Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem viszik ki a profitot – ígéri az Eurotrade alapítója

Nem viszik ki a profitot – ígéri az Eurotrade alapítója Kovászna megye

A cégtulajdonosok tavaly júliusban tették le az alapkövet a szépmezői ipari parkban, idén pedig – több mint hárommillió euró befektetése után – felavatták az Eurotrade Group romániai központi telephelyét. A cégcsoport régi és tekintélyes szereplője a magyarországi üzleti életnek, de 2007 óta a háromszékinek is.

A Kökösben bejegyzett cég használt haszongépjárművek kereskedelmével foglalkozott, az új telephelyen viszont szervízközpont, bemutatóterem, raktár és irodaház fogja kiszolgálni az egyre bővülő ügyfélkörrel rendelkező Eurotrade Transilvania kft-t (korábbi nevén Danubius Truck kft.)

További fél évszázadig a háromszéki gazdaság része lesz az Eurotrade Transilvania (Fotó: Klárik Loránd)

 

Az ünnepélyes megnyitón Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is a cégtulajdonos meghívottja volt, utóbbiak elsőorban azért, mivel az Eurotrade itteni megtelepedése nagymértékben az ő meggyőző munkájuknak köszönhető. A megnyitón Szücs Attila cégalapító röviden bemutatta a cégcsoport 33 éves múltra visszatekintő történetét, ez idő alatt sikerült több ágazatban is piacvezető lenni. A cégcsoport többek között haszonjárműkereskedelemmel, energia- és ingatlanfejlesztéssel, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozik, Szlovákiában. Romániában és Szerbiában is jelen van különböző vállalkozások által.

Az ipari parkban az Eurotrade 15 ezer négyzetméteres felületet vett koncesszióba 49 évre, ebből a felületből 1200 négyzetmétert épített be. A 2020-ban 2 millió euróra becsült költségeket elsősorban a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.-től megnyert támogatásból biztosították volna, ám azok mostanra meghaladják a 15 millió lejt, azaz a 3 millió eurót. A különbséget saját büdzséből állja a cégcsoport – ismertette román nyelvű beszédében Kocsis Elemér, az Eurotrade Transilvania ügyvezetője.

 

Mint azt a maga során Németh Zsolt is kiemelte, egy keresztény cégvezetőről és vállalkozásról van szó, ahol a kereskedelem összefér olyan szavakkal, mint hit, hűség, kitartás, szolgálat. Szücs Attila maga is elmondta, a kálvini elv vezéreli: Minden jól végzett munka isten dicsőségét szolgálja. A munkában, a teljesítményben és a szakértelemben hisz, az Eurotrade szentgyörgyi telephelyén pedig a következő egy hónapban pedig 15 személyt alkalmaznak különböző kereskedelmi és szolgáltatói munkakörökben: utóbbi esetében a haszongépjárművek teljes körű szervízelésére kell gondolni (kivéve a festést). Háromszéken elsősorban a szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt, később azonban a haszongépjármű és munkagép0-kereskedelem terén is erősítenének. Mindezt annak ellenére, hogy az eddig munkálatok és a romániai jelenlét során bőven voltak rossz tapasztalataik, egyet meg is osztott a cégtulajdonos: az ipari parkban a kivitelező építkezési vállalkozó felmarkolt egy csomó előleget, majd csődbement.. „Egy fillért sem akarnak kivinni – hangsúlyozta Szücs – az egész profitot itt fogják befektetni”.

Stabilabbak a kis- és középvállalkozások

”Remélhetően előbb-utóbb legalább 1000 alkalmazott fog az ipari parkban dolgozni”, mondta bizakodva Antal Árpád polgármester, aki sokkal jobban örül a 10-50 fős személyzetet foglalkoztató kis- és középvállalkozások letelepedésének, mert azok szerinte stabilabbak, nem jellemző rájuk, hogy hirtelen odébbállnak.

Székelyföld gazdasági fejlődése minden felszólaló beszédében kiemelt hangsúlyt kapott. Németh Zsolt szerint igaz, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, de fordítva is érvényes: fontos kenyeret adni az emberek kezébe, akkor lesz itt jövője a magyarságnak. Végül Sógor Csaba református lelkész, volt európai parlamenti képviselő áldotta meg a vállalkozást.

A szervezők megadták a módját az avatóünnepségnek, melyet a zene is átszőtt. A felszólalók beszédei között Opra Monica szólóénekes románul, Mészáros János Elek, a 2011-es Csillag születik tehetségkutató nyertese pedig magyarul adott elő dalokat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. július 18., 21:43
    ÉRTÉKELÉS: -5

    a cukkor beteg 3 orat var a rendeloben a vlidalasra……. a programozok adot sem fizetnek…..aprogramjaik csak zlieket szolgaljak….

    • User
      Dátum: 2023. július 19., 11:39
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Programozók nélkül:
      – nem kommentálnál itt
      – nem telefonálnál
      – nem néznél nagy felbontású TV-t
      – nem végezhetnének rajtad semmi modern orvosi vizsgálatot (CT, RMN, echográfia, vérvizsgálatok, EKG) és kezelést (sugárkezelés, műtétek, lélegeztetőgépek)
      – nem vezetnél 1990-nél újabban gyártott autót
      – a mezőgazdaság is a 80-90-es évek szintjén lenne
      – csak nagyon régi mosógéppel mosnál
      – nem repülnél
      – nem lenne atomenergia

      és még folyathatnám. A mai világban alig van olyan termék, szolgáltatás amin ne futna valamilyen program.

  • User
    Dátum: 2023. július 19., 21:29
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Keresztény cégvezető!😂🤣😎
    1fillért sem visz ki😂🤣 Forintot, lejt, eurót?!
    1re több a tápos „keresztény” Erdélyben!!!! Sokan grófok leszármazottai?, mások cégvezetők, ügyeskedők! Őket mind a magyar állam és az általuk kinevelt kisvezéreink támogatnak!!!!! Olyan grófok szedtek össze hatalmas területeket a környékünken, akiket az országba sem szabadott volna beengedni!!!!!

  • User
    Dátum: 2023. július 20., 23:40
    ÉRTÉKELÉS: 4

    de annyi beteg ember sem volt akkor, mint a sok elektrosugárzó mai ketyeréktől
    az atom inkább hozott több rosszat több százezer évekre amíg lebomlik

    • User
      Dátum: 2023. július 21., 9:27
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Ki lehet költözni a mezőre remetének. Amúgy nem igaz. Vannak káros hatások, az atomnál meg sok megoldatlan probléma, de az ember egészségi állapota az elmúlt időben javult, nem rosszabbodott.