Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Négylábú kakas a kiállításon

Négylábú kakas a kiállításon Kovászna megye

Idén kitettek magukért a Réty községi napok szervezői, akik minden ízlést iparkodtak kielégíteni mind a kulturális rendezvények, mind a szórakozás terén. Ezt az igyekvést a rekordszámot döntő közönség meg is hálálta. A számos koncert, ügyességi verseny, kicsiknek szervezett foglalkozások, kézműves kiállítás, kulturális műsorok, veteránsztárok gálameccse, különféle események mellett nagy sikernek örvendett a szombati kisállat-kiállítás kuriózuma, a négylábú kakas is: lapunk a jószág legfiatalabb tulajdonosával is beszélgetett.
Az idei rétyi településnapokat sikeresnek könyvelték el a szervezők, megtudtuk, hogy a legnagyobb számú érdeklődő a Homonyik Sándor koncertjén jelent meg, illetve átlagban a látogatottság – a tizenhárom eltelt év tükrében – rekordot döntött már szombat délután.
– Idén igyekeztünk úgy összeállítani a kulturális műsort, hogy mindenkinek a kedvében járjunk, így a nótától az operetten, könnyűzenén, rockon át a funky stílusig minden műfaj jelen volt a színpadon. Örvendetes, hogy a médiában való hirdetéseink mellett a meghívott zenekarok is komolyan veszik a népszerűsítést, így honlapjukon, közösségi oldalakon hirdették koncertjeiket, ennek is betudható, hogy más településekről is jöttek érdeklődők, rajongók. Kiemelném az idei „veterán” futballisták gálameccsét, de újdonságnak számított a motorbiciklis ügyességi verseny is, illetve a már hagyományossá vált traktoros ügyességi verseny is lezajlott. Igény van az ünneplésre, ha ez elmaradna, annak hangja lenne – avatott be a részletekbe Maksai József, a rétyi fúvószenekar karnagya, szervező, elárulva, hogy egy négylábú kakas vonzotta a tekinteteket az ugyancsak a községnapok keretén belül – főképpen a kicsiknek – megszervezett kisállat-kiállításon, ahol ékszerteknőst, papagájt, kecskét, kutyákat, nyulakat, galambokat, egyszóval a kicsik kedvenceit állították ki.
Lapunk kíváncsi volt a furcsa jelenségre, a négylábú kakast pedig Török Attila, a fiatal, nyolcéves tulajdonos mutatta be.
– Nincs neve. Nálunk kelt ki a tojásból, játszani akartam vele, ám amikor láttam, hogy több lába van a kelleténél, megrémültem, és letettem. Azóta megkedveltem. Tavaly is voltunk vele kisállat kiállításon, akkor még kicsi, pelyhes volt. Az iskolában is elmondtam, hogy a kakasnak négy lába van, de barátaim elsőre nem nagyon hitték. Tévében sem láttam ilyent, büszke vagyok rá: aki megnézi, az megcsodálja – magyarázta lelkesen a kis tulajdonos.
Dombora Anna, szervező elmondta, hogy a községnapokon belül immár második alkalommal hozták tető alá a kézművesek kiállítását, tavalyhoz képest több alkotó jelentkezett, új munkák is szép számban készültek azóta, gazdagabb lett a kínálat. Emellett meghirdették „Az én falum – az otthonom” nevű rajzpályázatot is: erre 32 fiatal (óvodás, iskolás 14 éves korig) nevezett több mint hatvan munkával. A műveket a felvidéki testvértelepülésről érkezett pedagógusok értékelték, a nyertesek pedig könyvjutalmakat kaptak. De volt itt gyermekeknek zumba, mesezene, no meg a felnőtteknek érdekesebbnél érdekesebb koncertek, versenyek, bemutatók, és sorolhatnánk. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások