Múlt, jelen, jövő

Nem a páros magány, hanem az egyediesült közösség képviselői, nem a páros magány, hanem a páratlan közösség emberei vagyunk: magányunkban – közösségiek, közösségiként – magányosak. Páskándi Géza gondolatainak jegyében tartotta a hét végén rendhagyó születésnapi évfordulóját a hetven éve alapított sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Csütörtökön egy zongora-performance mellett színészportrékból nyitottak szabadtéri kiállítást, amelyen egy hetvenéves össztársulat csoportképe rajzolódik ki, egy olyan közösségé, ami lélekben 1948 óta nem cserélődött, csak gyarapodott és színesedett.

Pénteken a helyi temetőkben volt kollégáik emléke előtt rótták le tiszteletüket, szombaton Philther címmel az elmúlt négy évtized jelentős előadásait elevenítették fel, tegnap a színház volt és jelenlegi alkotóival nyilatkoztak egyéni és közös sorsukról.

A Nemes Levente és Nánay István, majd az Albert Mária moderálta kerekasztal-beszélgetések abban próbáltak segíteni, hogy a sepsiszentgyörgyi színház hetvenéves fejlődéstörténetét egy folyamatnak érzékeljük, hiszen – mint a szervezők mondták – „egy színház életé­ben a hetvenedik születésnap nem a feledékeny aggastyánkor, hanem a színházról való letisztult gondolkodás idejét jelenti”.