Négy év krónikája Borcsa János új kötetében

Borcsa János irodalomkritikus és -történész Az idő kihívásai című kötetét mutatták be csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban. A frissen megjelent alkotás 151 publicisztikai írást tartalmaz, melyek túlnyomó többsége a Székely Hírmondó napilapban jelent meg 2018 és 2022 között. A szerzővel főszerkesztőnk, Kocsis Károly beszélgetett.

A magyar széppróza napja (február 18.) alkalmából megszervezett eseményen Borcsa János felidézte, tizedik osztályos korától tanári pályára készült, mert már akkoriban a magyar nyelvet és irodalmat érezte a legközelebb magához, ugyanakkor erre inspirálta néhány általa nagyra becsült tanára is. Az irodalmi művek titkai az egyetem alatt kezdték foglalkoztatni, később pedig más kihívásoknak is eleget kellett tennie, így a könyvkiadás és a helytörténeti érdeklődés is fontos szerepet kapott az életében.

Kocsis Károly arról kérdezte a szerzőt, miért csak 1984-ben jelent meg az első kötete, ha már tíz évvel korábban elkezdett publicisztikával foglalkozni. Borcsa János úgy fogalmazott, ez idő alatt érnie kellett mint kritikus, hiszen „ha éretlen gyümölcsből próbálunk bort készíteni, az bizony savanyú lesz”. Hozzátette, egy író felkészülési időszaka nem igazán látványos, mint ahogy egy középtávfutónak is rengeteg kört kell leírnia a pálya körül, míg végül megnyer egy versenyt és megtapsolják.

Mint mesélte, a Kriterion Kiadóhoz 1982-ben adta le első kéziratát, ám az akkori kultúrpolitika miatt sokáig húzódott a kötet kiadása. Akkoriban az ún. sajtóigazgatóság, ami valójában a cenzúrát jelentette, alaposan átvilágította a megjelenésre váró könyveket, így végül csak 1984 őszén jelenet meg első, Megtartó formák című alkotása. Mivel nemzedéktársairól, többek között Romániából Magyarországra áttelepült alkotókról írt „még több szemüveget rendeltek a hivatásos olvasók”, ennek ellenére két-három ilyen jellegű írása is benne maradt a kiadványban.

Publicisztikáit a 2010-es napilappá alakulás után kezdte a Székely Hírmondóban közölni, mivel úgy tapasztalta, hogy az újságnak akkoriban kiváló olvasóközönsége volt. „Úgy éreztem, hogy amit kézdivásárhelyi publicistaként és tollforgatóként tudok nyújtani, annak a Székely Hírmondó a legalkalmasabb forma” – jelentette ki.

Kocsis Károly kiemelte, Borcsa János az a fajta szerző, akivel a szerkesztők szerettek dolgozni, ugyanis „nemhogy helyesírási hibát nem vét, de még egy vesszőt sem tesz rossz helyre”. Ennek kapcsán a szerző elmondta, ez egyrészt vele született adottság, mivel fontos számára a rendezett környezet, a magával szembeni igényesség, ugyanakkor kritikusként mesterségbeli követelmény is volt a helyes írás és fogalmazás.

Hozzátette: a mindennapi életben is zavarják a helyesírási hibák, ezért is gondolja úgy, hogy nagy szükség van minőségi nyomtatott sajtóra és könyvekre. „A gondosan előállított könyv igényességre tanítja azt, aki kézbe veszi. Aki fuserál, az rontja az ízlést, a nyelv iránti igényességet” – vélekedett.

A szerző szerint a másfélszáz jegyzetet, glosszát és tárcát tartalmazó mű egyfajta naplónak is tekinthető, mivel az írások a 2018 áprilisa és 2022 decembere közötti időszak naptári évfordulóira, személyes történeteire, közéleti eseményeire, valamint az irodalmi élet kérdéseire reflektál.

Miután Borcsa János felolvasott két részletet a könyvből, beszélgetőpartnere a lányával, Borcsa Imola novellistával való esetleges szakmai rivalizálásról faggatta. A szerző kijelentette, bár a versenyszellem mindig pozitív hatású szokott lenni, kettejük között a rivalizálás kizárt, mivel az irodalom más-más területeivel foglalkoznak, ő maga pedig sosem írt kritikát lánya alkotásairól.

Jövőbeli tervei kapcsán elmondta, a nyomtatott napilap megszűnése óta nem közöl rendszeresen írásokat, emiatt következő, sorban a tizennegyedik kötetében valószínűleg az irodalmi tanulmányok és kritikák kerülnek majd előtérbe. A könyvbemutató végén a szerző a közönség kérdéseire válaszolt, majd az est dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Fotó: Vigadó Művelődési Központ/Facebook