Nem mindenki fél a kórháztól

Amióta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Covid19-cel fertőzött betegeket is ellát, rengeteg negatív komment éri a vezetőséget, személyzetet, a főleg pletykaterjesztésre kiválóan alkalmas Facebookon. Hallani, hogy ritkán ellenőrzik a betegek állapotát, az étkeztetés nem megfelelő, nem kommunikálnak a hozzátartozókkal. Lapunkkal egy olyan páciens szerette volna megosztani tapasztalatait, aki merőben más véleményen van.

Bartók Elvira (72) szeptember elsején került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, koronavírussal fertőződve.
– Erős köhögéstől szenvedtem, a családorvosom antibiotikumot és köhögéscsillapítót írt fel, azokat szedtem. Azonban a gyógyszereket visszahánytam. Amikor már nem bírtam tovább, hívtam a mentőt – idézte fel a kezdeteket.

A sürgősségi osztály várótermében nagyjából 5 órát kellett várakoznia, amíg a teszt eredménye megérkezett. Mint mondta, ágyak voltak, lefeküdhetett, így ez nem jelentett gondot. Egyéb tünete nem volt, a teszt eredménye azonban pozitív lett, így a Covid-osztályra került, ahol összesen három hetet töltött.

– Nagyon kedvesen fogadtak, mondhatnám, csoda, ahogyan dolgoztak, a takarítóktól az orvosokig mindenki. Egyik beteg a kórteremből meg is kérdezte, hogyan lehetnek ilyen türelmesek mindenkivel. Elbeszélgettek velünk, aki nem tudott enni, annak segítettek. Gyakran bejöttek hozzánk. Feltették a perfúziót, majd nem sokkal később visszajöttek, leellenőrizték. Hagytak egy telefonszámot, amit bármikor lehetett hívni, ha valami gondunk támadt, és azonnal jöttek – mesélte Elvira néni, aki nem érti, hogy ennél többet mit lehet elvárni. – Nagyon sokan voltunk súlyos betegek. Adjon a jó Isten erőt és egészséget a személyzetnek, hogy mindenkit el tudjanak látni.

Elvira néni az első két hétben perfúziót, oxigént kapott, vitaminokat, antibiotikumot. Nagyon gyengének érezte magát, alig tudott a mosdóig elmenni, az étkezés is nehézséget jelentett számára. Két hét után újra tesztelték, azonban az eredmény akkor is pozitív lett, így még egy hetet benn kellett feküdnie.

– Én örültem annak a pluszhétnek! Ha hazaengedtek volna, valakinek mellettem kellett volna lennie, segítenie, illetve gép nélkül nem is kaptam akkor még levegőt. Azon az utolsó héten gyógyultam, javultam és erősödtem a legtöbbet – hangsúlyozta.

Amikor már tudott enni, nagyon meg volt elégedve a kórházi koszttal is. Mindig pontosan, egyenként csomagolva kapták az ételt, amely szerinte mindig ízletes volt, megfelelő adagban. És higgadtan idézte fel a vele történteket annak ellenére is, hogy férje a kórházban hunyt el.

– Ő előttem néhány nappal került be a kórházba, szintén tüdőgyulladással. Este vitték be, éjjel sokáig ült a váróteremben, amíg meglett a teszteredménye. Azt mondta, nagyon megfázott. Gyenge volt, fáradékony, nagyon beteg. Pénteken került be, szombaton még élt, vasárnap reggelre megállt a szíve. Újraélesztették, egy hétig még gépeken tartották – mesélte özvegye.

Hozzátette, néhai férje több társbetegségben is szenvedett, cukorbetegséggel, magas vérnyomással, epilepsziával küzdött, az utóbbi időben fokozatosan gyengült az állapota.

– Vigyázok magamra, hordom a maszkot, vitaminokat szedek. Aminek jönnie kell, jöjjön. Ha az ember súlyos beteg, hívja a mentőt, otthon nem tudjuk magunkat megmenteni, főleg mi, idősek – fogalmazta meg üzenetét.