Felhívással fordul a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója a lakosság felé, ugyanis túlterheltek az osztályok, és szükség van a hozzátartozók együttműködésére.

Hirdetés
Hirdetés

András-Nagy Róbert elmondta, egyre túlterheltebb a munkatempó a kórházban, súlyosabbak a koronavírusos esetek, és több a páciens is, mint korábban, munkatársaik pedig napi 8-10 órát dolgoznak szünet nélkül. Emiatt nem mindig tudnak válaszolni a hozzátartozók telefonhívására, amit többen nehezményeztek az elmúlt időszakban. Éppen ezért a kórház vezetősége arra kéri a bennfekvő betegek rokonait, hogy naponta 13 és 15 óra között hívják az intézményt érdeklődés céljából, mert csak ekkor tudnak tájékoztatást nyújtani.

András-Nagy Róbert azt is kéri a páciensek hozzátartozóitól, hogy egy beteg után ne érdeklődjenek többen és többször naponta, mert így elfoglalják a vonalat a többi beteg rokona elől. „Ne hívja minden unoka a kórházat a nagyszülő után érdeklődve, hanem beszéljék meg a családban, jelöljenek ki valakit, aki érdeklődik, majd továbbadja az információkat, mert különben leterhelik a rendszert, és a munkatársaink nem tudnak másoknak is válaszokat adni” – fogalmazott az igazgató. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. november 22., 20:23
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Tényleg, miért veszik el a telefont a betegtől? Kutya sem hívná a kórházat, ha a hozzátartozóját hívhatja. A börtönben szokás elvenni a raboktól! Mi a különbség akkor a kettő között?

      • User
        Dátum: 2020. november 23., 11:06
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Hol veszik el? Az intenzíven vagy máshol is? Az előbbi helyen megértem, vannak gépek melyek közelében nem jó, nem szabad mobiltelefont használni.