Nem tudják tartani a lépést a régészek a sok felbukkanó lelettel

Háromszéken exponenciálisan nő a régészeti lelőhelyek száma is, ami a beruházóknak ugyan bosszúságot jelent, mert a feltárás késleleti a munkálatokat, viszont a múltunkra, történelmünkre egy-egy fénysugarat irányító leleteket kár lenne veszni hagyni. Erről és ezek kapcsán izgalmas, régészethez kapcsolódó kutatásokról, feltűnt, eltűnt leletekről, kincsekről is beszélgettünk Méder Lóránttal, a Kovászna Megye Művelődési Igazgatóságának megbízott igazgatójával.

 – Előkerült-e az elmúlt évben olyan izgalmas régészeti lelet, amely olvasóink érdeklődésére is méltán számot tart?

– Az a kérdés, mit tekintünk izgalmas régészeti leletnek: csak az aranykincseket vagy a cseréptöredékeket is? Utóbbiak nem annyira érdekesek, látványosak, mégis lehetnek szenzációsak. Az elmúlt időszakban a Sapientia egyetem kampuszának a helyén nagyon értékes vaskori leletek kerültek felszínre, méghozzá olyan mennyiségben, hogy azt feldolgozni sok szakember legalább ötéves munkája lenne: több tonna a múzeumba kerülő leletanyag összsúlya.

Egy tízhektáros terület teljes feltárásról beszélünk, ahol a lovas temetkezésre utaló leletektől a fémtárgyakig, cserépedénydepóig nagyon sok minden előkerült. Csak az első, nagyon vázlatos jelentés, tulajdonképpen egy szűkszavú felsorolás több mint 1600 oldalt tesz ki. A látványosabbak közül még megemlíthetem a Bibarcfalván előkerült, középkori templom kőből faragott ajtókeretét, illetve a kőröspataki templomban részben feltárt Szent László freskórészletet. Tavaly egy fémdetektorral kutató személy Előpatak határában, egy eddig ismeretlen lelőhelyen talált vidékünkön ritkaságszámba menő szkíta nyílhegyeket és tegezzáró lemezt.

– Mennyire jellemző, hogy ilyen fémdetektorral kutató amatőrök jelentenek be értékes leleteket?

– A törvény tiltja a detektorhasználatot a jegyzett régészeti lelőhelyeken belül és azok védelmi zónájában, minisztériumi engedély hiányában még régész sem használhatja az eszközt, azokon kívül viszont csak a rendőrség által kibocsátott engedély kell a detektor használatához. Mégis napról napra egyre többen hódolnak ennek a hobbinak: 2018-ban 40-42 ezer detektor volt engedélyezve az országban, azóta ez a szám csak nőtt. Rendszeresen terepre járó amatőr kutatóból is több mint tízezer lehet, nekik köszönhetően is egyre újabb és újabb lelőhelyekről lehet tudni, illetve heti szinten jelentős leletek kerülnek napvilágra.

Az emberek hétvégeken kimennek, „pityegnek” a készülékekkel, ha találnak valamit, hazaviszik, megmossák, ha valószínűsíthető, hogy értékes leletre bukkantak, azt bejelentik a művelődési igazgatóságnak vagy egy ismertebb múzeumnak, és jegyzőkönyvvel átadják. Legalábbis ezt az utat kellene követni a törvény szerint. Régészek jelzik, hogy a megye területén vannak nyomai amatőrök kutatásának, de igazából ezt a tevékenységet nem lehet kontroll alatt tartani. Megelőzöm a kérdést, igen, lehet azt is feltételezni, hogy ha valaki talál valamit, megtartja magának, de azt is, hogy nem talált semmit az illető helyen a kereső. Az azonban biztos, hogy szakmailag nem etikus, amit az amatőr kutatók csinálnak, mert a régészeti leletek legjobb helyen a földben vannak.

A régészeti feltárás ugyanis egy destruktív folyamat, még akkor is, ha szakember végzi. Aki egy gödröt kiás, nagyon fontos információkat semmisít meg. Vannak nemzetközi szinten és az országban is sikeres, szisztematikus – de nagyon pénz-, eszköz- és emberigényes – régészeti kutatások, amelyeken olyan kutatási módszertant alkalmaznak, amelyek következtében a későbbiekben környezet- és természetrekonstrukciókat lehet készíteni különböző korszakokra. Még azt is meg lehet mondani, hogy akkor a közelben milyen erdő volt. A rétegekből kinyert információk alapján rekonstruálni tudunk egy ókori, őskori vagy középkori helyszínt, akár odáig is eljuthatunk, hogy meg tudunk jeleníteni egy tájat. Ha a földet megbolygatom, a rétegtani információ elvész. Ma a feltárásoknak sokkal másabb módszertana van, mint 100 éve, más szemléletet, technikákat alkalmazunk, másképp tesszük fel a kérdéseket.

– A most épülő sepsiszentgyörgyi elkerülőút, a majdani Brassó-Bákó sztráda Kovászna megyén áthaladó része milyen lelőhelyeket érint(ett) és mi történt ezeken a feltárásokon?

– Ilyen nagy beruházásoknál csak mentésről lehet szó, hiszen másképp nagyon elhúzódna a megvalósulás. A kerülőút soha nem épült volna meg, ha Bedeházánál az említett módszerrel folyt volna a feltárás. Bedeháza egy eltűnt középkori település, műemlékké nyilvánított régészeti lelőhely az Olt magas teraszán, 8-10 méterrel az Olt folyása fölött, a Sepsi Aréna mögötti vasúti híd környékén. Ez a magas folyóterasz különböző korokban, szinte megszakítások nélkül lakott volt, illetve Oltszemtől Szotyorig több település, átkelőhely, tanyák, falvak épültek ki itt. A Bedeháza lelőhely közelmúlt-beli feltárásai során a legkorábbi emberi jelenlétre utaló jelek a Wittenberg-kultúrához sorolható bronzkori leletek, amiből viszonylag kevés van, de a dák királyság időszakából, a vaskor végéről már jelentősebb mennyiségű tárgy került elő.

A középkori Bedeháza falu leletanyagából is került elő egy jelentős mennyiség, több gödörben felhalmozva. A rétegtani információk sajnos itt is elvesztek. Az altalaj szintjén földbe mélyített házak, gödörlakások, kemencék, tűzhelyek kerültek elő. Itt az országos Vasile Pârvan intézet munkatársai végezték a leletmentő feltárásokat, egy-egy kis területet tártak fel a Keleti Kárpátok Múzeumának munkatársai is, illetve az év második felében utóbbiak végeztek szisztematikus kutatást a területen. Ez a leletanyag még nincs feldolgozva, a Keleti Kárpátok Múzeumában van letétbe helyezve.

Az említett lelőhelyet már a 20. század elején felfedezték és a vasút építésekor leleteket mentettek be a Székely Nemzeti Múzeumba, majd az 1940-es évek végén is kutatott volt, Kurt Horett szász származású régész által, akkoriban a koranépvándorlás korának leletei is előkerültek itt. Ebben az esetben tehát már a kerülőút tervezésekor tudtuk, hogy régészeti lelőhely van a nyomvonalon. Ami a sztráda ismert, hozzávetőleges nyomvonalát illeti, ugyanez a helyzet: nem lehet annyi kanyart beiktatni, hogy elkerüljön minden jelenleg ismert régészeti lelőhelyet.

– Akkor ilyen esetben mi az eljárás?

– A dolgok menete a következő: miután megszületik a nyomvonal terve, történik egy régészeti diagnózis a tervezett nyomvonalon. Szakemberek azonosítják a lelőhelyeket, illetve bizonyos távolságban régészeti szondázással végeznek kutatásokat. Ezután behatárolják a feltárásköteles és felügyelet-köteles munkálatokat. Utóbbinál a régész figyeli, hogy előkerül-e valami a földmunkáknál: például az altalajban kirajzolódhat egy sírgödör, amelynek a felszínen nem volt nyoma. Ha a terepet feltárták és az régészetileg „tiszta”, a szakember leadja a jelentését az országos régészeti bizottságnak, majd a pozitív elbírálás után az igazgatóság kiállítja a régészeti tehermentesítést igazoló okiratot, ami újra szabaddá teszi a területet a munkálatok számára.

Sajnos előfordulhat, hogy ez a folyamat évekig eltart. A majdani autópálya több tíz, akár 100-150 éve ismert nagyméretű lelőhelyet érinthet, akárhol „viszik”: a Feketeügy magas partján sok lelőhelyet tartunk számon, Sepsimagyarós mellett, de Eresztevény és Réty között is metsz a jelenleg ismert nyomvonal régészeti lelőhelyeket.

– Egyszerű felszíni szántásokkal nem forgatnak ki leleteket?

– Dehogynem, ez nagyon gyakori jelenség. Sokszor így szerzünk tudomást egy újabb régészeti lelőhelyről. De nemcsak szántáskor, építkezésekkor, vezetékek lefektetésekor is. Bibarcfalván a falu szélén egy idei földmunkálatnál került a felszínre egy, a korai neolit korból származó leletanyag. (A kőkorból többnyire kőeszközök és kerámia maradt ránk, esetleg csontok, házaknak a nyomai). Nemrég új lelőhelyet fedeztek fel Csernáton határában, ami régészetileg nagyon régóta kutatott és jól ismert környék, legalábbis eddig úgy gondoltuk. Most Felsőháromszék tizenhárom  önkormányzata szeretné közösen bevezettetni a földgázt, ezt megelőzően pedig szakemberek végeztek terepbejárásokat, és egy vízmosás magasabb teraszáról előkerült egy feltehetően bronzkori leletanyag.

Előpatakon is megkutattuk a szkíta nyílhegy lelőhelyét, a Keleti Kárpátok Múzeumának két szakemberével: úgy tűnik, hogy ez esetben véletlenszerű leletről van szó. Furcsa, hogy tegez és nyílhegy egy helyen van, mert a szkíta harcos feltehetően ezeket nem veszti el, de egyelőre semmi mást, például esetleges sírra utaló nyomot nem találtunk.

Kisméretű magnetometriás felmérés is készült a helyszínen. Ez a készülék mágneses anomáliát mutat ki a földben, amelyek alapján sok esetben az antropikus beavatkozásokat láthatóvá teszi. A régészek (is) használják, mert ásás nélkül is utal arra, hogy van valami a földben vagy sem. Egy leégett paticsház nyomát, tűzhelyek nyomait, egy földbe mélyített gödör kontúrját is kirajzolhatja a felmérés. De olyan is van, hogy a gép nem jelez eltéréseket és mégis van a földben lelet.

– Úgy tűnik, a következőkben múzeumi raktárak építését is bele kell foglalni a pályázatokba, annyi lesz a lelet…

– Ha húsz évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgy északi peremén egy 150 x 200 méteres lelőhelyet ismertünk, mára ez a lelőhely területe több mint 80 hektár. Amióta itt dolgozom (másfél éve), már legalább ötször változott a lelőhely kontúrja a Hosszú-láb lelőhelyen, az árkosi patak, a leendő Sapientia-kampusz környékén. Egy elektromos kábel lefektetésekor előkerült egy középkori ház nyoma, a kerülőút nyomvonalán pedig, meglepő módon árterületen azonosítottunk egy bronzkori lelőhelyet.

Komolló, Réty, Eresztevény között szintén egymást érik a lelőhelyek. Öt-hét évvel ezelőttig a Feketeügy bal partján minimális számút ismertünk, de ez nem azt jelenti, hogy ott nincs semmi, ahogy a régészek kezdik a terepbejárást, máris kezd színesedni a térkép. Tény, hogy csak az idén beérkező dokumentációkból kilenc új lelőhelyet azonosítottak, többek között Csernáton, Esztelnek, Gelence, Szacsva, Illyefalva, Bibarcfalva környékén. Ez az ütem pedig csak erősödni fog a jövőben.