A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szent László útja egyike annak a tizenkét kulturális-turisztikai útvonalnak, amelyet a Hívogató Románia programba foglaltak bele, és amelyhez 2022-ben összesen 12 millió eurós támogatást rendelt az Európai Alapok és Beruházások Minisztériuma. Az útvonal nyolc erdélyi megyéből húsz templomot foglal magába, ezeknek reklámanyagot készíttet a minisztérium, amely többféle módon népszerűsíti őket – ráadásul közülük hétnek a felújítására is pénzt utaltak ki.
Az önkormányzatoknak ugyan külön kellett pályázniuk, de ebben a folyamatban a Kovászna Megyei Tanács, illetve Jakab Barna alelnök is segítette őket, kettős minőségében: ugyanis ő a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke is. Mint egy minapi sajtótájékoztatón említette, a turizmusfejlesztési stratégia része a vallási turizmus fejlesztése is, ebbe pedig szépen illeszkedik ez a projekt.
Ilyenformán tehát a szacsvai és bibarcfalvi református templomok felújítását európai uniós erőforrásokból lehet elvégezni, valamint az említett két istenháza mellett a kökösi és kilyéni unitárius templom, a gelencei Szent Imre-templom, illetve a besenyői és gidófalvi református templomok is szakmai és anyagi támogatást nyertek népszerűsítésükre, reklámanyagok, – filmek készíttetésére.
A bibarcfalvi templomban is jártak már a program kiírói által kiküldött reklámszakemberek – tudtuk meg Fancsal Zsolt református lelkésztől. Igaz, ott még időbe telik, amíg turistalátványosság lesz a templom, illetve a freskó, mert felújítás folyik: tavaly sikerült a tetőcserét lebonyolítani, most pedig folyamatban vannak a régészeti kutatások, amit a Székely Nemzeti Múzeum régészei végeznek. A XIV. század végéről származó, a cserhalmi ütközetet ábrázoló falképek le vannak takarva.
A Réty községhez tartózó apró faluban, Szacsván elkezdődött a templom szerkezeti megerősítése, és leszerződtek a kazettás mennyezet felújítási munkálataira, dolgoznak a XV. századi freskók restaurálásának előkészítésén. Ugyanakkor a templom mellett elkezdődött egy látogatóközpont építése is: ebben több vendégszoba és egy konferenciaterem is helyet kap, illetve egy bemutatóterem, ahol a legkorszerűbb digitális eszközökkel mutatják be a a Szent László legendáriumot. Minderre közel 2,5 millió eurós támogatást kapnak – tájékoztatott Dezső László Levente szacsvai beszolgáló lelkész.
A munkálatok befejezésének határideje 2026 júniusa.