A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
2018 elején Cârsteanu-Dombi Márta kezdeményezése volt, hogy férjével egymás kívánságát teljesítsék: András egy franciaországi fél-Ironman versenyt szeretett volna feleségével teljesíteni, aki jó futó és kerékpáros volt, már csak az úszást kellett egy kicsit pontra tenni. Ám szeptemberben, a felkészülés közben biciklije megpattant egy kanálisfedőn, Márta pedig hátával egy fának ütközött, ennek következtében pedig lebénult. Hosszas kezelésen van túl, amelynek most sincs vége, ám férje megígérte neki, hogy talpra állítja, erre pedig az adhat lehetőséget, ha Amerikában speciális, ingerülettovábbító mikrocsipet ültetnek Márta gerincvelőjébe.
– Ez áthidalja a sérült részt, illetve segít az impulzusoknak a sérülés alá jutni. Saját impulzusokat is generál egy okosóra segítségével. Ezzel már 2014 óta kísérleteznek, viszont mellékhatásként észrevették, hogy a stimuláció hatására a szervezet új, saját idegpályákat épít ki, amiket az ember akaratlagosan tud használni. Idáig viszont nagyon göröngyös és hosszú út vezet – magyarázta lapunknak András.
A borsos műtét árából pedig még mindig hiányzik 40 ezer.
A HÁRIT már decemberben kereste a módját annak, hogy segíthessen a fiatal anyukának. Ekkor jött be a képbe Balázs Vera, a baconi származású, de jelenleg Gyergyóalfaluban élő tornatanárnő, hogy segítsenek neki megszervezni itteni rajongóival egy találkozót.
– Összekötöttük a két eseményt, megkértük Verát, vállalja fel ennek az ügynek a támogatását, amit ő azonnal készségesen megtett, mivel valamikor több versenyen is együtt vett részt Mártával és Andrással – mondta Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök.
Így február 16-án a Szabó Kati Sportcsarnokban Vera elmondja az érdeklődőknek a versenyre való felkészülése előzményeit, mesél a show forgatása közben szerzett élményeiről, táplálkozási szokásairól, majd levezet egy közösségi tornaórát. Egy videofilmről Márta is szól a jelenlevőkhöz majd. Az esemény közben, melyhez több szervezet is csatlakozott, tagjait mozgósítván, adakozni lehet majd adakozni a fiatal anyuka javára, aki férje elmondása szerint jelenleg is fájdalomcsillapítókon él, annyira nagy volt az elszenvedett trauma (gerinctörés, 8 törött borda, két perforálódott tüdő). Jelenleg Mártát egy németországi rehabilitációs klinikán kezelik. Az orvosok szerint sürget az idő, mert a gerincvelőn a szakadási heg megvastagodása csökkenti az esélyeket arra, hogy az elvesztett funkciók helyreállhassanak.
Én úgy tudom hogy ezt a műtétet az Országos Idegsebészeti Intézetben is el tudják már végezni, Csókai tanár Úrék. Egy próbát megérne. Az edigi zárójelentéseivel illetve fénymásolatainak akár beszkennelt formáját is feljuttatni. Természetesen megbeszélt időpontban vizsgálat is szükségeltetik. De lehet hogy ezen már túl vannak,akkor szíves elnézést kérek hogy beleszólok . Egy volt bolyais.