A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A múzeumigazgató elmondta, közel 13 ezer látogatójuk volt, ami a világjárvány előtti időszakhoz képest is kiemelkedőnek számít. Nyolc időszakos kiállítást szerveztek, amelyek elsősorban a helyi és környékbeli közönséget vonzották, mintegy háromezer személy vett részt rajtuk. Szintén népszerűek voltak a Dimény Erika múzeumpedagógus által vezetett foglalkozások, a 79 alkalomba közel kétezer diák kapcsolódott be.
A múzeum látogatói között elsősorban a csoportok voltak túlsúlyban, a tavalyi évben 220 diákcsoportot fogadtak, ami több mint ötezer látogatót jelent. Felnőtt jeggyel 1200, nyugdíjas- vagy diákjeggyel 2000 látogató tért be az intézménybe. „A látogatóink zöme ma már belföldi turista, és elég jelentős a román nemzetiségűek aránya. A magyarországi turisták száma folyamatosan csökkent az utóbbi években” – tudatta Dimény Attila.
Az idei évre kilenc betervezett kiállítása van a múzeumnak, az intézmény várható költözése miatt csak a nyár végéig fogadtak jelentkezőket, illetve hívtak meg kiállítókat. A hagyományos eseményeket idén is megtartják, így az évet a március 15-i ünnepi tárlattal nyitják, amelynek 35. kiadására eddig közel harminc képzőművész jelentkezett. Áprilisban a Napsugár és a Szivárvány gyermekirodalmi lapok Koloratúra című kiállítása lesz megtekinthető, amit májusban a Nagy Mózes Főgimnázium rajztagozatos diákjainak tárlata követ.
Júniusban Balázs István sepsiszentgyörgyi grafikus egyéni kiállítását várják a múzeumba, a városnapok alkalmával pedig ismét megszervezik a tavaly útnak indított, analóg fotózást bemutató pop-up kiállítást. Júliusban az Incitato művésztábor zárókiállításának adnak helyet, augusztusban pedig Sárosi Csaba grafikus egyéni kiállítására kerül sor. Az őszi időszak programja a Székely Katonanevelde felújításának függvényében alakul majd – tájékoztatott az intézményvezető, hozzátéve, hogy az állandó és időszakos tárlatokhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások ebben az évben is folytatódnak.
A kézdivásárhelyi múzeum új székhelyéül szolgáló Székely Katonanevelde felújításához 2022-ben láttak hozzá, mára a munkálat túlnyomó része elkészült, azonban az átadás pontos ideje egyelőre még nem ismert. „A pályázatban megfogalmazottak alapján próbálunk az új helyszínre ráhangolódni, így az ősz végére elkészült egy portfólió-összeállítás, amellyel a múzeumnak a közösségben betöltött szerepére próbáljuk ráirányítani a figyelmet, mivel az új helyszín egyértelműen több lehetőséget biztosít a múzeum és a helyi társadalom együttműködésére” – emelte ki Dimény Attila.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum alegységeként működő intézmény igyekszik egy koncepciót kidolgozni, amely alapján várhatóan több lépcsőben kerülhet sor a céhtörténeti múzeum költözésére, hiszen a jelenlegi tárlatok bővítését és új kiállítások létrehozását is tervezik. „A szándékunk az, hogy a múzeumnak a mostani sajátosságát továbbvigyük és erősítsük. A céhes-, az 1848-49-es-, illetve a helytörténeti kiállításunk a jelenlegi helyszínen viszonylag kisebb helyen látható, a Székely Katonaneveldében lesz lehetőség arra, hogy ezt bővítsük, tágabb kontextusban mutassuk be” – ismertette a terveket a múzeumvezető.
Hozzátette: az új helyszínen a katonanevelde múltját és történetét is tervezik bemutatni, ugyanakkor kiállítanák a kézdivásárhelyi önkéntes tűzoltók emlékanyagát és sajtótörténeti tárlatot is berendeznének. „Egy interaktív, nem csak egyszer meglátogatandó intézményt kívánunk létrehozni, amely szerves része tud lenni Kézdivásárhely kulturális és gazdasági életének” – fogalmazott.
Decemberben a magyar állam átruházta a Bogdán-féle napfényműterem tulajdonjogát a helyi önkormányzatra, így a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesületének ügykezelésében levő épület jövendőbeli sorsára is rákérdeztünk.
Dimény Attila elmondta, előrelépésnek tekinthető, hogy az eddig csak alkalmanként látogatható ipartörténeti jelentőségű ingatlan a helyi önkormányzat tulajdonába került, mivel így könnyebbé válhat a fenntartása és fejlesztése. „Azt szeretnénk, hogy a polgármesteri hivatallal együttműködve egy új, szélesebb közönség számára is megmutatható múzeumi helyszínt létesítsünk a városban” – hangsúlyozta.